Visky Andrással beszélget Sípos Márti

A kolozsvári író, költő, színházi ember életét meghatározó fogalmakat párhuzamosan bontják ki a fejezetekbe fűzött párbeszédek. Apa nélkül - fiú nélkül, mester és tanítvány kapcsolata, fogság, félelem, szabadulás, helyreállítás, belső szabadság, színház, játéktér, játszó ember, néző, nagypéntek... S az ezekre épülő drámák, színházi előadások: Vércseh, Tanítványok, Júlia, A meg nem született, Hosszú péntek, A szökés, Alkoholisták...

Egyszer Visky Andráséknál ebédeltünk Kolozsváron. Egy domboldalon kellett felmenni a házig. Szép volt az idő, Saci a kertben terített. Semmi különös.
- Bölcsföldi András szubjektív recenziója

Arcok

Beszélgetni nehéz. Beszélni se könnyű, valamiről beszélni, de ott segíthet a valami. A beszélgetéshez valaki kell, valakik. És mindez még nehezebb, ha úgynevezett interjúról van szó, mert az interjú nem beszélgetés, a beszélgetés nem interjú. Hogy mégis sikerüljön egy ilyen vállalkozás, ahhoz tehát nem elegendő a (többé-kevésbé) hiányzó mi, nem elégek a kik, ahhoz szerencse is kell. Kegyelem, mondaná Pilinszky, mondaná Visky, gondolom én. Erről a szerencséről sokszor lesz itt szó. Visky, aki mélyen színházi ember is - jól értjük pápista kajánsággal protestáns környezete olykori fenntartásait -, sokat tud a siker természetéről a sikertelenségben, nem, használjuk inkább a Viskynek kitüntetetten fontos Kertész Imre szavát, a kudarcban megmutatkozó sikerről.

Visky akarva-akaratlan mindig Istenről beszél (nem veszélytelen, lásd a farkast kiáltó kisbojtár meséjét), Isten része a világnak és a világ része Istennek, ez látszik alapélménynek, de talán nem nyegleség azt mondani, hogy nem Isten, hanem a Biblia van a központban. Ritkán érezhetni ennyire jelenvalónak, élőnek ezt a könyvet (a kinyilatkoztatás könyvét). Viskyt nem érdekli e nyelv iránt támasztható gyanakvás, ő maga a gyanakvó: hogyan függ össze intézmény és szeretet, ima és imamalom, hagyomány és a szokások biztonsági kűrje.

És vad történeteket hallunk a kitelepítésről, anyáról, apáról, szekuról, vacogó félelemről, szenvedésről, szerelemről, barátságról, színházról és a Világ Uráról. Én ezeknek egy részét már hallottam, Andrással és Péter bátyjával jártam végig vagy húsz évvel ezelőtt az alsó Dunát a deltáig, mintegy a Duna-könyvemhez szükséges munkaként. Nincsen távolságom tehát, melyet most tarthatnék a szöveggel szemben, de talán ez egy előszó marcipánműfajában nem is kell. Én csupán örülök itten. 

És a mondatok. A legkisebb színházi mozdulat mögött is ott vannak a legnagyobb egzisztenciális kérdések, az ősi miértek, mondja. Egyetlen elromlott égő, és az egész előadás összeomlik, mondja. A színház nem szövegmegfejtés, mondja. És nem történetmesélés, hanem együttlét, mondja. Radikális bukás mint valami radikális önszemléletre késztetés versus langymeleg siker mint álságos túlélés, mondja. A szabadságnak nagy ára van, mondja, mindig. A hivatalos egyház a gyilkosok oldalán vállalt szerepet, mondja erről nem érdemes megengedő módon beszélni, egyházam második világháborús vagy későbbi szerepéről sem, mondja, nem magyarázkodni kell, illetve elhárítani a kritikát, hanem elvégezni az önelemző munkát, és bocsánatot kérni azoktól, akik ellen vétkeztünk, mondja. Vétkeztem az ég ellen és teellened, ennek ez az evangéliumi formulája, mondja. 
A szabad embernek azt a helyet kell megkeresnie vagy elfogadnia, ahol már nem kell folytatnia az uralmi játszmákat, és ahol az erőszak láncolata megtörik, mondja, nem valamiféle ideális, vegytisztán spirituális állapotra gondolok, aminek aligha lehetünk részesei a láthatóban, hanem például a humor ajándékára, aminek a segítségével a mindig komoly, sőt komor hatalmi játszmák egészen más fényben mutatkoznak, mondja. Viszont nemcsak nincs remény, hanem hogy csak a remény van, mondja. Hogy a boldogtalanság nem fogadható el, mondja. S boldogan nem elfogadni tudni az elesettséget, mondja. A föl nem ismert boldogtalanság még nem boldogság, mondja. Egy angyalt könnyű szellemi fogyatékosnak mondani, mondja.
Ki mondja?, mondja.

Hol vagyunk mi magunk, kérdezi állandóan, hol, akár a legnagyobb történetekben is? Milyen az arcunk?, kérdezi. Kilépni, kilépni, kilépni az arctalanságból, reméli. Az átok megtörésének az a módja, ha az átkot istentörténetté változtatod, mondja; ha nemcsak a kommunistákat okolod azért, ami történt, hanem Istent is. (csönd) Feszültségben élni, és nem ellenségeskedésben. Az ellenségnek is van arca.

A jó könyv kiszámíthatatlan. Az olvasó számíthat arra, hogy olyan kérdéseket tesz föl majd magának, melyeket e könyv nélkül sose.

Csupa rettenet, nagyon szeretem, mondja (egy levegővel).

Azon a régi utunkon találkoztam a szüleivel is, mondtuk, a Duna-deltához igyekszünk, noha ott épp kolera dúl. Erre édesapja kezet nyújtott, sok sikert, fiaim, mondta, mintha én is a fia volnék, és hozzátette vicc és komolyság nélkül, győzzön a jobbik. Édesanyja átölelt, ti őrültek vagytok. Ennek semmi értelme. Menjetek.

Esterházy Péter