Istenarcú embernek lenni nem lehet unalmas. 
Azt az Istent képviselni, aki ezt a körülöttünk táguló univerzumot megalkotta a maga részletességében, szépségében és változatosságában, nem lehet szürke és gépies dolog.
Egyszerűen nem férne össze azzal, aki adta nekünk a megbízatást!

Amiről beszélek, az a kreativitás, az megújító gondolatok és az alkotó cselekedetek belső feszülése és megtestesülése. A kreativitás, ami valójában nem csupán lehetőség, nem egy választható opció néhány különcnek, hanem feladat és küldetés, mindenkinek! Ezt kaptuk. Továbbformálni a teremtett világot, amit tálcán kínált nekünk Istenünk, utat törni a számunkra még ismeretlenbe. Mindannyiunk feladata ez, ember mivoltunk meglepő „mellékhatása"!

A baj talán magával a fogalommal van, ahogy azt értjük és használjuk. 
Gondoljunk csak bele, kreatívnak lenni tényleg annyit jelent, hogy egy titkos adományt birtokol valaki? 
Művészek, tudósok és feltalálók különös, elkerített játéktere, ahol a hétköznapok zarándokai csupán a lelátóra férnek fel? Ugyan már, hogy lenne meg kreativitás nélkül az anya, aki gyermekeit gondozza, férjének támasza, háztartást vezet, és esetleg még dolgozik is? És az az asztalos, aki kitalálta, megteremtette műhelyét, vezeti vállalkozását? És a tanár, aki szeretne átadni minél többet abból, amit tud, amit ismer?

És egyáltalán, hogy lehet szeretni valakit, kreativitás nélkül? 
Mindig újat kitalálva, mindig valami más jót megvalósítva? Nem lehet... Ez az élethez tartozik - már ha nem nyomjuk el, nem tagadjuk le, ha nem fásulunk bele.

Kreatívan élni a valódi életművészet. 
Kifordított korunk egyik tünete, ahogy ezt a szót használjuk: életművész. Fura, elviselhetetlen fazont értünk alatta, aki érthetetlen dolgokat csinál és képtelen együtt létezni másokkal. Pedig ez minden, csak nem művészetként megvalósult élet, nem alkotó létezés. Adjunk hát új értelmet ennek a szónak! Legyen életművész az, aki kész úgy élni, hogy kiengedi magából az alkotási vágyat. Mer élni mindazzal, ami benne van, kreatívan, készen az újra. Legyünk úgy életművészek, hogy ott hagyjuk sajátos és egyedi lenyomatunkat a mindennapokon.

Legyünk úgy életművészek, hogy közben megértjük és megéljük, hogy magunk is műalkotások vagyunk, egy kreatív Isten sajátos és egyedi remekei. 
Mert itt van valahol a harmónia: alkotni és alakulni - ez bizony összefügg. Formálni a világot, miközben minket is formál Valaki, aki azt szeretné, hogy igazán rendben legyünk, hogy boldogok legyünk. 
Önkifejezésnek nevezzük ezt, magunk kiteljesítésének. Pedig több történik ilyenkor. Istent képviseljük - az istenképet viseljük - és közben a helyünkre kerülünk. Beállunk valami furcsán természetes, és mégis annyira meglepő láncba: Isten által érintett, alakított, ihletett emberekként formálunk egy keveset azon az univerzum-szeleten, amely nekünk rendeltetett (kinek több, kinek kevesebb). Ezt kapta meg az első ember, ezt kaptuk vissza Krisztusban.

Embernek lenni nem lehet unalmas. Kizárt dolog. 
Embernek lenni, Isten képét hordozó teremtményként létezni feladat, mandátum az alkotásra, a játékra, a mestermunkára. Életművészet.

blog ajánló:

Vallásos Ábrándozók (Bella Péter közreműködésével): 
Hogyan hallgassunk prédikációt - kezdő szint

"Mi az, ami fontos ahhoz, hogy megfelelő fogadója legyek mindannak, ami a szószékről történik az irányomba? Mit tegyek? Mit ne tegyek? "

"Nagyon fontos, hogyan is megyünk el a templomba! Sőt, sokszor már előző este eldől, másnap mi is lesz az osztályrészünk."