„Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszak."
(Ef.: 5,16.)

Hát elkezdődött... Pedig szent naivitással reménykedtem, hogy az idén másként lesz... Hiú ábrándnak bizonyult, mert a minap egy gyorshitelt kínáló cég nem felejtette el tudatosítani bennem, hogy itt az alkalmas idő készülni az ünnepre, és felhívta a figyelmemet az ezzel járó költekezések közelségére és kötelezettségére. Magazinok ontják az ünnep hangulatának megteremtéséhez szükséges receptek sokaságát, bevásárlóközpontok akciókkal árasztják el otthonainkat. Elengedhetetlen lehetőségek, amik nélkül nem lehet ünnepelni. Szinte a napkeleti bölcsekhez hasonlóan, jókívánságaikkal toppannak be a félnapos türelmi idővel sem rendelkező szolgáltatók, mert most még rám is van idejük, energiájuk. Elkezdődött hát, és drága áron megvehető az idei karácsony.

Hát elkezdődött... Itt az alkalom, hogy én se maradjak le. Vagyok én olyan, mint bármelyik ünnepre csábító profi. Apaként magam is akciókat hirdettem a családtagoknak. Leginkább gyermekeimnek szólnak ezek a fantasztikus, kihagyhatatlan lehetőségek. Magamfajta, hasonszőrű szülőtársaimhoz hasonlóan tanulmányi eredménytől, szorgalomtól, jóságtól tettem függővé az ünnep „gazdagságát". Persze mindez csak köntörfalazás, mert én tudom csak igazán, hogy igent fogok mondani a kívánt ajándékok többségére. Idén is számtalanszor tagadtam meg kirakatok nézelődése közben fogant óhajaikat. De a karácsony, az más. Ekkor úgy gondoljuk, hogy igent kell mondanunk. Igent a vágyakra, a szerintünk egyébként felesleges dolgokra, az aránytalanul drágákra. Mert áron is, még ha drága is, meg kell vennünk a szeretetet, a békét, a meghittséget, az ünnepi alkalmat. A karácsony ugyanis az „igen" ünnepe, alkalom az igenek kimondására.

Emberi és erőtlen igenektől azonban több, több kell, hogy legyen ez az ünnep. Karácsony ugyanis Isten igenje.
Istenünk igent mondott a világra, az emberre, a megváltásra. Amikor a napok gonosznak, a leggonoszabbnak bizonyultak, amikor a napok besötétültek, a legsötétebbé váltak, akkor jött el az alkalom, az alkalmas idő - az Istentől rendelt idő -, és Fiát küldte el a világba, aki „gazdag lévén szegénnyé lett, hogy e szegénység által meggazdagodjunk". Krisztus szegénységére, és a mi gazdagságunkra utal a karácsonyi színtér, az istálló, jászol, de ezt hirdeti az egész jézusi életút, valamint a nagypénteki szenvedés is. A karácsony igazi gazdagsága abban van, hogy áron vétetett meg a megváltás alkalma. Ahogyan 346. dicséretünkben is énekeljük: „A keresztfán drága áron/Oltalmamat tőled várom."

Érdemes odafigyelni a fenti bibliai vers eredeti szövegében található „áron is megvegyétek" kifejezésére. A görög „agoradzó" szó jelentése vesz, vásárol, beszerez, de tágabb értelemben jelenti a rabszolgák kiváltását, megváltását is. Az agorát, a görög piacteret, no meg a modern vásártereket jeleníti meg a kifejezés. Talán még a világpiacot is. Olyan terek ezek, ahol megváltani igyekszünk nyomorult voltunkat, ahol magunkat jutalmazzuk egy-egy áru megvásárlásával, ahol elhitetik velünk, és mi el is hisszük, hogy az vagyok, amit megveszek, ahol megválthatom kisemmizett életemet. Igyekszünk a gonosz, a nemszeretem, „mókuskerekes" napokat így bearanyozni, gazdagítani. Ebben a közegben (is) kap értelmet, ebben a pénztárcánkat sem kímélő kavalkádban áll mellénk a kegyelem, az Istentől jövő megváltás. Nem az „ócsított" forint, nem is a tőzsde, de még csak nem is a világbank határozza meg ünnepünk milyenségét, karácsonyunk minőségét, hanem Isten bennünket meggazdagító léte.

Jézus születésének ünnepe jó alkalom arra, hogy a megszokott földi kincsek, gazdagságok mellett, előtt, fölött helyet készítsünk a hozzánk érkező mennyei gazdagságnak, a drága áron vásárolt megváltásunknak. Amíg erről nem veszünk tudomást, addig nem is tehetünk mást, mint ámítjuk magunkat, hogy a költségesebb meglepetésekben, a magasabb fenyőben, a kulinárisabb ünnepi menüben rejlik ünnepünk lényege, szeretteink boldogabb volta.
Ámított ünnep helyet áhított karácsonyt készített Istenünk.

Ravasz László ezt írja ezzel az Igével kapcsolatosan: „Rohanunk az utolsó nap felé. A napok egyre gonoszabbakká válnak felettünk. De ezt a nehéz időt az apostol ezer meg ezer alkalomnak látja a jóságra, hűségre, állhatatosságra, szeretetre és szolgálatra. Az alkalom: kapu Isten országához." E gondolat mellé kívánkozik betlehemes játékaink egy újból és újból visszatérő jelenete, amikor az Öreg egy ajtón érkezne meg, de nem találja a kilincset. „Nem mehetek följebb az égnél", „De hiszen nem mehetek lejjebb a földnél" - válaszol a pásztorok tanácsaira, akik buzdítják a bejövetelre.
Az ajtó ugyanis tárva van. Az Ige testet öltése az egész világra kitárult ajtó, kapu, amin keresztül a legdrágább, maga Isten érkezett hozzánk.

„Kapuk, emelkedjetek! Kiáltó szó hallik. Ím, jő fejedelmetek, Az idő hajnallik...Keresd nyugtod, mint szegény, Gazdag kebelébe'." (304.dicséret)