Néhány hónapja vagyunk túl családunkkal egy költözésen, melynek során végre saját lakásunkat vehettük birtokunkba. Az eddigiekben albérlők voltunk, és nem alakíthattuk azokat saját ízlésünknek és tetszésünknek megfelelően. Most viszont más a helyzet – szabadok vagyunk úgy berendezni és dekorálni, ahogyan nekünk jólesik. Elő is kerültek azok a régi családi képek és ajándékba kapott festmények, melyek fontosak számunkra. Ahogy a falra akasztva elmegyünk mellettük és egy pillantást vetünk rájuk, szép emlékeket idéznek fel bennünk. A képeknek fontos szerepe van életünkben, mert megörökítenek valamit, egy pillanatot lefordítanak az örökkévalóság nyelvére, és elérhetővé teszik mindazok számára is, akik valójában nem voltak a történés részesei.

Paul Gauguin híres festményén – melyet mintegy végrendeleteként is értelmeznek – teszi fel az élet legfontosabb kérdéseit: Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk? (D'où Venons Nous? Que Sommes Nous? Où Allons Nous?, 1897).

A Bibliát olvasó embereket is foglalkoztatják a válaszok, és miközben Isten létét a saját életünkbe belekalkuláljuk, új értelmet nyerhet az eredetünk, az életünk, a jövőnk és életcélunk megtalálása.

Böjte Csaba egyik könyvében így fogalmaz: „Az embert Isten egy marék porból teremtette, már az is csoda, hogy két lábon tudunk járni" (A szeretet bölcsője, Helikon, Bp. 2012. p. 75.). Eredetünk keresése a Teremtőhöz vezet vissza bennünket. Válaszokat keresve egy régi doboz akad a kezünkbe, melyben régi, megsárgult szélű fényképeket látunk.

Némelyiken már nagyon nehéz megállapítani, mi szerepel. Más képeket mintha nagyon jól ismernénk és értenénk – azt gondoljuk, pontosan tudjuk, mit ábrázolnak. De amint más perspektívából, más szempontból megnézzük őket, mintha teljesen más látvány tárulna elénk.

Az első képen egy marék földet látunk – termékeny, tápanyagban gazdag termőföld, melybe a virágainkat ültetnénk, a magokat vetnénk el jó termést remélve. Tudjuk, hogy mire való, tudjuk, hogy mit kezdhetünk vele, és azt is tudjuk, mik a korlátai. Isten kezében azonban – ennyire már ismerjük őt – minden új értelmet és jelentőséget nyer. Neki a birtokában vannak olyan összetevők és adalékok is, melyek gyökeresen tudják az általunk jól ismert dolgokat is szent szférákba emelni. A Szentírás szerint pontosan ez történt ezzel a darab földdel is: „Ekkor megformálta az ÚR Isten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élő lélekké" (1Móz 2:7, RKB). Minden mást, még az angyalokat is a szavával alkotta meg, minket viszont a földből gondosan megformált a saját kezével. Abban a darab földben többet kell észrevennünk – nemcsak az „anyatermészetet", hanem saját magunkat is. E világ anyagai közül semmi más nem emel ki bennünket, csupán az élet lehelete, Isten Lelke, mely éltetőnkül adatott. Talán ez a fajta földből származóság, földből valóság az oka az isteni figyelmeztetésnek a Jelenések könyvében: „...eljött a te haragod... ideje, és hogy elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják" (Jel 11:18, RKB).

Egyszerre rendelkezünk materiális és természetfeletti alkotórészekkel is. Egyszerre kötődünk testünkkel ehhez a világhoz, hisz a föld porából származunk, lelkünkkel pedig Isten országához, mert a Szentlélek elevenít meg bennünket, ezt lehelte Isten az orrunkba. Egyszerre hordozzunk magunkon, testünkben a hasonlóságot e világ anyagaival és rendjével, és Istennel is, hiszen az ő képmására vagyunk megalkotva. Szárnyaszegett angyalok vagyunk, akik fizikai testük miatt ehhez a világhoz tartoznak, de akiknek a lelke – miként a gyertya lángja – mindig felfelé, Istenhez kívánkozik: „Ó, Isten, én Istenem! Sóvárogva kívánkozom hozzád, hogy nálad lehessek! Ahogy a kiszikkadt, kopár föld az esőre, testem-lelkem úgy szomjazik jelenlétedre, úgy kívánkozom hozzád!" (Zsolt 63:2, EFO).

Egy másik képen egy ismerősnek tűnő alakot pillantunk meg, akit árnyéka hűségesen követ útján. A kép elménkbe idézi a Teremtés könyvének beszámolóját arról, ahogyan és amilyen céllal a Teremtő alkotott bennünket: „Akkor ezt mondta Isten: Teremtsünk embert a magunk képére és hasonlóságára. Uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, mind az egész földön és a földön csúszó-mászó mindenféle állaton. Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten a maga képére és hasonlóságára teremtette: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket" (1Móz 1:26-27, RKB).

Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett minket. Isten maga a világosság – Jézus ezért mondhatja magáról: „Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, sosem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága" (Jn 8:12, RKB). Isten a világosság forrása, ő maga a valóság, mi pedig az árnyéka vagyunk. Ahogyan ebben a világban a fény és árnyék elképzelhetetlenek egymás nélkül, ahogyan az árnyék nem létezhet önmagában a fényforrás nélkül, úgy az ember is Isten árnyéka. Nem ura saját létezésének, hanem a visszatükröződése Istennek. Azért létezünk, mert Isten létezik. Ő a lét, a fény, mi pedig az ő létezésének gyümölcsei vagyunk, és a teljességet akkor élhetjük meg, ha útján árnyékként követjük őt.

Felhasznált fordítások:
RKB – Revideált Károli-fordítás, Veritas Kiadó, Budapest, 2012.
EFO – Egyszerű fordítás, Bible League International, WBTC, 2012.