Augusztus hatodikán kezdődik az 5. Sófár Református Dicsőítő Iskola. Az egyhetes nagykőrösi képzésen zenei, művészeti, előadói és lelki téren is tanulhatnak Isten dicséretéről a résztvevők. Az iskola a református háttér, a történelmi gyökerek és hagyományok átadásra törekszik a következő generációnak.
Az iskolában tanult dalkincsben az új dalok mellett hangsúlyt kapnak a régi énekeskönyvi énekek, a külföldiek mellett a magyar alkotások, műdalok és népzenei ihletésű dallamok. Az iskolában az igehirdetést és lelkigondozást református lelkipásztorok végzik. A fiatalok zenei képzéseken - ének, gitár, billentyű, basszusgitár és dob, szolfézs - tanulhatnak, és szerveznek hangtechnikusi, valamint művészeti területeket érintő – dráma, képzőművészet, tánc, installációs alkotóműhely – kurzusokat is. A képzést augusztus 6–12. között tartják. Az iskola idén a Dunamelléki Református Egyházkerület támogatásával valósul meg.

“Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; és aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem.” Jn 12.44-45
Szeretettel várunk mindenkit 14 és 99 év között az 5. Sófár Református Dicsőítő Iskolába, melynek témája idén "Isten arcvonásai". A Sófár Református Dicsőítő Iskola egy olyan egyhetes képzés, ahol Isten dicséretéről tanulhatunk zenei és művészeti, illetve lelki téren. A református dicsőítő iskolába május végéig lehet kedvezményesen jelentkezni, június 15-e pedig a jelentkezés végső határideje.

Ízelítő a programból
kurzusok - dicsőítés igehirdetéssel - együtt zenélés - együtt alkotás - egyéni gyakorlás - teaház fórumbeszélgetéssel - játékok - táborozók áhítatai - kiscsoportos beszélgetések - szabadidő (kirándulás, vagy aqua park) –csendóra
Fő kurzusok
Alternatív (a fő kurzus mellett szabadon választható) kurzusok:
Jelentkezéssel kapcsolatos információk
2012. jún. 1-ig diákoknak 21000 Ft, dolgozóknak 24000 Ft
2012. jún. 1-től diákoknak 22000 Ft, dolgozóknak 25000 Ft
Jelentkezni a www.sofarportal.hu -n megtalálható online jelentkezési lapon lehet 2012. június 15.-ig.
Előjelentkezés 2012. jún. 1-ig.
Bővebb információ (programok, kurzusok, jelentkezés, stb.): http://sofarportal.hu/category/dicssuli2012
Találkozz Vele, velük és magaddal a művészeten keresztül!
Mindig váratlanul jön, akit mindig várunk – a Szentlélek Ő a szeretet köteléke, tökéletesség elevenítő ereje, halálgyőző élethatalom. Mindig várjuk, s azért jön váratlanul mindig, mert lét-hiányos az életünk, hit-hiányos a hitünk, isten-hiányos a szeretetünk.
Testvéreinknek és a világnak is meg kell ismernie az egyházat, ezért a Református Zenei Fesztivál alapgondolata tíz éve ugyanaz: megőrizni és megmutatni református zenei kincsünket, kultúránkat a jelen- és az utókornak – mondta a fesztiváligazgató a Parókia portálnak. A tizedik Református Zenei Fesztivált május 24. és 26. között tartják Budapesten.
Bár a Biblia máig a világ legelterjedtebb könyve, Biblia Múzeum csak egy létezik hazánkban. Ez az egyetlen is két éve zárva tart felújítási munkálatok miatt. A készülő új kiállításról, terveiről a múzeumvezetőt kérdeztük, aki azt is elárulta, ha a múzeumra még várni kell is, nemsokára Bibliás Könyvesbolt nyílik a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházában.
Ha Kárpátalján boldog emberrel találkozunk, biztos, hogy az illető hallott a csongori misszióról. Noha az alkohol családok ezreit tette tönkre, a református iszákosmentő szolgálat hatására egyre többen szabadulnak meg a szenvedélybetegségből, de annál jóval többet is kapnak. Gyakran nem csak ők, hanem szeretteik is új életet nyernek, amikor belépnek a misszió rácsok és zárak nélküli világába.
Sok bibliai szereplőt szoktunk példaként emlegetni, királyokról, bírákról, tanítványokról is szólnak prédikációk, Máriától azonban ódzkodnak a reformátusok. Most mégis a kereszt alatt álló anya fájdalmát és szenvedését hozza elénk a Szegedi Kortárs Balett Stabat Mater című balettje. Milyen kölcsönhatással van egymásra tánc, művészet, egyház és hit - többek között erről beszélgetett az előadás után a koreográfus a dunamelléki református püspökkel.
Látogatóink száma a mai napon: 1978
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 15520091
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.