„It's your camino!" (A te utad) - mondta egy olasz „kerékpáros zarándok" (ha van ilyen), amikor a Camino de Santiago híres zarándokútján találkoztam vele Castilia köves búzaföldjei között bandukolva. Mint megannyi biciklist, őt is csak egyszer láttam utam során. Előtűnnek a semmiből, az ember mellé érnek, s a következő percekben már el is vesznek a horizonton.

Pár szót váltottunk, s ez a mondata különösen megragadott, ugyanis éppen azt latolgattam, hogy el tudok-e menni Santiago de Compostelán túl, egészen Finisterraig, a „föld végéig", a tengerig. Nem sikerült. Sőt még Santiagóig sem jutottam el. Sokan kérdezgették, miért nem folytatom, sokan sajnálkoztak s bátorítottak együtt érzően, hogy azért jó, hogy eljöttem. Magam is bánkódtam, míg eszembe nem jutott, hogy miért is indultam neki ennek a zarándoklatnak. Nem Compostela volt a célom, hanem az, hogy menjek, hogy egyedül legyek, hogy Istent és az ő akaratát keressem másképp, mint itthon. Az út maga, s az úton lét volt a célom. Persze amikor elindultam, Compostela lebegett előttem, s végig arra vitt az utam, mint ahogy évszázadok óta sokaknak. Célok mozgatják az embereket, a világot is, ahogyan azt már Arisztotelész is megállapította. Engem is az indított el. Út és cél azonban folyamatos kölcsönhatásban vannak. Útközben még a cél is változhat.

És a megérkezés. Bár nem jutottam el Finisterráig, de mikor eldöntöttem, hogy Leontól hazafelé veszem az irányt, hatalmas öröm és elégedettség töltött el. Az új cél és a mielőbbi megérkezés tudatában megtett kilométerek voltak talán a legboldogabbak. A leoni katedrális alatt ülve rágyújtottam az egyik útitársam által sodort cigarettára, s ahogy a templomot néztem, olyan érzésem támadt, mintha tegnap fejeztem volna be annak építését, s most gyönyörködöm a mesterművemben.

Coelho azt írja A zarándoklat című könyvében, hogy „az út a fontos, nem a megérkezés". Találónak tartottam ezt a gondolatot a zarándoklatra nézve, de mi a helyzet az élettel mint vándorlással, mint az Isten felé tartó zarándokúttal? Keresztyén szemmel úgy látom, hogy nagyobb egyensúly van a két fogalom között. Igen, nagyon fontos az út, az életút, amíg Isten felé haladunk. Az ÉLET már itt a földön kezdődik. Érezzük és továbbadhatjuk Jézus igájának könnyű és gyönyörűséges „terhét". Viszont minden embernél nyomorultabbak vagyunk, ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban. Feltámadás és örök élet nélkül hiábavaló a hitünk.

Az út a cél és a megérkezés között van. A cél indít, az út formál, a megérkezés pedig teljessé tesz. Talán azért is mondja Coelho, hogy az út a fontos, mert könnyebben megfogható, a jelenben történik, érzékelhető, s talán még alakítható is. A lábunk alatt készül el. Céljaink is változhatnak, alakulhatnak. A megérkezés viszont elképzelhetetlen, olykor távolinak tűnő és hitünk szerint mindenki számára elkerülhetetlen, ha várja, ha nem. Adventus Domini - az Úr eljövetele. Jézus jön, úton van felénk, s mi is haladunk felé. A vele való találkozásunkban rejlik a megérkezés.