Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején c. regénye kapcsán

Aki az élettel betelt, fütyörészve, zsebre tett kézzel lépi át a halál kapuját, még egy aktatáskára sincs szüksége. Egy bölcs ember mondta ezt nekem. Fütyörészve, zsebre tett kézzel.

Hogy mindegyre elhagyunk dolgokat, az úton-lét - és így az élet - egyik fájdalmas sajátossága.

Hagyunk el dolgokat szándékosan: amikor megbocsájtunk, függőségeinket számoljuk fel, vagy ideáljainkról mondunk le; és hagyunk el dolgokat akaratunkon kívül: a legtöbb veszteségünk ilyen. De időről időre olyan elágazáshoz érkezünk, mely évtizedekre meghatározza az életünk folyamát. És néha belénk nyilall: hány egyéb irányban indulhattunk volna, és hova érkezhettünk volna meg?

Márquez ezt mondja: „Az ember a maga kiszámolt homokszemeivel jön a világra, és azok a szemek, amelyeket bármi okból, önmaga vagy más miatt, szándékosan vagy kényszerűségből nem használ fel belőlük, örökre elvesznek."

A Szerelem a kolera idején főhőse, Florentino Ariza sajnálatra méltó, magányos, ólomszürke ember. Életét, melyet a „gennyes kelés" - Fermina Daza iránti olthatatlan szerelme - táplálja, többnyire az élet mellett éli: első pillantásra fellángoló szerelme, a váratlan visszautasítás keserves csalódása, és egy évtizedekig dédelgetett terv: a regény végén beteljesedő nász Bermuda-háromszögében. Életútja eseménytelennek nem mondható, ám ő maga árnyékban marad, elpergő napjainak értelmét a múlt és a jövő adja.

Fermina Daza ellenben úgy él, mint bárki. Mikor odaígéri kezét Florentino Arizának, csupán ennyit üzen: „jó, férjhez megyek magához, ha megígéri, hogy soha nem etet velem padlizsánt". A nő tisztában van az élet evilágiságával, grammról grammra elszámol veszteségeivel és örömeivel, és „tekintete egy olyan világ láthatárán nyugodott, amelyben mindennek volt helye, csak a sorscsapásoknak nem". Ezért megy hozzá végül mégis a jóhírű és gazdag orvoshoz, Juvenal Urbino doktorhoz, aki mellett példás házasévtizedeket tölt annak váratlan haláláig.

A két ember találkozása, egy élet után, az öregkor rozzant jelenében egyszerre szánalmas és magasztos. Mindenek végén beteljesedő szerelmük valódi, csöndes és kékes izzású: „...már elég időt éltek le együtt ahhoz, hogy tudják: a szerelem mindig és mindenütt szerelem, de minél közelebb van a halálhoz, annál töményebb". Hasonlatos e találkozás képe egy elfoszló posztóhoz, amely mikor kivinnénk a napra, széjjelporlad. Erről a szerelemről Fermina Daza évtizedekkel előbb lemondott,  Florentino Ariza pedig e szerelemért évtizedekkel előbb mindenről lemondott.

A fiatal férfi múlhatalan vágya szorításában mondott le a Karib-tenger összes nőjéről - még ha különös lelki szüzessége megtartása mellett élete folyamán több száz szeretője volt is. A nő, aki tudta, sem ezt a holdkóros őrültet, sem majdani férjét nem szereti különbül a másiknál, „a felnőttkori bölcsesség hirtelen felvillanásában" döntött, és később soha nem kételkedett döntése helyességében. Az ifjúkori elhatározás pályára állította a két életet, és nagy döntésekhez méltóan lemondással és halállal járt. Egyikük a szerelmi szomjúság, másik a földi biztonság hatalmas urának hódolt be, feláldozva a végtelen sok élet lehetőségét a jelen oltárán.

Fermina Daza áldozata köznapi, józan és kiporciózott. Florentino Ariza áldozata, ha úgy tetszik,  augusztinuszi: az egyetlen öröm fogságában veszni hagy minden más örömöt. A fütyörésző bölcs - gondolom most - azt az egyetlent is veszni hagyná.

Szerelem a kolera idején
(Love in the Time of Cholera)
színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 138 perc, 2007

rendező: Mike Newell
író: Gabriel García Márquez
forgatókönyvíró: Ronald Harwood
zeneszerző: Antonio Pinto
operatőr: Affonso Beato
producer: Scott Steindorff
vágó: Mick Audsley
szereplő(k):
Javier Bardem (Florentino Ariza)
Giovanna Mezzogiorno (Fermina Urbino)
Catalina Botero (Ofelia Urbino)
Benjamin Bratt (Dr. Juvenal Urbino)
Laura Harring (Sara Noriega)
Gina Bernard Forbes (Digna Pardo)
Hector Elizondo (Don Leo)
Liev Schreiber (Lotario Thugut)
John Leguizamo (Lorenzo Daza)