Az elmúlt néhány évben igen gyakori témává vált a magyar fiatalok külföldre vándorlásának kérdése. 2014-es KSH adatok szerint a diákok egyharmada nem vagy nem kizárólag Magyarországon képzeli el a jövőjét, egytizedük pedig már komoly intézkedéseket is tett a végleges külföldi munkavállalás és külföldre költözés érdekében. Ezeket a kutatási eredményeket sok formában viszontláthattuk, pl. az elmúlt években az ARC plakátkiállításon is számos vicces, olykor szomorúan a valóságot tükröző remekmű került e témában a nyilvánosság elé. 

Sokaktól hallottam az elmúlt időszakban a következő kiégett/ beletörődött/ kétségbeesett/nagyképű mondatokat: „Itt nincsenek lehetőségek. Itt nem vár sikeres jövő. Itt nincs lehetőség a normális megélhetésre. Ha jól akarsz élni, költözz mindenképp külföldre." 

Mennyire igaz ez? 
Ahhoz, hogy ehhez a kérdéshez közelebb kerüljünk, érdemes megvizsgálni azon tényezőket, melyek e kijelentések mögött állhatnak. 

1. Az ideális messzebbről mindig szebbnek tűnik, mint a realitás. A - bár sokszor kényelmetlen, de biztonságos - középiskolai keretek közül kikerülni a „nagybetűs életbe" szinte minden diák álma. Mégis, amikor ez megtörténik, a legtöbbünk megdöbbenve és a szabadság felelősségének súlyától lesújtva áll. Néha nehezebb elindulni akkor, amikor sok út közül választhatunk, mint amikor csak néhány áll rendelkezésre. A túl sok lehetőség és az ezt kísérő bizonytalanság (Vajon jól döntök? Vajon nem lenne-e máshol jobb helyem, érzésem?) ugyanúgy fokozza a stresszt, mint a lehetőségek hiánya. Ettől a frusztrációtól szeretnénk magunkat mihamarabb megszabadítani, erre jól bevált technika az, ha (időben vagy térben) távolítjuk magunktól a helyzetet. Halogatjuk a döntést, az elköteleződést egy szak/munkahely mellett, vagy külföldre készülünk. Az messzebb van, és távolabbról könnyebb útnak látszik. Ám arról is sok felmérés szól, hogy nem kevés a külföldről hazatérő magyar fiatalok száma. Ők azok, akik már saját bőrükön megtapasztalták, hogy attól, hogy valami távolabb van és szebbnek látszik, ott sem folyik arany a csapból. Van, akinek bejön külföldön az élet. De sok olyan speciális nehézség jár együtt a külföldre költözéssel (pl. beilleszkedés, kulturális különbségek, szociális szféra, új barátságok, hobbik kiépítése), amivel kevesen számolnak. 

2. A most huszonéves generáció már nagyon más korban nőtt fel, mint a szüleik korosztálya. Nagy váltás történt közben: az ipari kort leváltotta az információ kora. A határok megnyíltak, a lehetőségek megsokszorozódtak, a felsőoktatás sok szempontból reformálódott. A 30 éve pályát választók között egyértelmű volt, hogy dönthetnek néhány nagyon körülhatárolt, konkrét szak mellett, amivel utána könnyen elhelyezkedhetnek és egész életükben dolgozhatnak. Nagyon nehéz, hogy sokszor ugyanez a (jószándékú) elvárás nehezedik a fiatalra főként a szülei részéről, miközben a realitás már nagyon megváltozott. Ez pedig egyre nagyobb konfliktusok felé terel az amúgy sem könnyű szülő-fiatal felnőtt kapcsolatokban, s könnyen vezet a felek önbecsülésének csökkenéséhez, ami megnehezítheti a pályaválasztást. 

Ma is van néhány olyan szak, hivatás, ami elég egyértelmű (pl. tanár, orvos, mérnök stb.), de megjelent nagyon sok új szak, szakma, szakképzés, amik gyakran a gyakorlati életben könnyebb elhelyezkedést ígérnek, s sokszor valóban adnak is, mint egy ötéves képzést igénylő diploma megszerzése. Továbbá a mai korban nem szokás túl sok évre elköteleződni egy-egy munkahely mellett, ami az 50-60-as generáció számára nagyon nehezen képzelhető el. 

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban egyre több a vállalkozóként, cégtulajdonosként, befektetőként boldogan megélő személy az alkalmazottak mellett. Aki nem tudja, hogy mi a pontos különbség e kategóriák, munkavállalási stílusok között, annak érdemes mihamarabb utánanéznie, hiszen akár teljesen új perspektívákat nyithat meg előtte! 

3. Nem könnyű jó példákat találni. Aki nem keres tudatosan olyan embereket, akik szeretnek itt élni, látnak lehetőségeket és küzdenek is érte, annak könnyű belesüppedni a kilátástalanságba és a szkeptikus vagy kétségbeesett reménytelenségbe. 

Ha ennyi a nehézség, hol vannak a megoldások? Akár a pályaválasztás előtt állóknak, akár a szakmai „útvonal-módosítás" közben lévőknek? 

Az alábbiakban felvillan néhány lehetséges kiút e reménytelenség fogságából: 

1. Az önismeret fontossága és lehetősége. Egyre több országban vezetik be a középiskolás évek vége felé a különböző önismereti tréningeket, amik segíthetnek a fiataloknak a hozzájuk illő pálya kiválasztásában. Pl. az Xpand - keresztény értékrendet képviselő - trénercég idén szeptembertől több középiskolában is olyan pályaorientációs tréninget tesz elérhetővé, amelynek része mind az önismeret, mind a konkrét szakmai lehetőségek ismertetése. Mindenkinek ajánlott és fontos részt vennie valamilyen pályaorientációs tanácsadáson, sokat segíthet ilyenkor, szélesítheti a látókört, a választási lehetőségeket. Továbbá egyre inkább divat az úgynevezett „gap year" választása érettségi után. Ez „üresen" hagyott évet jelent, amikor a fiatal - jó esetben - kifejezetten arra koncentrál, hogy különböző területeken kipróbálja magát, és ezzel is formálja a jövőbeli elképzeléseit, terveit. 

2. Az asszertív önmenedzselés, kommunikáció tudatos tanulása. Bár a tudásunk, tapasztalataink és a kreativitásunk az, amit sosem vehetnek el tőlünk, mégsem mindegy, hogyan tudjuk mindezt kifelé képviselni, jó értelemben véve „eladni" magunkat. Erősen ajánlott e területen is képezni magunkat, különben könnyen maradunk három diplomával is a McDonaldsban (amúgy szeretem a McDonaldsot, jó az üzleti modell meg vannak finomságok is néha, de nem hiszem, hogy sokaknak lenne életcélja 40 éven keresztül felszolgálónak lenni egy gyorsétteremben). 

3. Valamilyen specialitás megszerzése. Bármi komolyabba fogunk, mindenhol mindenki azt fogja kérdezni, hogy mi miben vagyunk különlegesek, többek, mások, mint a többiek, akik ugyanezt a szakot végezték/ ugyanerre a munkára jelentkeznek. Érdemes akár egyéb szakképzéseket/plusz nyelveket/ szakmákat mellétanulni, érdemes minél több helyen gyakornokoskodni/önkénteskedni a tapasztalatszerzés céljából, érdemes integrálni és ötvözni azokat, amiket szeretünk és amiben jók vagyunk. Érdemes addig keresni, amíg ki nem alakul, mi milyen „színfoltok" tudunk lenni a nagy színskálán. Ettől leszünk különlegesek és emelkedünk ki a szürke hétköznapokból. 

4. Fontos mernünk álmodni. Ez nagyon közhelynek tűnik, de tényleg így van. Amit el tudunk képzelni, amit (gyönyörű a magyar nyelv) képként tudunk látni magunk előtt, afelé tudunk valóban elindulni, afelé tudunk haladni. Érdemes időt és energiát szánni arra, hogy elképzeljük, hogy mit csinálnánk igazán szívesen x év múlva, és utána elindulni efelé a realitás talaján lépkedve. 

5. Bölcs az, aki ezek közben segítséget kér és keres. Nagyon motiváló tud lenni néhány olyan ember, akinek már sikerült azt elérnie, amire mi vágyunk. Eldönthetjük, hogy csendben irigykedünk rájuk, vagy kérdezünk és tanulunk tőlük. Több szervezet segíti kifejezetten azokat a fiatalokat, akik vállalkozni szeretnének vagy ebben gondolkodnak. A legkiemelkedőbb a Fivosz (Fiatal Vállalkozók Szövetsége, fivosz.hu), amely rengeteg konkrét, kézzelfogható lehetőséget tár az érdeklődők elé, s olyan emberekkel köt össze, akik hasonlóan gondolkodnak. Hatalmas élmény olyan sikeres magyar vállalkozóktól tanulni, mint pl. Palásti József, a Fornetti alapítója, vagy Kürti Sándor, a világhírű Kürt Zrt. elnöke és tulajdonosa, vagy Kulcsár Tibor, a sikeres Kulcs-soft cégvezetője. Ők mind a nulláról, sokszor hitelből, munkanélküliként vagy egy panelszobából indultak. De mertek álmodni és lépni, kitartottak, dolgoztak és learatták a munkájuk gyümölcsét. Nem hisztiztek, hogy nincs lehetőség, hanem kerestek és teremtettek maguknak. Érdemes őket vagy más hasonló vállalkozókat hallgatni, könyveket, cikkeket, blogbejegyzéseket olvasni tőlük, vagy keresni olyan coaching/pszichológiai tanácsadás lehetőségeket, amik kifejezetten a vállalkozásunk, karrierünk, életpályánk megálmodásában és megvalósításában támogatnak. 

Visszatérve a kérdésünkhöz: igaz-e, hogy hazánkban nincs lehetőség a normális körülmények közti életre? Ez így nem igaz. Sok nehéz helyzet van. Senki sem ígérte, hogy könnyű lesz az út. De lehetőség van. Most, 2015-ben, Magyarországon, a fiataloknak is. 

Lehet, hogy nem tudjuk, mihez kezdjünk az életünkkel, vagy nem találunk munkát. Akkor még mindig eldönthetjük, hogy hisztizünk és (akár jogosan is) a családunkat /az oktatási rendszert / tanárainkat / volt vagy jelenlegi főnökünket / munkatársainkat / a politikusokat / Istent / önmagunkat hibáztatjuk, vagy keresünk valami megoldást. 

Ha épp mégis úgy érezzük, hogy számunkra reménytelen itt normális munkát találni, akkor eldönthetjük, hogy máshol keresünk tovább, vagy helyben maradunk és megteremtjük magunknak. Vállaljuk. Vállalkozunk és később akár másoknak is munkát adunk. 

Egyik út sem könnyű, de mindegyik alagút végén pislákol a fény.