Mitér! Mitér!
Kiabálja hisztérikusan a film egyik hölgyszereplője, amikor otthonától megfosztva egy kisközségben teszi le a vonat.

„Te rongyos élet, bolondos élet..."

Valóban, mit is ér az élet?


Van, aki foggal-körömmel ragaszkodik hozzá. Nem csak az élethez, de az életminőséghez is. Ráncfelvarrások, fiatalító műtétek, drága kozmetikumok, sport és wellness - „Leszokni róla, Istenem, milyen nehéz..."
Ennek ellenpontjaként sokan dobják el maguktól öngyilkosságban, terhességmegszakításban, vagy kezdetben ártatlannak tűnő önromboló folyamatokban. Hát akkor tényleg, mit is ér?

Időről időre az egyénnek vagy a társadalomnak meg kell adni a maga válaszát erre a kérdésre. Mit ér az élet?
Léteznek státuszorientált emberek és teljesítményorientáltak. Mondja a könyv, amit olvasok. Ez a könyv - Mindennek mindenné - azért született, hogy misszionáriusoknak - illetve mindenki másnak, akinek emberek között kell élnie - bemutassa, milyen különbségek lehetnek abban, ahogy az emberek egymásról, magukról, a világról, Istenről gondolkodnak.
Hat konfliktusforrást hoz fel a könyv. Ilyeneket, mint például az idő kezelése, vagy a krízisekhez való hozzáállás.
Ahogy ezen gondolkodtam, sok arc pörgött át a fejemen, akik státuszorientáltak. Fontosak nekik a nevek, címek, kivívott rangok. Én nagyon nem vagyok az, visszanézve pár vitámra a barátaimmal ez egészen világos. Cserébe én is, sok más emberrel egyetemben, teljesítményorientált vagyok. Ha egy napot „hasznos tevékenység" nélkül töltök, és ez mondjuk nem a nyaralás idejére esik, akkor vacakul érzem magam miatta. Úgy tűnik, én ennek tükrében mérem magam. Amikor azon gondolkodtam, mennyire egészséges ez, eszembe jutottak olyanok, akik nem lehetnek sem teljesítményorientáltak, sem pedig státusorientáltak. Mondjuk azért, mert sérültek. Mert munkaképtelenek, talán még a maguk ellátásában is segítségre szorulnak. Magatehetetlenek. Vagy gyermekek, vagy idősek. Bár idősekre könnyen ráfogjuk, hogy a sok megélt emlék adja életük értékét, a gyerekekre pedig hogy a jövő rejlik bennük. De mi van a komoly fogyatékokkal élőkkel? Mi van, ha valaki nem tud teljesíteni, sem státuszt kiharcolni, hanem „csak úgy van"?
Van magunkban plecsnik és eredmények nélkül is értékünk?

A Biblia tükrében elég egyértelműnek hangzik: bármi jöhet a történelemben, nőhet, vagy zuhanhat az élet árfolyama - vannak kincsek, amelyeket nem vehetnek el tőlünk, amelyek részeink. Ilyen a teremtettségünk. Az istenkép, amelyet kaptunk. Ilyen Istenünk fiának áldozata. Ilyen a Szentlélek. Mindez értünk, nekünk.

Koldus is lehet gazdag és értékes ezek tudatában, és milliomos sem ér semmit, ha ezekről mit sem tud. Életünk értékét Istennél látjuk meg. Teljesítményeink és kivívott státuszaink, ha számítanak valamit egyáltalán, akkor csak apró extra lehetnek mindemellett. Bár mindenki látná az Ő szemén át az életét!