Álmodozni jó, vallják sokan. „Van egy álmom.” Ez Martin Luther King világhírű mondata. Ha magunkba tekintünk, akkor máris csatlakozhatunk, vannak álmaink, nem egy, sok.
De: „Álmodozás az élet megrontója!” Ellentétes kijelentések, melyeknek feszültsége mindenkit érint, hiszen kinek nincsenek álmai? Szóval arra keressük a választ, „mi az igazság?” (Jn 18, 38)

Jó kiindulópont lehet, ha álmaink alapjait kezdjük vizsgálni. Szemléljük a világot, annak történéseit, szüleink, családunk, barátaink, környezetünk életét, mostanában leginkább a tv, a világháló által elénk tárt mintákat, és eltölt a vágy, én is így szeretnék élni, ezt én is meg szeretném valósítani, ezt én is meg szeretném szerezni magamnak. E vágy köré álom szövődik, mely a boldogság ígéretét hordozza, és már tudjuk, bizonyosak vagyunk afelől, ha mindez meglesz, elérem a célom, és boldog leszek. Nagyban bonyolítja a dolgot, ha életünkkel mások álmát (gyakran szüleink, vagy éppen nagyra tartott példaképeink álmát) akarjuk megvalósítani, és erre mint saját életünk boldogságának legfőbb feltételére tekintünk. Évek, évtizedek, akár egy élet erőfeszítése következik. Mi az eredmény? Nézzünk körül, nézzünk bele az utcán velünk szembejövő emberek fénytelen, keserű, révült tekintetébe. Az eredmény szükségszerűen fájdalmas, tragikus, megrendítő kudarc. Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy sikerült, valóra vált az álom, de hol a boldogság, az valahogy elmaradt. Nem így álmodtam, nem így képzeltem. A másik, hogy nem sikerül. Azért nem vagyok és lehetek boldog, mert nem vált valóra az álmom, és a csalódás megkeményít, cinikussá tesz. Az eredmény mindkét esetben ugyanaz, még akkor is, ha a valóra vált álom magabiztossá, önhitté, felsőbbrendűvé, beképzeltté tesz, mert hiszen ezek nem a boldogság ismérvei, éppen ellenkezőleg, a belső kudarc leplezői.
Szóval mi a helyzet az álmodozással? A 126. zsoltár említi az álmodókat: „Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR, olyanok voltunk, mint az álmodók.” (Zsoltárok 126,1) Mintha megfordulna a sorrend, a valóságot követi az álom. A valóság mint egy csodálatos álom kibontakozása jelenik meg az embernek, és igazi boldogsággal tölti el: „Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR! Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk.” (Zsoltárok 126, 2-3) Az álmodók, mint akik a valóságot álmodják, ilyenek az Isten szavára, akaratára, cselekedeteire tekintők, és milyen hatalmas dolgokat láthatnak meg, élhetnek át, amikről azt mondja a Biblia „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.” (I. Kor 2, 9) Felfoghatatlanul több ez, mint amit mi összeálmodozhatnánk magunknak, vagy mint amit mások ránk, belénk álmodhatnak. Ez a „nevetés”, ez az „örömkiáltás” a szív teljességéből szól, mert boldogságra, békére, gyógyulásra, megtisztulásra talál az ember, azaz valóságosan Istenére talál. Mindezek felett pedig felragyog az a felismerés, hogy Isten talált ránk. Ő keresett meg minket fia által, Jézus Krisztus által, azaz keres most is, hogy felébresszen álmodozásainkból, vagy a csalódás dermedtségéből, hogy kivezesse az álmait elvesztő, sötétségbe burkolózó lelket az élet világosságára, ahogy olvassuk is: „Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világos. Ezért mondja: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus." Efézus 5, 14
„Van egy álmom.” Ez Martin Luther King világhírű mondata, de hadd idézzem tovább:
„Van egy álmom: egy napon minden völgy fölemelkedik, minden hely és halom lesüllyed, az egyenetlen egyenessé lesz, és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember!”
Téged milyen álom vezérel?