Sokszor nehéz megfogalmazni egy lelkésznek, miért dolgozik. Mert nem mérhető kilóra, ami történik, és ráadásul valljuk is, hogy néha a munkánkat megáldva, néha hibáink ellenére kegyelemből a munkát, a változást Isten végzi el. Mégis, a hétvégén kaptam egy szeletnyi betekintést abba, miért is dolgozunk.

Elmentünk a férjemmel egy kedves szomszédos bencés pap ezüstmiséjére. Már az alkalom is felemelő volt a maga egyszerűségében és zeneiségével. Majd átmentünk a gyülekezeti terembe, hogy váltsunk két szót az atyával.

A nagy tumultusban nehéz volt az amúgy szerény ünnepelthez közel jutni, amíg viszont a folyosón vártuk a sorunkat, sokakba futottunk bele. Először egy hölgybe, akinek az arcát ugyan azonnal felismertem, de nem tudtam megmondani, honnan is ismerős. Cherry Jonesra hasonlít kicsit fiatalabb korában, mondjuk akkor, amikor a Jelekben eljátszotta a rendőrtisztet. Ennek a hölgynek is mosoly bujkált az arcán. Látványosan ő is felismert, és már mondta is, honnan: a bankból. És valóban! – csaptam a homlokomra. Nem egészen második hónapja élek Győr térségében, de kétszer is bementünk már kérdezősködni a bankba, mert nem boldogultam az internetes felülettel. Mindkétszer megjegyeztük a férjemmel, mennyire segítőkész ez a hölgy, és reméljük, máskor is hozzá kerülünk. Emlékezett ránk abból a sok arcból, akik naponta megfordulnak nála.

Egy másik hölgy is ránk köszönt, bevallom, első ránézésre nem tűnt ismerősnek. Majd mondja, hogy a patikából. És valóban! Jártunk a patikában is (talán ott is épp kétszer), és amikor a sorunkra vártunk, hallottuk, ahogy egy kismamának magyarázta el a hölgy a különböző gyógyszerek hatóanyagait és felhasználási különbségeit. Péterrel össze is kacsintottunk: ide fogunk járni, ha ilyen értelmesen elmagyarázzák azokat a nem mellékes háttérinformációkat, amikre eddig még más nem pazarolta az idejét. Komolyan okosabbak lettünk mindössze pár perc alatt. Ilyen szakértelemre szívesebben bízza oda magát az ember.

Harmadszor egy mosolygós férfi lépett oda a férjemhez: emlékszik rám, tiszteletes úr? És valóban, ő volt az, aki segített akkor, amikor egy kisebb autóbaleset miatt nem tudott odaérni idejében az istentiszteletet megtartani. Megkérdezte, mit segíthet, így ő lett a hírnöke, hogy az istentisztelet csúszik pár percet, és egy fuvar sem ártana, mert a lelkész kocsi nélkül maradt.

Ez a három személy mind olyan helyzetben segített, amiben járatlanok és ennélfogva kiszolgáltatottak voltunk. És egyszerre ezen a rendezvényen minden magyarázatot nyer: hát persze, azért, mert ők is Krisztusban hisznek. Angyalok abban a követi, hírnöki értelemben. A küldöttségük felelősségével kezelik az olyan hétköznapi helyzetet is, amikor valaki a munkájuk során fordul hozzájuk kérdéssel, értetlenkedéssel, segítségkéréssel, mások pedig váratlan helyzetben ajánlják fel segítségüket.

Azon gondolkodtam, (egy pap ezüstmiséjén amúgy is elég hangsúlyos a hivatás gondolatköre), hogy ennek örülnék a legjobban: ha így ismernék a gyülekezetem tagjait. Mint akik a leggyakorlatibb hétköznapi esetekben tudnak küldöttek, Isten követei lenni, és segíteni ott, ahova épp rendelte őket az Úr.

Lehetne az is a legfőbb célja egy lelkész életének, hogy a legszívetmelengetőbben prédikáljon, vagy minél többeket bevonzzon a templomba ( és természetesen ezek sem ördögtől való célkitűzések), de talán ez a legnagyobb misszió, a legjobb ízű belekiáltás a világba, ahogyan az ilyen emberek ott vannak a helyükön és működnek. Derűvel, küldöttként, segítőkészen. Meggyőződésem, hogy ez minden ékesszólásnál jobban megszólító evangelizáció.