Ha egy szóban kellene megfogalmaznom azt, hogy mit jelentett az én életemben a teológia, akkor a katalizátor kifejezést használnám. A hittudomány tanulása nem volt más, mint egy változást elősegítő tényező az életemben. Hogy mi mindenben változtam, arról a továbbiakban.

Egy székelyföldi kisvárosból érkeztem a több százezres Kolozsvárra, hogy katolikus teológiát és magyar nyelv és irodalmat tanuljak. Gyerekkoromtól vallásos neveltetésben részesültem, kiskamasz koromban különböző vallásos ifjúsági közösségekhez és mozgalmakhoz csatlakoztam, így ismeretekkel és spirituális felkészültséggel a tarsolyomban vágtam neki a teológiai tanulmányoknak.

Nagyon nagy lelkesedéssel vágtam bele a teológiába, de már az első hónapokban szembesülnöm kellett azzal, hogy ez nem teljesen az, amire én számítottam. Olyan dolgokat kellett megtanulnom, amikkel én magam nem tudtam azonosulni, sőt ellenkezőleg, vitatkozni kezdtem a tanáraimmal, a legelismertebb teológusokkal, csak azért, hogy a lelkemet megbékítsem. A legelső nagyobb „traumát” az okozta, amikor a Kar bibliatudományok tanára elmondta, hogy az ószövetségi Emmanuel-prófécia eredetileg nem Jézus Krisztus megszületését vetíti előre, hanem valójában egy korabeli király (Hiszkija) koronázásán elénekelt méltatás. Az tehát, amiben szinte húsz éven keresztül töretlenül hittem, nem létezik… Legalábbis nem úgy, ahogy én hittem – csak erre később jöttem rá. Nem csupán Emmanuel, Hiszkija és Jézus, hanem a teremtéstörténetektől kezdve egészen a Jelenések könyvéig sok olyan kiábrándító ténnyel szembesültem, ami felvetette a kiiratkozás gondolatát. Végül nem iratkoztam ki, hanem próbáltam megkeresni, hogy vajon a két, látszólag ellentétesnek tűnő igazság közül melyik a számomra elfogadhatóbb.

Másfél évembe telt, amíg sikerült megtalálnom a választ: a két igazság nem mond ellent egymásnak, hanem kiegészíti egymást, így nem két-, hanem sokszínű igazságról beszélünk. A teológia tehát megnyitotta a világot előttem, a gyerekes meggyőződést kimozdította az addigi kényelmes voltából, és gondolkodásra, reflektálásra, nyitásra késztetett. Megingatta a gyerekkorból kapott hitrendszert, és a korábbi téglákból elkezdett építeni egy újat, egy szilárdabbat, amelynek az építése valószínűleg életem végéig fog tartani. Istenről, a Bibliáról, az egyházról, az egyháziakról szóló képem nagy átalakuláson ment át, s már nem egy, a távolban élő világ részei ezek, hanem a hétköznapjaimé.

A teológia mint katalizátor nem csupán az életem azon területeit mozdította elő, amelyek hitbeli kérdések, hanem szinte minden területen gyors ütemű változás indult el. A sok ismeret mellett nyitottságot, empátiát, elfogadást, odafordulást tanultam, ugyanakkor lehetőségem nyílt megismerni a világban jelen lévő aktuális kérdéseket, amelyekkel nekünk egyházi dolgozóknak, világi hívőknek foglalkoznunk kell. Arra készített fel a teológia, hogy a világ dolgaival foglalkozzak, úgy, ahogy más nem tud, hanem ahogyan csak én tudok. És hogyan tudok én? Isten üzenetét úgy szeretném elvinni a világba, hogy az senki meggyőződését ne sértse, mégis világosan tükröződjék belőle az evangélium szellemisége és lelkisége. Ezt a hozzáállást pedig egyértelműen a teológiának köszönhetem. Másrészt az emberekkel való bánásmód és a hozzájuk való viszonyulás változott meg bennem. Míg korábban nehézséget okozott egy más felekezetű, egy ateista vagy egy, a mi kultúránktól, meggyőződéseinktől eltérő emberrel való beszélgetés, anélkül, hogy az később hitvitává ne alakult volna át, mára már tud értékes eszmecserévé válni. Hogy mi változott? A teológiának köszönhetően nyitottabbá váltam, és nem akarom a saját meggyőződéseimről meggyőzni a másik embert, sőt, kíváncsi vagyok rá, az ő életfelfogására, világnézetére is.

Nemcsak a tanulmányok, hanem a teológia szellemisége is előremozdított a fejlődésben: a tanárok emberközelisége, a csoporttársakkal való közös célok és élmények, a közös kirándulások, lelkigyakorlatok és imák mind hozzájárultak ahhoz, hogy azzá váljak, aki most vagyok.

Mire készített fel engem a teológia? Hogy azzá váljak, aki most vagyok, hogy továbbfejlődjek, és így éljek ebben a világban, jel legyek az emberek számára, láng, ahol meg lehet melegedni, s mindezt úgy, hogy senkit se égessek meg. Mindehhez pedig megkaptam azt a hátteret, azt a hitet, ami mindahhoz szükséges, hogy ezt a lehetőségeimhez mérten a legjobban tegyem Isten nagyobb dicsőségére.