Kerékpártúrára invitáljuk a sportot kedvelőket július 29-e és augusztus 4-e között. Hogy le ne maradjon a 8326 Facebookon bejelölt "barátod" életed nagy pillanatairól, napközben az egyik bringáról mobil wifit szolgáltatunk.
Szeretettel várunk mindenkit kerékpártúránkra, mely július 29-től augusztus 4-ig lesz a Zemplénben! További részletek a colin.uw.hu túrahonlapon. Túránkat az Abaújszántói Református Egyházközség, valamint a Baptista Szeretetszolgálat támogatja!
Ízelítő három évvel ezelőtti túránkról az alábbi videón.
__
Az egység ünnepe.
A ma kezdődő fesztivál részletes programja.
Megnyílik Budapest első bibliás könyvesboltja a kilencedik kerületi Ráday utcában. A protestáns bibliakiadásoknak méltó otthont adó református könyvesboltot a Dunamelléki Református Egyházkerület alapította.
A hegymászó nem akar meghalni – mondta Erőss Zsolt hegymászó két évvel ezelőtt a Parókia portálnak. A sportember a múlt héten a Himalájára indult csúcstámadásra, társával hétfőn jutott el a Kancsendzönga tetejére, majd ereszkedés közben nyomuk veszett. Életben maradásukra szinte nincs semmi remény.
Isten iránti hálával adjuk hírül, hogy 2009. május 22-én, 11 órakor a magyarországi, kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és partiumi részegyházak aláírták a Magyar Református Egyház Alkotmányát. Ezzel a lépéssel, közel 20 évi fáradozás után, mi, magyar reformátusok évszázados közösségünket ebben a formában juttatjuk kifejezésre – visszhangozták a hatalmas hangfalak az Alkotmányozó Zsinat üzenetét négy évvel ezelőtt Debrecenben. Az egységes Magyar Református Egyház megalakulásának negyedik évfordulójára emlékezik május 26-án, vasárnap a Kárpát-medence magyar reformátussága.
Egy katonának a hídról nem éppen a szeretethíd jut az eszébe. Vagy mégis? Egy háború dúlta balkáni országban értette meg a fiatal tábori lelkész, mit jelent a híd, amelyen áthaladva ellenség támadhat, vagy barát közeledhet. Elválaszt vagy összeköt a híd?
Látogatóink száma a mai napon: 13903
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 15592676
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.