Előadássorozat 2010. tavaszán
hétfő estéken 18 órakor
A Ráday Kollégium Dísztermében
Előadó: Dr. Pálhegyi Ferenc
Február 15.
Halló- és látószerv a szív?
Február 22.
Kapcsolat-illúziók
Március 1.
Mosolyszünet – szabadulás magánzárkákból
Március 8.
Tüzes nyilak – gyilkos szavak
Március 22.
A hazugság színskálája
Március 29.
Érdemes hallgatózni?
Április 12.
Áldás-üzenetek
Április 19.
Isten kommunikációs csatornái
A Szentírás Szövetség önkénteseket keres a nyárra!
Jótékonysági est egy leukémiás kislányért Csernátonban
Tavaszi ébredés a Sófár portálon. Rengeteg új cikk, információ került fel portálunkra. Rövid ízelítő itt.
Az első három nap élményeiről itt olvashatnak.
Miért járjak templomba? - teszi fel a kérdést a lap idei hatodik számának címoldalán Csiha Kálmán, majd így folytatja: „Földi életünk egyik legnagyobb ajándéka a család, az otthon. Van egy közös nagy családunk is, az Anyaszentegyház, a gyülekezet, és ide is jó hazaérkezni"
A lapszám vezércikkét Makay Botond jegyzi, egy végvári úrvacsorai szokás kapcsán.
Gyülekezetünk évek óta örömmel és szívesen vesz részt a világimanapi rendezvények helyi ünneplésében.
Elindult a Keresztény Zenekar Keresõ
4 teológia 12 hallgatója indult el hajnalban Kenyába
A lap idei ötödik számának címoldalon Ravasz László 1921-ben kelt, máig aktuális március 15-i gondolatait közli. Milyen a te böjtöd? - teszi fel a kérdést vezércikke címében Kulcsár Árpád.
Két évvel a Wass Albertről szóló interjúkötet után, ezúttal egy publicisztikai válogatással jelentkezik Fábián Tibor, a Harangszó főszerkesztője.
- Szenci Molnár Albert után Buzogány Dezső készíti az új Institutio fordítást
Kapunk ajándékba még egy fél napot!
Regisztráljon időben!
De vajon kit érdekelt, hogy milyen volt Kálvin egy napja?
A Tiszafüredi Református Egyházközség fenntartásába tartozó Bán Zsigmond Református iskola Hollandiából kapott használt iskolabútorokat.
Peterdi Dániel gondolatai szentföldi utazásunk elé
– beszélgetés az egyházzenéről Varnus Xavérral
„A szakmai szervezeteket megkerülve a kormány arra kötelezte az óvodákat, hogy módosítsák nevelési programjaikat, és tudatosan kerüljék a gyermekeknél a nemi sztereotípiák erősítését” – írja a Magyar Nemzet.
Az Argumentum Kiadó, a Balassi Kiadó, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Károli Gáspar Reformatus Egyetem Bölcsészettudományi Kara önyvbemutatója
Szombaton újabb segélyszállítmányt visz Haitira a Magyar Református Szeretetszolgálat
Március 21-ig meghosszabbította a Budapesti Történeti Múzeum a Kálvin hagyománya - református kulturális örökség a Duna mentén című kiállítását. Ez lehetővé tette, hogy további református kórusok lépjenek fel a szokott időpontban, az alábbi vasárnapokon délután 2.30-kor (a kórushangversenyek ingyenesek, csak a múzeumi belépőt kell megváltani):
Látogatóink száma a mai napon: 1760
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 3149058
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.