Kész a terv!
Péter apostol egy hosszú papírusztekercset húzott elő a táskájából és izgatottan terítette ki a 11 tanítvány elé az „Ébredés” fedőnevű nagyszabású tervet, ami a Jézust követők szektájának nagyszabású stratégiáját tartalmazza.
Célunk tanítvánnyá tenni minden népet és eljutni a Föld végső határáig! Rövid távú célunk átvenni a hatalmat a jeruzsálemi templomban, azután irány Kis-Ázsia, a végső cél pedig eljutni Rómába és elfoglalni a Birodalmat!
A lelkes tanítványi kör helyeslően bólogatott és gyorsan sikerült is felosztani a területeket, a pénzügyi forrásokat és az önkénteseket. Megállapodtak a kezdésben is: két hét múlva nagy zsidó ünnep lesz Jeruzsálemben, akkor érdemes kezdeni az akciót.

Ezt a kis történetferdítést olvasva talán jobban megérthető, hogy Jézus miért is választott többségében egyszerű, nem túlságosan tanult embereket tanítványainak: a végén kitaláltak volna valami „nagyszerű” tervet, amibe aztán a Szentlélek munkája nem fért volna bele.
Olvasva az Apostolok Cselekedeteinek könyvét azt látjuk, hogy nem az emberi logika és tervezés szerint terjed a Krisztus-hívők vallása, hanem rengeteg csoda és gyógyulás, de ugyanakkor sok szenvedés és üldöztetés közepette, sokszor váratlan fordulatokkal és eseményekkel.
Azért is emlegettem fel a régi klasszikusokat, mert segítséget adnak azoknak, akik arra vágynak, hogy legyen ébredés környezetükben, gyülekezetükben, egyházunkban.
Volt olyan időszaka életemnek, amikor engem is különösen foglalkoztatott a Szentlélek munkája, illetve ehhez kapcsolódóan az ébredés. Ekkor tapasztaltam meg, hogy az Apostok Cselekedeteikben leírtak nem csupán a történelmi múlt részei, hanem ma is érvényes példával szolgálnak.
Keresztény körökben afféle szamizdat kiadványként terjedt egy videókazetta (azt hiszem, Ébredések a címe), amely a világ különböző tájain mutatja be, milyen az, amikor tömegek egyszerre térnek meg, változtatnak addigi életükön. A film bemutatja a különböző felekezetű lelkészek közös szolgálatát, azokat a városokat, ahol megszűnt a bűnözés, vagy ahol rekordnagyságú termés volt azután, hogy a lakosság Krisztus követője lett.
Amikor egy ifi-hétvégén láttuk ezt a videót, nagy hatást tett ránk, és kitaláltuk, hogy a református ifi imaalkalmat rendez az ébredésért a következő zenés dicsőítés után.
Erre az alkalomra többen eljöttek a város több felekezetéből (katolikusoktól az evangéliumi keresztényekig), és néhány lelkipásztor is részt vett. Én voltam az egyik imacsoport vezetője és nagy hatást tett rám a közös imádság. Együtt imádkoztunk az egyik nagymama unokáinak a megtéréséért; a cserkészcsapat vezetőjével azért, hogy sikerüljön átadni az örömhírt a csapat tagjainak illetve a szülőknek; azután imádkoztunk szomszédokért, lelkészekért, a helyi gyülekezetekért, a város vezetőiért.
Amikor körbenéztem azon a 8-10 emberen, akikkel közösen imádkoztunk a szobában a kiskamasztól a nagymamáig, megízleltem valamit annak az erejéből, amit Jézus követése jelent.
Nem dolgoztunk ki terveket, nem volt közös nyilatkozat vagy koncepció, és nem is találkoztunk soha többé ilyen formában, de azóta is hiányzik nekem ez a fajta közösség és közös imádság.
A másik ilyen emlékezetes tapasztalatom az Alpha-kurzussal kapcsolatos. Ennek a kurzusnak az a célja, hogy 10 alkalom keretében bemutassa a kereszténység alapvető tanításait, baráti környezetben egy közös vacsorát követően egy kiscsoportos beszélgetéssel lezárva.
A kiscsoportos beszélgetésekben az a cél, hogy a résztvevők nyugodtan osszák meg minden kétkedésüket és vitatkozzanak, anélkül, hogy a csoportvezetők helyrerakhatnák őket, ami meglehetősen kényelmetlen volt számunkra, szolgálók számára.
Emlékszem, ahogy haladtunk előre a kurzusban, egyre inkább kezdtünk elkeseredni és hitetlenkedni. A sok értetlenkedés, félreértés, ellenérzés után, amit a csoporttagoktól tapasztaltunk, reménytelennek tűnt, hogy ebből bármi jó dolog ki fog sülni. De mindezek ellenére, sokszor félálomban és rutinszerűen, rendületlenül imádkoztunk minden héten a résztvevőkért, a Szentlélek kiáradásáért.
Úgy az 5-6. alkalom után kezdtük azt tapasztalni, hogy a résztvevők kezdenek megváltozni, kezdik egymásnak elmagyarázni, hogy mi az igazság, kezdik elmesélni a személyes történeteiket, sokan kezdenek megváltozni és dönteni Krisztus követése mellett.
Egyszerűen nem tudtuk mást tenni, mint meghívni az embereket, elmondani azt, amiben hiszünk, saját életünk példáján keresztül, megértően meghallgatni őket kioktatás és letorkolás nélkül és nem utolsó sorban imádkozva bízni Istenben.
Bár nem láttam tömegeket megtérni, nagyon hálás vagyok azért, hogy mindezeket megtapasztalhattam. Azt értettem meg, hogy nem lehet az ébredést, az emberek megtérését megszervezni, annyit tudunk tenni, hogy lehetőséget teremtünk arra, hogy a Szentlélek működhessen és készek legyünk kérni és követni a vezetését.