belépés | regisztráció RSS

2009. október 31., szombat Elküld Nyomtat

Kálvin Hagyománya

Helyszín: Budapesti Történeti Múzeum

Református kulturális örökség a Duna mentén - a Budapesti Történeti Múzeum kiállítása

A Budapesti Történeti Múzeumban rendezett kiállítás a kálvini hagyomány nyomán mutatja be a dunamelléki református népesség vallásgyakorlatát, eltérő társadalmi rétegeinek kultúráját, és a magyar művészeti, irodalmi és tudományos életben betöltött szerepét. Megismerteti a 19-20. századi történelem sorsfordulóiban újraszerveződését, misszióját, köztük a szegénygondozásban, betegápolásban, az oktatásban, az ifjúsági mozgalmakban vállalt szerepét.
A kiállításon különleges tárgyi világ tárul elénk, mely egymás mellé állítja a templomi ünnepi liturgia műkincseit és a köznép rusztikus szakrális tárgyait. Megtekintésével a dunamelléki – és a háttérben az egész magyar – reformátusság történelmi szerepével és kulturális örökségével ismerkedhetnek meg.
Ajánlom a figyelmükbe.

Dr. Szabó István püspök



Szeretettel várjuk kedves látogatóinkat 2009. október 31-től 2010. február 15-ig hétfő kivételével 10-től 16 óráig a Budapesti Történeti Múzeumban, a Budavári Palota „E” épületében.
(1014 Budapest, Szent György tér 2.)

Kapcsolódó dokumentumok:
2010. március 20., szombat,
Klaudia napja van.

Nyári önkéntesség angol, német és sport bibliatáborokban

2010. március 18., csütörtök

A Szentírás Szövetség önkénteseket keres a nyárra!

Jótékonysági est Andreáért

2010. március 13., szombat

Jótékonysági est egy leukémiás kislányért Csernátonban

Újdonságok a Sófár portálon

2010. március 13., szombat

Tavaszi ébredés a Sófár portálon. Rengeteg új cikk, információ került fel portálunkra. Rövid ízelítő itt.

Az első beszámoló a Kenyában missziós úton résztvevőktől!

2010. március 08., hétfő

Az első három nap élményeiről itt olvashatnak.

Előzetes a Harangszó márciusi második számából

2010. március 07., vasárnap

Miért járjak templomba? - teszi fel a kérdést a lap idei hatodik számának címoldalán Csiha Kálmán, majd így folytatja: „Földi életünk egyik legnagyobb ajándéka a család, az otthon. Van egy közös nagy családunk is, az Anyaszentegyház, a gyülekezet, és ide is jó hazaérkezni"
A lapszám vezércikkét Makay Botond jegyzi, egy végvári úrvacsorai szokás kapcsán.

Ökumenikus női világimanap Csillaghegyen

2010. március 07., vasárnap

Gyülekezetünk évek óta örömmel és szívesen vesz részt a világimanapi rendezvények helyi ünneplésében.

Elindult a Keresztény Zenekar Keresõ

2010. március 07., vasárnap

Elindult a Keresztény Zenekar Keresõ

Párduc, oroszlán, gorilla, misszió!

2010. március 02., kedd

4 teológia 12 hallgatója indult el hajnalban Kenyába

 

 

A Harangszó márciusi első számából

2010. február 26., péntek

A lap idei ötödik számának címoldalon Ravasz László 1921-ben kelt, máig aktuális március 15-i gondolatait közli. Milyen a te böjtöd? - teszi fel a kérdést vezércikke címében Kulcsár Árpád.

Könyvújdonság: Erdélyi korzó

2010. február 26., péntek

Két évvel a Wass Albertről szóló interjúkötet után, ezúttal egy publicisztikai válogatással jelentkezik Fábián Tibor, a Harangszó főszerkesztője.

Akik tudnak kálvinul

2010. február 26., péntek

- Szenci Molnár Albert után Buzogány Dezső készíti az új Institutio fordítást

Fontos információk "Izraelbe menet"

2010. február 25., csütörtök

Kapunk ajándékba még egy fél napot!
Regisztráljon időben!

Megéltük Kálvin egy napját

2010. február 22., hétfő

De vajon kit érdekelt, hogy milyen volt Kálvin egy napja?

 

 

Iskolabútorok Hollandiából

2010. február 22., hétfő

A Tiszafüredi Református Egyházközség fenntartásába tartozó Bán Zsigmond Református iskola Hollandiából kapott használt iskolabútorokat.

 

Bibliai kalandra készülünk

2010. február 22., hétfő

Peterdi Dániel gondolatai szentföldi utazásunk elé

 

 

„Nem gúzsba köt, hanem felszabadít…”

2010. február 22., hétfő

– beszélgetés az egyházzenéről Varnus Xavérral

Gender-ideológia az óvodai nevelésben?

2010. február 22., hétfő

„A szakmai szervezeteket megkerülve a kormány arra kötelezte az óvodákat, hogy módosítsák nevelési programjaikat, és tudatosan kerüljék a gyermekeknél a nemi sztereotípiák erősítését” – írja a Magyar Nemzet.

Könyvbemutató és előadások a Károli Egyetemen

2010. február 22., hétfő

Az Argumentum Kiadó, a Balassi Kiadó, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Károli Gáspar Reformatus Egyetem Bölcsészettudományi Kara önyvbemutatója

Újabb segélyszállítmány Haitira

2010. február 19., péntek

Szombaton újabb segélyszállítmányt visz Haitira a Magyar Református Szeretetszolgálat

Március 21-ig meghosszabbították a Kálvin hagyománya - református kulturális örökség a Duna mentén kiállítást

2010. február 18., csütörtök

Március 21-ig meghosszabbította a Budapesti Történeti Múzeum a Kálvin hagyománya - református kulturális örökség a Duna mentén című kiállítását. Ez lehetővé tette, hogy további református kórusok lépjenek fel a szokott időpontban, az alábbi vasárnapokon délután 2.30-kor (a kórushangversenyek ingyenesek, csak a múzeumi belépőt kell megváltani):

naptár

Látogatóink száma a mai napon: 1703
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 3138460

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat