Én vagyok az örök második – második a névsorban (általánosban Aranyos, gimiben Babics mögött), második a gyermekek között, második leánygyermek a két lány-egy fiú családmodellben, második tanuló a családból az iskoláimban általánostól egész az egyetemig. Általában második helyezett a versenyeken, második nőként a férfiak mögött, a pótkántor pótja, a vésztartalék résztartaléka, a B terv, esetleges másfajta másodikságokról nem is szólva.

„Másodiknak lenni csak azt jelenti, hogy a legjobb vagy a vesztesek közül." A második a legjobb vagy a legnagyobb vesztes? Számít-e a másodikság olyan viszonyrendszerekben, amelyekben nincs versengés? Vajon a sorrend mindig értékvezérelt? Ki törődik a másodikokkal?
A második sosem számít az első és az utolsó közötti végességben – a második csókot senki sem tartja számon. A második már rendszer, vissza nem fordítható, legfeljebb radikálisan megszakítható folyamat része, nem egyedi, nem úttörő, nem forradalmi. A második a még egyszer lehetősége. Vagy az újraindulásé a soha többé után. A második gyereknek nem jár örökségként a föld, a második gyereké vagy papi vagy katonai pálya volt a régi világban, a második gyereknek mindig meg kellett várni az elsőt, hogy megházasodjon, a második gyereken már nem aggódtak annyit, nem írtak a fejlődéséről babanaplót, kivéve, ha az a második az első lány vagy fiú, az első beteg vagy az első császármetszéses gyerek a családban.
Ezekkel a másodikokkal már a Bibliában is akadt baj bőven: Ábel, Jákób vagy a tékozló fiú erre a példa. Vagy Ábrahám második feleségének, Ketúrának a leszármazottai, akiket el is küldött apjuk Izsák mellől. Kacifántosabb Jákób házassága, hiszen csak másodikként vehette el Ráhelt, akit szeretett – ugyanis annak nővérét, Leát rejtette a menyasszonyi fátyol húga helyett. Lea sorsának egyik legfájdalmasabb mozzanata, amikor egy mandragórán kapnak össze húgával. „Talán kevesled, hogy elvetted a férjemet, a fiam mandragóráját is el akarod venni? Ráhel azt mondta: Veled hálhat az éjszaka a fiad mandragórájáért!" Iszonyatos hatalma van az elsőnek, a győztesnek, az erősnek arra, hogy megalázzon – és iszonyatos éhsége a másodiknak, hogy az első pozíciójába férkőzhessen, legalább egy kicsit. Hogy egy-egy helyen ne érezze legnagyobb veszteségét.

Másodiknak lenni olyan, mint teremtménynek. Az embert a teremtéskor nem érdekelte a sorrend, a meztelenség, semmi. Aztán felsejlett a lehetőség: tudhattok annyit, mint az Isten. Nem kell a másodiknak lennetek mögötte. És az első emberpár, ahogy rádöbbent másodikságára, elvakultan beleharapott a jó és gonosz tudás fájának gyümölcsébe. Harapott vele magának ebben az értelemben megosztott első helyet – és halált.
Hová legyünk mi, mindnyájan másodikok, pusztulandó részei ennek a világnak? Mit kezdjünk azzal, aki miatt másodikok lettünk – az elsővel? Győzzük le? Öljük meg? Haladjuk meg bárhogyan, bármi áron? Hogyan békülhet ki Isten és ember ebben a soha meg nem fordítható sorrendben? Isteni logika: az egyetlen orvosság a sorrend törlése. Ezt viszont csak az teheti meg, aki az első helyen áll. Ezt tette Jézus, az elsőszülött minden teremtmény felett, az első, aki meghalt és feltámadt. Az első, aki elhordozta minden második bukását. Akiben nincs többé sorrend, nincs második halál, csak az első, minden sebző sorrendet eltörlő szeretet.