Tanúnak lenni könnyű. Ez a természetünkből fakad. Hiszen állandóan érzékelünk, s mindig van valami, aminek éppen a tudatában vagyunk.
Tehát szüntelenül tanúi vagyunk éppen annak, ami van. Vagy tán mégsem?
Inkább talán annak vagyunk tanúi, amit az adott pillanatban be tudunk, vagy akarunk fogadni a tágabb valóságból?
Tulajdonképpen mindannyian hamis tanúk vagyunk - persze nem elmarasztaló értelemben, hanem csak annyiban, hogy az, amit érzékelünk, szinte biztosan nem az (nem csak az), mint amit szavainkkal visszaadunk, vagy ami valóban eljut a tudatunkig. Tanúskodásunk csupán korlátozott érzékelésünk még korlátozottabb visszatükrözése a szavak útján.
Alapvetően különbséget tehetünk a tudattalan „hamis tanúzás", s a tudatos hamis tanúzás között. Most a tudattalan hamis tanúzásról írok, ami abból a nem tudásból, meg nem értésből fakad, amely azt hiszi, hogy az érzékelésem s az arról való reflexióm egyenlő a teljes valósággal.

Az elmúlt két hetet Svájcban töltöttem, s ott a média az idő alatt alapvetően 2 ügyről tudósított állandóan: Tiger Woods, a világhírű golfbajnok szexkalandjairól, valamint a minaretek építésének betiltását jóváhagyó népszavazásról (erről a „Miről tanúskodik az életünk" című cikkben lehet olvasni).

Tiger Woods az egyik legnépszerűbb, legismertebb ember az USA-ban hosszú évek óta. Fő ismérvei: klasszis sportoló, jóképű, vallásos, mintaférj, -apa stb. Nevével minden terméket el lehetett adni. Amikor pedig a vonaton ülve két héten át naponta az újságokat olvastam, akkor kiderült, hogy ez az ember valójában csak önző, szexmániás, álvallásos, csaló stb. Íme, az új valódi arca egy híres embernek. Korábban is tanúskodtak róla sokan. Érdekes, akkor mindig zseniális, kegyes, szeretetre méltó, mintaember volt. Most pedig maga az ördög. De hát nem mintaember korában csajozott-e? Honnan tudjuk, hogy a sokak számára ördöggé lett emberben nem most vannak-e olyan folyamatok forrásban, melyek az élet lényegi gazdagságát megnyitják benne? Belelátunk tán a lelkébe? Korábban sokan tanúskodtak róla pozitívan. Most legalább egy tucatnyi exnője vall róla, s a vele való szexuális kalandokról. De miért tanúskodik valaki egyáltalán? Miért fontos annyira egy másik ember? Tanúskodik-e vajon valaki arról is, hogy miért tanúskodik éppen? Vall-e a saját motivációjáról? Ennek meglátása s bevallása legalább annyira fontos az egészet tekintve, mit az, amiről tanúskodik. Motivációink olykor tudatosak, máskor pedig tudattalanok. Mégis mindig hatással vannak a valóságra. Milyen más lett volna Jézus pere, ha mindenki nyilatkozott volna arról, hogy mi mozgatja őt arra, hogy azt mondja, amit éppen akkor. Látták-e a farizeusok inogó tekintélyük miatti félelmüket, haragjukat? Vajon Isten tekintélyének féltése vezette őket? Mit mondtak volna a pénzen vett tanúk? A legfontosabb azonban, hogy vajon Jézus miért nem tanúskodott magáról, vajon miért nem kérte meg némely elszánt tanítványát, vagy női tisztelőjét, hogy egy más nézőpontból tanúskodjanak Róla? Ő ismerte az emberi elmét. Tudta, hogy az ember alapvetően nem érdekelt abban, hogy bevallja: amit érzékelek, az csak rész. Az emberi elme nem tud, nem akar tehetetlen lenni, nem akarja, nem tudja beismerni kiszolgáltatottságát, tudásának részlegességét, hamisságát. A céllal történő tanúzás pedig alapvetően hamis tanúzás, mivel a cél nem engedi meglátni azt, ami nem annak elérése felé visz. Miről tanúskodik a nem tanúskodó Jézus Krisztus? Arról, hogy van Tanú, aki mindennek a tudatában van. Arról, hogy Ő és a Tanú egyek. Másra nincs is szükség. Nekünk, akik még folytonos késztetést érzünk a tanúskodásra, azonban jó feltenni a kérdést magunknak: vajon milyen motivációm van a tanúskodásra?

Ha következetes vagyok, akkor fel kell tennem most magamnak is a kérdést: vajon miért írom ezt a cikket? Vajon miről tanúskodik a láthatatlan motivációm? Mert valahol az a láthatatlan mutat rá arra, ami a lényeg, ahol most tartok az utamon, arra, akinek most magamat tudom.

Hatalmas erő lakik abban, ha készek vagyunk tanúságunk mögé nézni. Erre csak a TANÚ képes. Isten Lelke bennünk szüntelenül tanúja tanúságainknak. Befelé fordulva lehetséges a TANÚ szemén keresztül érzékelni azt, ami éppen van. A TANÚ nem ítél, csak lát, s láttat. Elvihet egészen a belátásig, a mély megértésig, a felszabadulásig, a megadásig. Ez a krisztusi ÚT. Erre vagyok Én s Te egyaránt elhívva. Fedezd fel azt a világot, melyet Ő szemlél, melyet Te szemlélhetsz az Ő szemén keresztül. Ez valóban a MÁSVILÁG, mely ott belül rejtőzik Benned.