A színházi évadkezdés többé-kevésbé egybeesik az iskolai tanévnyitóval. Októberre lemennek az első bemutatók, sorra telnek a színházak, egyre több a színházpedagógiai program – olykor a színházig sem kell elmenni, hogy élményhez jusson az ember. Az én időmben ez még gyerekcipőben járt. Még a hegy ment Mohamedhez.

Megkímélném a kedves olvasót a kultúrtörténeti háttértől, már csak azért is, mert nem ezen áll vagy bukik a színház lényege. Velem, személy szerint, ötévesen kezdődött. Operabérletet kértem a születésnapomra. (Fiatal voltam és bohó.) Színház számomra onnantól létezik. Utána már csodát jelentett, aztán menedéket, majd szerelmet és munkát.

Tizenévesen színházi díszletekben gondolkodtam – meglehetősen sok pozitívumát tudom felsorolni annak, ha az ember napi két-három órát utazik az iskoláig és haza. Elered a fantáziája. Az enyém valahol az Örs vezér tere és Árpádföld között, a HÉV-en kezdte. Több mint tíz év telt el azóta. Már nem is HÉV-vel utazom. Színházba sem járok már (annyit). A színházban gondolkodás azonban kicsit még mindig megmaradt. Szemléletváltás történt. Nem nagy szavak ezek, remélem.
Különbség lett az olvasott szöveg és a színpadi szöveg között. Különbség színész és ember között. (Igen, sokan hibának róják fel, és jogosan, de az éremnek két oldala van.) Különbség lett tulajdonképpen szinte mindenben. Különbség lett a matekórában, mert elkértem magam délelőtti főpróbára, különbség lett az irodalomoktatásban, mert kinyílt a könyvtár, és nemcsak a tananyag létezett már. Tudom, mindenki másban találja meg az örömét, és ez így van jól. Egyszerűen csak sokat lehet beszélni arról, mit adhat egy jó színház. Idézetekkel teleírt füzethalmokat.

A jó színház tanít, segít, bátorít, hitet ad – és akkor, ott, Isten is ott van, igen. Mert hitet ad magadban, abban, hogy nem gondolsz akkora bolondságokat, ha másképp gondolkodsz, mint a fél osztályod, és megérted, hogy miért nem fontos beállni a sorba, de miért nem kell lázadni sem, megtanulsz válaszolni és nem visszaszólni, megtanulsz kivárni és megköszönni, megtanulsz olvasni és írni is, megtanulod a humort és hirtelen értelmet nyernek az őszinte érzelmek, elfogadod a másságot, mert rájössz, hogy te is más vagy, de te sem vagy más.

Aztán nem érted az egészet, csalfának fog tűnni és úgy érzed magad, mint akit cserbenhagytak. És évek telnek majd el nélküle, és generációk cserélődhetnek le, és újabb gimnazistákkal lesz tele majd a kakasülő, őket fogja ismerni az ültető, a szervező és a színésznő. Te pedig a hiteddel addigra eljutsz Istenig. Rád talál és felkarol és megtart. Segít, támogat, megvéd és betakar. És Vele megtalálod a saját utad – és ahol a kincsed van, ott lesz a te szíved is. (Mt 6,21) És vele együtt kezdheted újra, a saját életedet élve, nem a másét ott a színpadon.

És egyszerre nem lesz már olyan hosszú az az Örs vezér tere és Árpádföld közötti út.