belépés | regisztráció RSS

Nyomtat Archívum Elküld Hírek

2012. június 07., csütörtök - Dobó Márta

A könyv illata

Könyv, író, könyv, olvasó, könyv, kiadó, könyv, film, könyv... Győrött és Balatonfüreden már javában tart, Debrecenben és Budapesten ma kezdődnek az Ünnepi Könyvhét programjai. A fővárosban szintén a hétvégén rendezik meg az első Keresztény Film- és Könyvvásárt.

"Gépiesen öltöztem fel s nyúltam a könyveim után, melyek egy vakablakban hevertek a Dobos bácsi pálinkás butykosa mellett. Mind a ketten egy helyen tartottuk a szellemi táplálékunkat. Csakhogy ő jobban szerette s gyakrabban előkereste a magáét." (Mikszáth Kálmán: Hogy lettem én író?)


Könyvek ünnepe


Az Ünnepi Könyvhét író és olvasója személyes találkozása. Csak a központi helyszínen, a Vörösmarty téren több mint ezer alkalommal ülnek dedikáló asztalok mellé a magyar írók, költők, művészek. Még csak hasonlóra sincs példa sehol a világon. Idén Budapesten június 7-11. között 83. alkalommal rendezik meg a könyvhetet.

Ezen a hétvégén színészek, zenészek, színpadi társulatok és nagy közönséget vonzó zenekarok népszerűsítik az irodalmat. Budapesten fellép többek között Palya Bea, a Sebő Együttes, a Kaláka Együttes és a Göncölszekér zenekar, Huzella Péter, Gryllus Vilmos. A Gyermekkönyvnapok ifjú látogatóit az Ametist és a Figurina Bábegyüttes szórakoztatja. A Magyar Rádió régi együttműködő partnerként számos alkalommal élő adásban kapcsolja a könyvheti színpadokat, s tudósítói révén a vidéki helyszíneket is.

Hagyománnyá vált, hogy a könyvheti szombaton, június 9-én a Vörösmarty téren megrendezik a Könyvek Éjszakáját, utcabállal, sok-sok játékos programmal, éjszakai dedikálásokkal.

A 83. Ünnepi Könyvhétre 95 hazai és határon túli kiadó 335 újdonságot jelentet meg, kizárólag magyar szerzők köteteit, s ezek közül 46 szól a gyermekeknek.

A Vörösmarty téren számos keresztyén kiadó is jelen lesz.

A tavalyi sikeren felbuzdulva Kolozsvár idén is bekapcsolódik a könyvünnepet ülő Vörösmarty tér kísérőbolygói közé. Június 7 és 11 között a Mátyás király szülőháza előtti kis tér benépesül magyar könyvvel, magyar íróval, olvasóval, s talán elégedett könyvkereskedőkkel is.

Részletek a budapesti, vidéki és kolozsvári programokról: www.unnepikonyvhet.hu

 


Fülnek, szemnek, kéznek...

Ugyancsak ezen a hétvégén, június 8–10. között az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont az I. Keresztény Film- és Könyvvásárnak. Az Ünnepi Könyvhét alatt megtartandó rangos eseményt az Etalon Film Kiadó a Magyarországi Evangélikus Egyházzal és a Magyarországi Református Egyház Kálvin Kiadójával szoros együttműködésben rendezi meg.

A rendezvényen a számos játékfilm és dokumentumfilm mellett kiállítást, beszélgetéseket és koncertet terveznek a szervezők. A filmeket követően az alkotókkal és neves filmesztétákkal a mozi emeleti kávézójában beszélgethetnek a nézők.

A kávézóban Richly Zsolt jelenleg még készülő, Luther életét bemutató, egész estés animációs filmjének terveit nézhetik meg az érdeklődők.

A vásár ideje alatt az Etalon Film, a Magyar Bibliatársulat, a Kálvin Kiadó, a Luther Kiadó, valamint a Good News Könyvesbolt révén más keresztény kiadók színvonalas kiadványaival is találkozhat a közönség.

A rendezvény látogatása INGYENES! Szeretettel várnak mindenkit a szervezők!

További információ: www.keresztenyfilmek.hu, www.urania-nf.hu.

2013. május 20., hétfő,
Bernát , Felícia napja van.

Pünkösdi bibliaolvasás a Deák téren

2013. május 20., hétfő

A felolvasott idézetek középpontjában a jövevények, az idegenek és a menekültek szerepe a Bibliában.

 

 


Zefir

2013. május 24., péntek

A három napos Református Zenei Fesztivál jó lehetőség nem csak gyülekezeteknek, hanem kifejezetten az ifi korosztálynak is a találkozásra, közös éneklésre, személyes és közösségi hitvallástételre. Ezért szervezzük párhuzamosan a fesztivált kísérő ifjúsági rendezvényt, a ZEFIRT. 


Kelenföldi Barokk Esték

2013. május 25., szombat

Orgonahangversenyt rendeznek a Kelenföldi református templomban május 25-én, szombaton.


Kereszt-e a média?

2013. május 25., szombat

Létezik-e sajtószabadság? Hogyan manipulál a média? Kinek higgyünk? A Református Zenei Fesztivál május 25-i kerekasztal beszélgetésén hívő újságírók mondják el véleményüket a mai magyar médiáról. A vendégek: Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója, Novotny Zoltán sportújságíró, Nagy Katalin, a Hír TV és a Lánchídrádió szerkesztője, Csoma Áron a Confessio felelős szerkesztője. A beszélgetést Fekete Zsuzsa, a Parókia portál szerkesztője vezeti.


Száz év, száz óra

2013. május 26., vasárnap

„Száz év, száz óra" címmel jubileumi rendezvénysorozat kezdődik május 26-tól a Fasori Református Gyülekezet templomában, amely idén ünnepli felszentelésének 100. évfordulóját. A látogatók előtt egy héten át, június 2-ig folyamatosan nyitva lesznek a templom kapui: igehirdetéssel, orgonakoncerttel, jubileumi kiállítással, zenés rendezvényekkel, centenáriumi családi nap keretében vidám vetélkedővel, piknikkel, kézműves foglalkozással, játékkal, beszélgetéssel várnak minden érdeklődőt. 


Páratlan hét Vajtán

2013. augusztus 17., szombat

Nyári konferencia fiatal felnőtteknek a csodálatos környezetű vajtai Zichy kastélyban.


naptár

Látogatóink száma a mai napon: 3629
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 15537135

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat