"A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok."
József Attila: Reménytelenül

Vajon aki a szemembe néz, élő vagy halott? Mit akarnak ezzel a kérdéssel?
Vajon ez az ember élő vagy halott? Ezt pontosan el lehet dönteni.
Bár a fiam szerint esetleg van átmenet is: a zombi.
Eddig úgy tudtam, hogy valaki vagy élő, vagy halott. Ennek a két állapotnak meglehetősen pontos kritériumai vannak.
De – ha nem a fiam által kedvelt sci-fi terminológiának engedek is – létezik másfajta kritérium is: „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” (Jelenések 3,1)
A szemébe nézek és már repít is magával a belőle áradó öröm és tűz. A szemébe nézek és hangtalan kétségbeesés markol belém. A másik szemébe nézni: a lélek megrablása némely kultúrában. Máshol a tisztelet és figyelem jelzése.
A szemébe nézek: élő vagy halott.

Mitől élő? Hol van a forrása az örömnek, a vágynak, az akaratnak, az indulatnak, az érdeklődésnek, az odaadásnak?
A Szentírás egészen rendkívüli dolgot állít: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” (I.Mózes 2,7) Így tehát van bennünk valamiféle isteni lehellet, amelytől élő lélekké lettünk. Nyelvünkben sok kapcsolódó kifejezésben jelenik meg ez a gondolat: isteni szikra, ihlet, az égiek csókja.
Amikor az ember Isten közelében van, különösen mozdul benne az élő lélek. Kedves barátom az imádság hatására a Lélektől ihletett üzenethordozóvá, megértő, meghallgató embertárssá válik, érzékennyé mások lelki szükségei iránt. A próféta számára az üzenet átadása elviselhetetlenül sürgős és fontos feladattá nőtt, amely szinte perzselte, égette belül. A művészi alkotás ajándékával megáldott emberek pedig egyszeriben tudják, érzik, mi a mű, és hogyan kell végleges formába önteni. Sztravinszkij nagy zeneművek alkotása közben kimerítő harcot folytatott azért, hogy pontosan adja vissza a felismert zenei üzenetet. Egy-egy alkotás sokak szerint bármely más formában is létrejöhetne, hogy a szavak vagy hangok hogyan követik egymást, akár a véletlen következménye is lehet. De ez óriási tévedés. Az alkotó ember küzd a szavakkal, vonalakkal, színekkel, dallamtöredékekkel, harmóniákkal és formákkal, és addig küzd, amíg nem tudja, hogy megtalálta a végleges és pontos leírását a műnek. Sztravinszkij alkotómunkáját Eric Walter White egy hegedűművész beszámolója alapján így írta le: Dushkint eleinte meglepte, milyen lassan halad a komponálás folyamata. Látta Stravinskyt a zongoránál, „nagyfokú koncentrációban, amint hörögve, erőlködve keresgélte a hangokat és akkordokat, amelyeket láthatólag hallott.” Amikor természetellenesen lassan haladt a munka, hallotta a zaklatott komponista beszédét a hit szükségességéről. Emlékezett, amint Stravinsky azt mondta: „Hinni kell. Amikor fiatalabb voltam, és a gondolatok nem jöttek, kétségbeestem, és úgy éreztem, hogy mindennek vége. De most hiszek, és tudom, jönnek majd a gondolatok. A gyötrelmes várakozás az ár, amelyet fizetnünk kell.” És egyszer, Stravinsky kertjében sétálgatva, a zeneszerző bizalmába avatta: „Az első gondolatok nagyon fontosak: Istentől jönnek. És ha annyi munka és munka után visszatérek ezekhez a gondolatokhoz, akkor tudom, hogy jók.
Sztravinszkij lelki életéről keveset tudunk, de az alkotást elindító gondolatok őt is megszólították és cselekvésre késztették. Lehet az alkotás gyötrelem, kemény munka, de végül határtalan az öröm. Lehet, hogy Isten szavának engedni kényelmetlen, fárasztó küzdelem, de mindennél nagyobb belső gazdagsággal ajándékoz meg, és megajándékoz az egyetlen eséllyel arra, hogy élő emberek legyünk.

Isten szavára elindulni élet vagy halál kérdése. Mózesnek emberfeletti feladatot adott a Mindenható. Ő így próbált ellenkezni: „Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Fáraóhoz és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból? És felele: Én veled leszek!” Úgy tűnik, nincs kibúvó. Vagy talán mégis? „Ímé, én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: a ti atyáitok Istene küldött engem tihozzátok: ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik? És monda Isten Mózesnek: VAGYOK AKI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izrael fiaihoz: A VAGYOK küldött engem tihozzátok.” (II.Mózes 3,13-14)
Az élő lelket belém lehellő VAGYOK szólít. Megszólít, megmozdít, elindít, lelkesít, bátorít… Vajon megszólalok, elindulok, lelkesedem… ?
Élő vagyok vagy halott?


Vagy - vagy

A semmi ágán kapaszkodó, idegenbe vágyó szempár néz hidegen
Benne látom távolodó, a percnyi létben felolvadó önmagam

Vagy vagyok az élő – vagy vagyok a holt
Vagy vagyok a tenger – vagy akit partra dobott
Vagy vagyok a tér – vagy vagyok a pont
Ami véget ér – VAGYOK AKI VAGYOK
Az nem én vagyok! - VAGYOK AKI VAGYOK
Az nem én vagyok! - VAGYOK AKI VAGYOK

Villanásnyi lelket idéz ez a tegnaptól már halálra kész önarckép
Benne ég egy isteni Szó, akarat, egy szikra, ki tudja, honnan való

Vagy vagyok az ember – vagy vagyok a holt
Vagy vagyok a tenger – vagy akit partra dobott
Vagy vagyok a tér – vagy vagyok a pont
Ami véget ér – VAGYOK AKI VAGYOK
Az nem én vagyok! - VAGYOK AKI VAGYOK
Az nem én vagyok! - VAGYOK AKI VAGYOK

Szólj hát végre a fiakhoz: Vagyok, aki vagyok – ez a nevem,
Mindig, mindig és mindörökké e nemzetségben emlékezetem…
Gyűjtsd hát egybe a véneket és mondjad nekik: a Vagyok küldött,
És kiviszlek titeket a nyomorúságból, Egyiptomból, a szolgaságból…
Szólj hát végre a fiakhoz: a Vagyok küldött – ez a nevem,
Mert én vagyok a feltámadás, aki Bennem hisz, ha meghal is él!
VAGYOK AKI VAGYOK – ez a nevem…
VAGYOK AKI VAGYOK – ez a nevem…

Vagy vagyok az élő – vagy vagyok a holt
Vagy vagyok a tenger – vagy akit partra dobott
Vagy vagyok a tér – vagy vagyok a pont
Ami véget nem ér – VAGYOK AKI VAGYOK