belépés | regisztráció RSS

2012. július 04., szerda Elküld Nyomtat

Mese vagy valóság? Aki nem hiszi, járjon utána!

Helyszín: Hajdúböszörmény Kálvin téri Református Egyházközség

Szeretettel várunk a Csillagpötty regionális református ifjúsági találkozóra „Hencidától Bonchidáig”!

 

 

Gyülekezetünk, a Hajdúböszörmény Kálvin téri Református Egyházközség 2012. július 4-7. között rendezi meg a Csillagpöttyöt, vagyis egy regionális református ifjúsági találkozót.

A rendezvény a következő alcímet viseli: „Mese vagy valóság? Aki nem hiszi, járjon utána!” 

A találkozón a népmesékben rejlő bibliai igazságok kerülnek felszínre, megvilágításra, illetve a Szentírás valósága. Fiataloknak, 14-25 éveseknek szól elsősorban a Csillagpötty, de nem titkolt célunk minden generáció vendégül látása. Ennek érdekében változatos programot kínálunk majd a Böszörménybe látogatóknak szerda délutántól szombat délig.

A reggeli áhítatot követően délelőtt választható programok színesítik a találkozót: különféle sportprogramok, kézműves foglalkozás, imaséta a templom tornyában, láthatatlan színház. Délután pedig a templomban előadásokon, koncerteken, áhítatokon épülhetünk, formálódhatunk.

Vendégünk lesz reménység szerint Szabó Balázs népzenész, mesemondó, az Andante zenekar, a Bordó Sárkány Régizene Rend, a Tálentum együttes, illetve több református gyülekezet ifjúsági csoportja is szolgál közöttünk zenei produkcióval, színdarabbal. Az esték pedig minden alkalommal táncházzal, tánctanulással záródnak, melyek már a szálláshelyen, vagyis a Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpontban lesznek megrendezve. A szombati napon egy közös záró istentisztelettel koronázzuk meg a Csillagpöttyöt, ahol együtt dicsérhetjük Urunkat, s mindenki személyre szabottan kaphat áldást az áldások utcájában a lelkipásztoroktól.

Szeretettel várunk tehát minden érdeklődőt a Csillagpöttyre „Hencidától Bonchidáig.”

Kapcsolódó link:
2013. május 24., péntek,
Eszter , Eliza napja van.

X. Református Zenei Fesztivál

2013. május 24., péntek

Az egység ünnepe.
A ma kezdődő fesztivál részletes programja.

Boltot kap a Biblia

2013. május 22., szerda

Megnyílik Budapest első bibliás könyvesboltja a kilencedik kerületi Ráday utcában. A protestáns bibliakiadásoknak méltó otthont adó református könyvesboltot a Dunamelléki Református Egyházkerület alapította.

 

A hegymászó nem akar meghalni

2013. május 22., szerda

A hegymászó nem akar meghalni – mondta Erőss Zsolt hegymászó két évvel ezelőtt a Parókia portálnak. A sportember a múlt héten a Himalájára indult csúcstámadásra, társával hétfőn jutott el a Kancsendzönga tetejére, majd ereszkedés közben nyomuk veszett. Életben maradásukra szinte nincs semmi remény.

Az egység

2013. május 22., szerda

Isten iránti hálával adjuk hírül, hogy 2009. május 22-én, 11 órakor a magyarországi, kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és partiumi részegyházak aláírták a Magyar Református Egyház Alkotmányát. Ezzel a lépéssel, közel 20 évi fáradozás után, mi, magyar reformátusok évszázados közösségünket ebben a formában juttatjuk kifejezésre – visszhangozták a hatalmas hangfalak az Alkotmányozó Zsinat üzenetét négy évvel ezelőtt Debrecenben. Az egységes Magyar Református Egyház megalakulásának negyedik évfordulójára emlékezik május 26-án, vasárnap a Kárpát-medence magyar reformátussága.

Amikor összeborul a két part

2013. május 21., kedd

Egy katonának a hídról nem éppen a szeretethíd jut az eszébe. Vagy mégis? Egy háború dúlta balkáni országban értette meg a fiatal tábori lelkész, mit jelent a híd, amelyen áthaladva ellenség támadhat, vagy barát közeledhet. Elválaszt vagy összeköt a híd?

naptár

Látogatóink száma a mai napon: 13502
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 15592277

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat