Elég sarkos a kérdés. Isten azt kéri, hogy még a nevét se vegyük fel hiába, és ne próbáljuk kiábrázolni, mert nem lehet sémákba, képekbe, kockákba zárni az Istent. Nem megfogható, nem kiismerhető. Így azt gondolom, nem lehet azt sem feketén-fehéren kimondani, hogy a Szentlélek hangos avagy csendes "munkavégzése" közben.

Az is bizonyos, hogy az emberre nagy hatással van a közössége. Ha azt látja, hogy a Szentlélekkel való betöltekezés nyelveken szólással történik, akkor ő is erre fog várni, s akkor fogja magára nézve elfogadni, ha átéli azt. Aki meg ilyet soha sem látott, az bizonyosan meglepődik, akár meg is botránkozik rajta. És ebben van, amit én egészségtelennek tartok: ha egy közösség kizárólag ahhoz a formához köti a Szentlelket, amit ő vall és gyakorol. 
Az egyház sem mentes azoktól a történelmi-társadalmi folyamatoktól, amelyek a világ minden területén megfigyelhetők.  Például ahogyan a művészeti irányzatok egymást követik. Ami az egyikből hiányzott, azt a másikban túlzásba viszik. Ezt látom az egyházban is. Az újonnan születő egyházak, a karizmatikus irányzatok tükröt tartanak a történelmi egyházaknak. Ha nem beszélünk a Jelenések könyvéről, akkor majd jönnek a Jehova tanúi és a világ végének tanítására alapozzák tevékenységüket. Ha nem beszélünk a Szentlélekről, és nem élünk általa, akkor jönnek a Szentszellem hirdetői és extázisba esnek. 
A magam részéről megfontolandónak tartom a kérdést. Azt gondolom, hogy a csendesen-fekete-fehér és a hangos-extázisos lélekélmény között is van út, s ezt kellene keresnünk.
Azt a kérdést tenném fel inkább, hogy mit jelent az, hogy az "Isten országa nem beszédben áll, hanem erőben" (1Kor 4, 20). Miben, hogyan nyilvánul meg az Isten ereje, a Lélek munkája?

Katona Viktor