- Veresegyházon
„Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk.” (Róm 15,1) A Veresegyházi Református Egyházközség 2012. február 27 – március 4. között evangélizációs hetet tart Nők a Bibliában címmel, női igehirdetők szolgálatával. Program: Hétfő Molnárné Tóth Erzsébet Balassagyarmat Kedd Riskóné Fazekas Márta Kistarcsa Szerda Csuka Tamásné Vác-alsóváros Csütörtök Dr. Vassné Baki Ilona Érd-Parkváros Péntek Katona Zsuzsanna Fót-Központ Szombat Szilágyi-Sándor Gabriella Budapest Kőbánya Vasárnap Kovácsné Éles Edina Veresegyház Az istentiszteletek minden hétköznap este 18 órakor kezdődnek a Kálvin Téri Református Általános Iskola gyülekezeti termében, a templom mellett. A vasárnap délelőtti istentisztelet keretében böjti úrvacsorára hívogatjuk testvéreinket. Az evangélizációs hét perselyes bevételét az épülő parókia nyílászáróinak elkészítésére fordítjuk.
A hegyen állok és földbe gyökerezik a lábam. Csak úgy elszáll, mint egy léggömb, amit nem tartottak jól. Mint az áldozati oltár füstje - hiába fognám markommal, elillan. Milyen kár, micsoda fájdalom marad itt utána. Üresség. Nem lesz itt velünk, nem érintjük, nem tanít, nem etet meg.
Csak a férfiak érthetik, hogy mi a jó fociban – állította egy tíz év körüli focipalánta a hétvégi, kecskeméti református labdarúgótornán. Végül mégis mindenki számára kiderülhetett, miért éppen a futball a legelbűvölőbb játék a világon, különösen akkor, ha reformátusok játsszák. Foci Cseténytől Barcelonáig.
A jó kedvvel végzett munka természetességét szeretik az emberek – mondta az idei református önkéntes napok fővédnöke. Szabó István püspök szerint a Szeretethíd mögé nincs téve semmilyen hangzatos ideológia, egyszerűen csak jó és nemes célokat szolgáló rendezvény.
Olyan hely, ahol fényesre simogatták a Kálvin-szobor fejét, ahol rejtélyes lépcső vezet a püspök pihenőszobája mellől a díszterembe, és ahol ötvenhatban meggyilkolt teológushallgatókat temettek a kertbe. A pesti reformátusság egyik központi helyének számító Ráday utca számos titkot őriz, ezekbe is próbálunk bepillantani a dunamelléki egyházkerület püspökével.
„Te Krisna embere vagy – ujjongtak a szerzetesek, de fogalmuk sem volt róla, hogy azért kiabálom éjszaka is az ő nevét, mert rémálmok gyötörnek" – meséli Varga Miklós, aki ufókutatók, ezoterikusok és a keleti vallás hívei között sem találta meg a vágyott békességet. A halál torkában végül a számára ismeretlen Krisztushoz kiáltott.
Látogatóink száma a mai napon: 5097
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 11138308
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.