Rutin tudósítás
Egyszerű, rutin tudósítás megírására készültem, amikor Gál Judittal, a református kórházmisszió vezetőjével beszéltem egy múlt heti konferenciáról. A hír valahogy így szólt volna:

Az egészségügyben dolgozó lelkészek európai szervezetének (European Network of Health Care Chaplaincy) vezetőségi tagjává választották Gál Juditot, a református kórházmisszió vezetőjét Hollandiában. A Magyarországi Református Egyházat Farkas Edina miskolci kórházlelkész és Gál Judit képviselte. A társulás kétévente tart konferenciát, a közelmúltban (június 6-10.) Mennorode-ban tanácskozott huszonnégy ország ötvenegy képviselője, köztük döntő többségében keresztyén kórházlelkészek, illetve klinikai lelkigondozók. A keresztyén alapokon szerveződő testületet 12 évvel ezelőtt Krétán hozták létre azért, hogy összefogja a különböző európai intézményekben lelkigondozói szolgálatot végzőket. A szervezet céljai között – a többi közt – az szerepel, hogy a tagok tanulhassanak egymástól, fejlődjenek a szakmai irányelvekben, illetve egyre magasabb szintű standardokat fogalmazzanak meg.

A lelkész mint szolgáltató
Hollandiai előadásában Gál Judit beszámolt a magyarországi kórházlelkészség működéséről, annak specialitásairól.
– Itthon a kórházlelkész az egyház küldötte egy világi közegben. Nem egészségügyi dolgozóként tartják számon, ezért a kórházi személyzet, az orvosok sokkal inkább egyfajta szolgáltatóként tekintenek a lelkészekre, és nem úgy, mint a gyógyító folyamat részeseire. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, ha hitelesen dolgozik a lelkipásztor, mégis beépül a kórházak életébe. Ehhez nem feltétlenül szükségesek írásbeli megállapodások és szabályozók.

Van időnk a betegre
A szabályozás nemcsak nyereség, hanem veszteség is lehet – hívta fel a figyelmet Gál Judit.
– A hazai egészségügy folyamatosan küzd azzal, hogy meghatározott idő alatt kell bizonyos számú beteget ellátni, ezek a számok pedig túl magasak. A mi szolgálatunk erőssége éppen az, hogy ellentétben a kórházi személyzettel, nekünk van időnk a betegekre. A spontán találkozásoknak nagy áldását tapasztaljuk, hiszen nemcsak azokhoz megyünk, akihez küldtek vagy hívtak. Ha részesei lennénk egy szabályozott egészségügyi rendszernek, akkor meghatározott menetrend, az ágazatban érvényes protokollok szerint kellene működni, pedig a lelkigondozás más természetű, teljesen egyénre szabott.

A kereszt mint zavaró tényező
Nagyjából a fentiek szerint nézne ki a beszámoló hivatalos része, ami persze számos fontos információt hordoz. Aztán Gál Judit tovább beszél, azt mondja, hogy döbbenetes élmények érték Amszterdamban, először egy kórházi látogatáson. A nemzetközi konferencia résztvevői eldönthették, hogy ki milyen osztályt szeretne felkeresni, de előtte az első állomás a kórházi kápolna (csendszoba?) volt.
– Az egyik sarokban ortodox ikonok, a másikban Buddha-szobor, a harmadikban iszlám imaszőnyeg, életfa, és különböző spirituális szimbólumok. Megdöbbentem, hogy nem látom sehol a keresztet. Kérdeztem a lelkigondozót, hogy hová lett a kereszt, miért nincs itt? Azt válaszolta, hogy van ott egy gyertya, amin van kereszt, de ezt elfordítják, hogy senkit ne irritáljon. A kereszt ugyanis zavarja az embereket – felelte.

Nincs lelke, csak teste
A református kórházmisszió vezetőjét pedig az zavarta, hogy nem találja a saját szimbólumát és ennek hangot is adott, majd tovább indult a pszichiátriai osztályra, ahol arról beszéltek a szakemberek, hogy főként biológiai és szomatikus kutatások folynak.
– Az embert tulajdonképpen biológiai lényként kezelik, mintha nem lenne lelke. A kutatások is az agyba ültetett különféle elektródákról szóltak. Sokkolóak voltak ezek a tapasztalatok, többekkel is beszélgettem erről. Mindenki érezte, hogy baj van – tette hozzá Gál Judit.

A keresztyénség nem kerülhet bele
Az igazi hidegzuhany azonban a konferencia utolsó napján jött, amikor a huszonnégy országból összesereglett lelkészek és lelkigondozók irányelveket fogalmaztak meg arra vonatkozóan hogyan lehet interdiszciplináris, vagyis több tudományt, szakterületet érintő közegben dolgozniuk.
– Éppen annál a mondatnál jártunk, hogy definiáltuk: „A spirituális segítségnyújtás vallásos, humanisztikus vagy egyéb filozófiai alapokon állhat." A szöveget egy nagy kivetítőn láttuk mindannyian. Ekkor felállt egy francia protestáns lelkész és kérte, hogy írjuk oda azt is: „keresztyén alapokon." Mintha meg sem hallották volna, hogy mit mondott a hozzászóló, folytatódott a tanácskozás, nem vettek tudomást a francia lelkészről. Ekkor közbeszóltam, hogy én is fontosnak tartom, vegyük bele a keresztyén alapokat. Azt a választ kaptam, hogy itt egymás között lehet keresztyénségről beszélgetni, de a szövegbe nem kerülhet bele.

Most leírom még egyszer: a konferencián huszonnégy ország ötvenegy küldötte vett részt, kilencvenöt százalékban keresztyének. Nem volt ott egyetlen iszlám vagy hindu sem. Keresztyének mondtak nemet arra, hogy a spirituális segítségnyújtás keresztyén alapokon állhat.

Keresztyéni szeretet
Ezek után felvetődik a kérdés, mit fog képviselni a szervezetben Gál Judit református kórházlelkész.
– Egyértelmű, hogy egy sokszínű Európában, szekuláris közegben kell szolgálatot teljesítenünk. A kérdező szerepét fogom képviselni. Szeretném tudni, honnan hová halad a szervezet. Nem valamiféle általános szeretetről beszélek majd, hanem a keresztyéni szeretetről, hiszen identitásunkhoz ez szétválaszthatatlanul hozzátartozik.

Amikor Gál Judit Magyarországra érkezett, megnézte az egészségügyben dolgozó lelkészek európai szervezetének tizenkét évvel ezelőtt megfogalmazott alapító okiratát. Már az első mondatban szerepelnek a keresztyén gyökerek.

Mi változott tizenkét év alatt?

Fekete Zsuzsa