Pár nappal ezelőtt az osztályterembe lépett az igazgatónőnk és közölte, hogy ugyan nem látja értelmét, de a suli egészségnapjára érkezik egy srác, aki a saját tapasztalatairól fog beszélni a drogozás kapcsán.
Valószínűleg látta az értetlen arcokat a padokban s ecsetelni kezdte, hogy ez mennyire fontos dolog, de hozzátette, hogy tudja: nekünk erre igazából nincs is szükségünk, mert ebben a suliban nincs jelen a kábítószer.
Persze mi tudtuk, hogy ez nincs így, de nem adtunk ennek hallható jelét.

Aztán eljött az egészségnap. Szerveztek focibajnokságot, meg jött pár ember a zsaruktól, akik kutyás bemutatót akartak tartani. Szó volt még valami filmvetítésről is. Az egészhez nem túl sok kedvem volt, mert sokkal szívesebben lógtam volna a haverokkal a parkban, vagy ültem volna a számítógépem előtt, de sajnos kötelező volt. Járkáltam tétlenül a focipálya szélén a halovány napsütésben, amikor a hangosbemondón közölték, hogy kezdődik egy megelőző előadás a nagyteremben. Unatkoztam, nem tudtam mit kezdeni magammal, így arra vettem az irányt.

A terem méretéhez képest nem voltak sokan, így tudtam hátra ülni. Jól megvilágított helyiség kiváló elrendezéssel, így nem maradhattam le semmiről a hátsó sorban sem. Várni kellett, s a jelenlevők halk morajjal adták tudtomra az érdektelenségüket. Ez átragadt rám is. Akkor úgy voltam jelen, mint egy dacos kisgyerek, akinek több rossz közül kellett választania, ráadásul az volt az érzésem, hogy nem a lehető legjobban döntöttem.

Aztán megérkezett egy srác az igazgatónővel. A fiún egy farmer volt meg egy ing. Semmi extra. Tök átlagos srác átlagos külsővel. A tanárnő mutatta be először.  Valami drogrehabról jött. Figyeltem. Aztán ő kezdett el beszélni. Először elmondta, hogy mi fog itt történni, aztán hogy miért jött. Már ezzel is felkeltette az érdeklődésemet.
Ezután belevágott az életútjába. A gyerekkorával kezdte. Mesélt az első emlékeiről, az érzéseiről a szüleivel és az akkori jelenével kapcsolatban.
Aztán jöttek a sulis évek, aminek hallatán nagyon sok dologgal tudtam azonosulni. Akkor még csak sejtettem, hogy ennek durva vége lesz, de nem gondoltam, hogy ennyire meg fog érinteni.

Elmondta, hogy mik voltak a problémái annak idején, hogy mik bántották, hogy mik okoztak neki feszültséget, s mi vezetett odáig, hogy a drogokhoz nyúljon. Nagyon összeszedetten és érthetően beszélt. Úgy éreztem, mintha a barátom lenne. Nem valami hivatalos maszlagot nyomott, hanem hozzám beszélt. Őszinte volt s elmondta az életvitele következményeit is. Beszélt az illegális pénzszerzéseiről, a kapcsolatai átalakulásáról, a testi és fizikai leépüléséről. Elmesélte, hogy hajléktalanként élt, s bűncselekmények elkövetése miatt börtönbe került. Nem szépített, nem kertelt, csak mesélt. Azután azt is elmondta, hogy szabadult meg ebből az ördögi körből Jézus Krisztus segítségével.

Nagyon sokkoló volt, főleg a közepe a sok hasonlóság észlelése után. Elgondolkoztatott. Eddig nem tettem fel olyan fontos kérdéseket magamnak, hogy ki vagyok én és mit akarok ebben az életben. Nem voltak kimondva a céljaim. Éreztem, hogy a srác életében sem voltak célok lefektetve.
Mondta is, hogy csak sodródott, mint egy darab papírlap a szélben. Volt olyan gondolatom az elején, hogy ez biztosan nem egy igazi drogos, hiszen azok nem így néznek ki, de annyira hitelesen beszélt, hogy elillant ez a gondolat. Volt bennem olyan is, hogy jelenleg jobb ember, mintha nem drogozott volna, hisz van egy csomó élettapasztalata, amit most tud hasznosítani, de aztán átgondoltam a mélységeket, s arra jutottam, hogy nem éri meg több mint tíz év züllés azt a pluszt, amivel rendelkezik.

Jó volt, hogy a végén fel tudtuk tenni a kérdéseinket.  Én nem kérdeztem semmit, de a többiek aktívak voltak.

Végül ez lett a leghasznosabb napom a suliban. Hosszú időn át elkísértek a gondolataim ezzel kapcsolatban s most is fel-felrémlik egy-egy mondata.
Azóta úgy érzem, jobban figyelek magamra, meghallgatom a szüleimet, és átgondolom, amit mondanak. Kijelöltem az utam s következetesen haladok arra, egyszóval gondolkozom.