Soós Gábor orgonahangversenye
A Kelenföldi Barokk Esték következő alkalmán 2010.február 20-án szombaton 17.00 órakor Soós Gábor orgonaművész ad hangversenyt a Kelenföldi Református Templomban.
Műsorában:
M.Weckmann, Nicolaus Bruhns, Johann Sebastian Bach, és Felix Mendelssohn Bartholdy műveiből hallhatnak.
Igét hirdet Takaró Károly ny.püspök
Az első három nap élményeiről itt olvashatnak.
Miért járjak templomba? - teszi fel a kérdést a lap idei hatodik számának címoldalán Csiha Kálmán, majd így folytatja: „Földi életünk egyik legnagyobb ajándéka a család, az otthon. Van egy közös nagy családunk is, az Anyaszentegyház, a gyülekezet, és ide is jó hazaérkezni"
A lapszám vezércikkét Makay Botond jegyzi, egy végvári úrvacsorai szokás kapcsán.
Elindult a Keresztény Zenekar Keresõ
4 teológia 12 hallgatója indult el hajnalban Kenyába
A lap idei ötödik számának címoldalon Ravasz László 1921-ben kelt, máig aktuális március 15-i gondolatait közli. Milyen a te böjtöd? - teszi fel a kérdést vezércikke címében Kulcsár Árpád.
Két évvel a Wass Albertről szóló interjúkötet után, ezúttal egy publicisztikai válogatással jelentkezik Fábián Tibor, a Harangszó főszerkesztője.
Kapunk ajándékba még egy fél napot!
Regisztráljon időben!
De vajon kit érdekelt, hogy milyen volt Kálvin egy napja?
A Tiszafüredi Református Egyházközség fenntartásába tartozó Bán Zsigmond Református iskola Hollandiából kapott használt iskolabútorokat.
Peterdi Dániel gondolatai szentföldi utazásunk elé
– beszélgetés az egyházzenéről Varnus Xavérral
„A szakmai szervezeteket megkerülve a kormány arra kötelezte az óvodákat, hogy módosítsák nevelési programjaikat, és tudatosan kerüljék a gyermekeknél a nemi sztereotípiák erősítését” – írja a Magyar Nemzet.
Az Argumentum Kiadó, a Balassi Kiadó, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Károli Gáspar Reformatus Egyetem Bölcsészettudományi Kara önyvbemutatója
Szombaton újabb segélyszállítmányt visz Haitira a Magyar Református Szeretetszolgálat
Március 21-ig meghosszabbította a Budapesti Történeti Múzeum a Kálvin hagyománya - református kulturális örökség a Duna mentén című kiállítását. Ez lehetővé tette, hogy további református kórusok lépjenek fel a szokott időpontban, az alábbi vasárnapokon délután 2.30-kor (a kórushangversenyek ingyenesek, csak a múzeumi belépőt kell megváltani):
Budapesti Ifjúsági Találkozó
Február 13-án szombaton Kálvin egy napját járhatták végig az ifisek.
2010. február 11-én Szabó Balázs énekmondó volt a vendégünk.
A budai gyülekezet február első vasárnapjára úrvacsorás istentiszteletre hívta meg az ötvenes, hatvanas években itt konfirmáltakat, akik a később életre hívott legendás ifjúsági csoport tagjai voltak.
Miben hisz ön? – tettük fel a kérdést (az Index szerkesztői) néhány napja olvasóinknak, majd hosszasan turkáltunk az önök legbelsőbb magánügyeiben, rákérdezve a természetfelettivel, a túlvilággal, az ufókkal, babonákkal és ezotériával kapcsolatos véleményükre.
Pénteken tértek haza a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai a földrengés sújtotta Haitiről. Vasárnap Szarvasra jöttek, ahol a református templomban, istentisztelet keretében meséltek útjukról.
Látogatóink száma a mai napon: 4466
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 3093331
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.