A Gyűrűhordozó útja

Ki juthat el a Végzet hegyéhez?

A vándorlás, a próbatételekkel kikövezett út a mesék és a mítoszok visszatérő alapeleme. Nem csoda, hogy amikor Tolkien nekilátott, hogy megírja a Gyűrűk Urát, a vándorlást választotta eposza fő motívumaként. Tolkien nemcsak a középkori angol irodalomnak volt tudósa, hanem jól ismerte az óangol, óír, óskandináv nyelveken megszületett regéket és mítoszokat, és járatos volt az ógörög és latin regék világában is.

A Sas és a Gyermek egy kellemes kis kocsma volt Oxfordban, ahol Tolkien és barátai rendszeresen összejöttek 1930 táján. Egy-egy korsó barna sör mellett beszélgettek órákon át a koraközépkor irodalmáról vagy éppen az északi sagákról. „Inklings”-nek, tintanyalóknak (más fordításban sejtelmeseknek) nevezték magukat. Az Inklings alapítója C. S. Lewis, az oxfordi egyetem fiatal tanára volt, a Narnia krónikáinak későbbi írója. A klub gyakorlatilag Lewis és Tolkien barátságán, közös érdeklődésén alapult. Északi regék, óizlandi eposzok iránti vonzalom tartotta össze a csapatot, találkozóikon ezekből és saját műveikből olvastak fel egymásnak, így A Hobbit is itt debütált, amely a Gyűrűk Ura előfutára. Tolkien hívő katolikus volt, s bár kifejezetten haragudott Lewisra a Narnia krónikáinak – véleménye szerint – erőltetett allegorizálása miatt, Tolkien műveiben is határozott bibliai párhuzamokra lelhetünk.

A Gyűrűk Ura története az Egy Gyűrű, a hatalom gyűrűjének elpusztításáról szól, amelyet ha megszerez Szauron, a test nélküli gonosz, Középfölde békés népeire szenvedés, rabság és halál vár. Ezért indul útnak Frodó, aki se nem hős lovag, se nem királyfi, hanem hobbit. A hobbitok Középfölde legegyügyűbb népei közé tartoznak. Termetre és gondolkodásmódra sem sokban különböznek a gyermekektől, mégis Frodó az, aki vállalja a Gyűrűhordozó szerepét. Ez pedig nem lehet véletlen, hiszen Jézus maga ad hálát azért, hogy a titkokat Isten nem a bölcseknek és okosoknak, nem a nagyoknak, hanem a kicsinyeknek fedi fel.

Frodó egyébként nem önjelölt szuperhős, ha rajta múlik, jól elvan a habzó sör és könyvei világában. Gandalf az, aki kijelöli a szerepét, aki elindítja az útra. Gandalf, a mágus, aki még akkor is a Gyűrűhordozó mellett van, ha fizikálisan nem lehet jelen. A „Vagyok, aki vagyok” analógiája jelenik meg a Gyűrűk Ura előtörténetében, a Hobbitban (Szobotka Tibor fordításában: A babó), amikor Gandalf így határozza meg önmagát: „Én Gandalf vagyok, és a Gandalf név egyértelmű velem!”

Frodó tehát kiválasztatott az útra, de a feladatot önként vállalta. Nem tehetett mást, hiszen a nagyok – a tündék, az emberek és a törpök – nemzeteinek jeles képviselői nem voltak képesek másra, csak veszekedtek a Gyűrű fölött, s valójában mindegyikőjük saját (népe) önző érdekeit képviselte.

A Gyűrű szövetsége azért állt össze, hogy elkísérje Frodót a végzet hegyéhez. Gandalf mellett Aragorn, a kósza segíti leginkább Frodó útját. Aragorn az álruhás király, akinek visszatértét nemzetségek óta várják (Ézsaiás 49,7; János 4,25–26), aki csak akkor foglalhatja el trónját, ha a gonosz legyőzetett (Jelenések 12,10–12). Aki visszaállítja a rendet az emberek birodalmában, s akinek visszatértére virágot hoz a város közepén álló fa, a Királyok fája (Jelenések 22), jelezve, hogy új korszak kezdődött el Középfölde időszámításában. Ám őt is megkísérti a Gyűrű hatalma, így nem kísérheti el Frodót a Végzet hegyéhez.

A Gyűrű szövetségnek tagjai, a tündék, a törpök, az emberek mind gyengének bizonyulnak a Gyűrű súlyának elviseléséhez. A Végzet hegyéhez végül hárman jutnak el: Frodó, Samu és Gollam. Samu Frodó hűséges szolgálja. Gazdájához köti őt Gandalfnak tett ígérete és a testvéri szeretet, amely olyan önzetlen, hogy még akkor is visszatér Frodóhoz, amikor az ellöki magától. Gollam egy furcsa figura. Valamikor hobbit volt ő is, Szmeagolnak hívták. A Gyűrű azonban teljesen a hatalmába kerítette, és gonosszá tette. Frodó a nevén szólítja, s ezzel Gollam visszatér régi önmagához. Az út során folyamatosan harcol saját hasadt lelkével, a bűneivel, amelyek ránehezednek, s végül nem tud a jó oldalra állni. Ám minden csalárdsága Frodó úját viszi előrébb.

Ők jutnak el tehát a Végzet hegyéhez hárman: a Gyűrűhordozó, a hűséges szolga, és a hasadt lelkű bűnös. Csak ők, együtt képesek véghezvinni azt, amit a nagyok nem. Megszabadítani a világot a hatalom sötét, mindent magába kebelező erőitől. A három hobbit, akik nem jobbak és nem többek, mint a kisgyermekek.

 

 

Vissza a tartalomjegyzékhez