belépés | regisztráció RSS

Nyomtat Archívum Elküld Hírek

2012. június 10., vasárnap - Fekete Zsuzsa

Istennek képmása mind

Néhány napja megaláztak egy igaz magyar embert. Itt, Magyarországon. Igen, másutt is szoktak magyarokat megalázni. Malina Hedvig nevét, vagy a százesztendős Tamás Ilonka néniét mindenki ismeri, s ha a nevüket nem is, de sorsukat a Délvidéken megvert-megfenyegetett fiataloknak mind tudjuk. 

 

Érzékenyek vagyunk, és okkal, ha honfitársainkat, nemzettársainkat hátratétel, megaláztatás éri csak azért, mert magyarok. És okkal tiltakozunk is ellene.
Most azonban, úgy tűnik, kevés lesz a tiltakozás, mert ennek az elfogadhatatlan őrületnek, hogy nemzeti hovatartozása alapján ítélnek az egyes ember erkölcsi-szellemi kvalitásáról, emberi értékéről, emberi mivoltáról, most olyan bugyra nyílott meg, amit nem lesz egykönnyű bezárni.

Schweitzer József főrabbi magyar ember, igazi patrióta, kitűnő tudós, és mondhatom büszkeséggel: jó barát - és igen, zsidó ember. Akkor is az volt, amikor sokan a zsidók rettentő sorsa miatt inkább a sorstalanságot választották. Soha nem tagadta meg a hitét, soha nem hallgatta el, de nem is nőttette tragédiáit, és mellesleg szíve tágasságába mindenki elfért, tudósként pedig az egész ország hírnevét öregbítette. Most, öregemberként, ha szabad ezt mondani: bácsiként kellett őrült indulatokkal szembesülnie. Álljunk mellé, s ha kell elé, hogy elhordozzuk vele együtt a gyalázatot.

(Fotó: Soós Lajos)

De szólnom kell arról, illetve azokról is, akik újra demonstrálták Jakab apostol szomorú igazságát: iszonyú fegyver a szó, és nagy bűnei vannak a nyelvnek. Akik most elégedetten nyaldossák szájuk szélét e gyalázatos tett hírén és nem röstellik ezt a sunyi ál-hősködést, azoknak tudniuk kell, hogy a múlt héten Budapesten nem egy zsidó embert aláztak meg, hanem egy magyar patriótát. S tudniuk kell azt is, hogy ezzel megteremtették Magyarországon is a magyar-kérdést. Lám, nemcsak Szlovákiában vagy Romániában lehet a magyar-kártyát kijátszani és magyar kérdést kreálni, íme itt van. Aki múlt kedden nagy bátran, ostoba szavakkal rátámadt Schweitzer Józsefre, az mindannyiunkat inzultálta. Ha azt hitte, jól megmondja: mennyira utálja a zsidókat, tévedett. Nem a zsidókat utálja, hanem a magyarokat, mi több, őket aztán igazán - a magyarokat, akik mind csak ilyenfélék: katolikusok, reformátusok, zsidók, és ki tudja még hányfélék, sok helyről, sok vérből, sok gyökérből egybegyúrtak, túlélők és elszenvedők, reménykedők és emberek - nem angyalok, és nem ördögök, csak emberek és magyarok: Istennek képmása mind.

Szabó István püspök gondolatai elhangzottak
a Kossuth Rádió 2012. június 10-i műsorában. 

2013. május 21., kedd,
Konstantin napja van.

Zefir

2013. május 24., péntek

A három napos Református Zenei Fesztivál jó lehetőség nem csak gyülekezeteknek, hanem kifejezetten az ifi korosztálynak is a találkozásra, közös éneklésre, személyes és közösségi hitvallástételre. Ezért szervezzük párhuzamosan a fesztivált kísérő ifjúsági rendezvényt, a ZEFIRT. 


Kelenföldi Barokk Esték

2013. május 25., szombat

Orgonahangversenyt rendeznek a Kelenföldi református templomban május 25-én, szombaton.


Kereszt-e a média?

2013. május 25., szombat

Létezik-e sajtószabadság? Hogyan manipulál a média? Kinek higgyünk? A Református Zenei Fesztivál május 25-i kerekasztal beszélgetésén hívő újságírók mondják el véleményüket a mai magyar médiáról. A vendégek: Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója, Novotny Zoltán sportújságíró, Nagy Katalin, a Hír TV és a Lánchídrádió szerkesztője, Csoma Áron a Confessio felelős szerkesztője. A beszélgetést Fekete Zsuzsa, a Parókia portál szerkesztője vezeti.


Száz év, száz óra

2013. május 26., vasárnap

„Száz év, száz óra" címmel jubileumi rendezvénysorozat kezdődik május 26-tól a Fasori Református Gyülekezet templomában, amely idén ünnepli felszentelésének 100. évfordulóját. A látogatók előtt egy héten át, június 2-ig folyamatosan nyitva lesznek a templom kapui: igehirdetéssel, orgonakoncerttel, jubileumi kiállítással, zenés rendezvényekkel, centenáriumi családi nap keretében vidám vetélkedővel, piknikkel, kézműves foglalkozással, játékkal, beszélgetéssel várnak minden érdeklődőt. 


Páratlan hét Vajtán

2013. augusztus 17., szombat

Nyári konferencia fiatal felnőtteknek a csodálatos környezetű vajtai Zichy kastélyban.


naptár

Látogatóink száma a mai napon: 5266
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 15549611

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat