Uram!

Kérlek, ne engedd el a kezemet akkor sem, ha épp magasan szárnyalok a felhők fölött, de akkor se, ha laposkúszásban próbálok túljutni életem sikátorain. Kérlek, a magasban se hagyj a magasaknak járó arroganciában, és lent se hagyj a lentiek sértettségében. Tudjak szűkölködni, lemondani a kényelmemről és kilépni a magam biztonságos fedezékei és fedezetei mögül. De tudjak bővölködni is, megélni azt, amikor gazdagítasz, lelkiismeret-furdalás nélkül, mégis mások számára is gazdagítóan. Kérlek, ne legyek az, aki képtelen visszábbhúzni a nadrágszíjon büszkeségből vagy megszokásból, de az se legyek, aki nem mer, nem tud örülni annak, amit tőled kapott.

A jó napokon segíts élni a jóval, a rossz napokon pedig segíts tudnom, hogy ezt is és azt is te készítetted. Ha fölé kerekednék is valakinek, add, hogy az az ő felemelésére is szolgáljon, és ha alulmaradnék se használják azt ki ellenem. Tudjak vezetni, ha kell, de tudjak vezetést elfogadni is, amikor szükség van rá. Tudjak én lenni az ápoló és vigasztaló, ahol másnak elfogy az ereje, de tudjam elfogadni más erejét és vigaszát,  ha az enyém fogy ki éppen. Tudjak kies legelőn és kietlen pusztában egyaránt a Tiéd lenni és akként is élni.

Kérlek, ha valami szükségem lenne is, ne felejtsem el soha, hogy Rád sokkal nagyobb szükségem van. És ha fölöslegem keletkezne is, akkor se higgyem, hogy nem vagyok rád szorulva. Segíts emlékezni, hogy amikor te megalázol, az is jó nekem, és amikor te felemelsz, az is a Te kegyelmed. A te kezedben a kicsi is hatalmasnak érzi magát és a hatalmas is eltörpül nagyságod mellett. Téged a sokkal sem lehet lenyűgözni, de a kevés sem tántorít el.

Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.