Én a következőképpen értettem meg a dolgot: bizonyos kulturákban az emberek (legalábbis túlnyomó többségben) arra törekszenek, hogy a bennük lévő erkölcsi normának megfeleljenek. Ha ez nem sikerül, bűntudatuk lesz (innen az angol „guilt culture" név). Ez jellemző a nyugati kulturákra – a mienkre is.

Máshol az embereket az motiválja, hogy a környezetük elvárásainak megfeleljenek, különben szégyen éri őket (innen a „shame culture", vagy szégyenkultúra név). Ez jellemző például az ázsiai vagy az arab kultúrákra. (Mivel a pontos magyar fordításban nem vagyok biztos, az előbbire nyugati, az utóbbira keleti kultúraként fogok hivatkozni ezután.)

Íme, egy példa: ha egy nyugati ember lop úgy, hogy senki sem látja, attól még bűntudata lesz.
Ha viszont egy keleti ember titokban lop, nem fogja kényelmetlenül érezni magát – mindaddig, amíg valaki le nem leplezi a tettét. Egy másik példa: ha egy nyugati embert alaptalanul megvádolnak, felébred benne az igazságérzet, és igyekszik megcáfolni az ellene szóló vádakat – kiáll a maga igazáért. A keleti ember viszont, függetlenül attól, hogy nem tett semmit, szégyenben érzi magát, és igyekszik mindent megtenni, hogy a környezete megbecsülését visszaszerezze (szélsőséges esetben akár öngyilkosság által is).

Egyszer egy filippínó látogatónak problémája volt az egyik önkéntesünkkel.
De ahelyett, hogy odament volna hozzá, jelzett egy barátjának, aki jelzett nekem, hogy jelezzek vissza a társamnak. Magyar szemmel furcsának tűnt a dolog (miért kell ennyi embert bevonni?), de a keleti kultúrákban gyakori, hogy egy harmadik személy bevonásával jelzik az illetőnek, hogy problémájuk van vele – mivel tisztelik, és nem akarják megszégyeníteni.

A másik eset akkor történt, amikor az egyik filippínó segítő megkért, hogy készítsek fényképet vele. Általában igent szoktam mondani, de éppen nagyon siettem, és csak annyit mondtam, hogy „bocs, most nem". Mindezt a bejáratnál, a barátai füle hallatára. Részemről ez csak őszinte kijelentés volt, de neki nagyon rosszul esett, mivel nyilvánosan kellemetlen helyzetbe hoztam. Nem kevés időbe telt, míg sikerült rendezni a dolgot kettőnk között...

Szóval adódik néhány érdekes helyzet, de ez egyúttal lehetőség a tanulásra is. És ez alatt nem csak a filippínó kultúrát értem. Ugyanis ha belegondolunk, a Biblia is keleti kultúrában íródott. Ezt figyelembe véve a Szentírás tanulmányozása során több dolog is feltűnt, ami addig nem (például hogy milyen sokszor szerepel a Bibliában a 'szégyen' szó), illetve sok bibliai történet érthetőbbé vált számomra (így a tékozló fiú, Zákeus vagy a samáriai asszony története).

Mi az egészből a tanulság?
Az, hogy ha valóban szeretnénk betölteni Krisztus parancsolatát, nyitottságra van szükségünk.
Jó, ha az üzenet átadásánál a hallgatók hátterét is ismerjük. Ebben talán a legjobb példa Pál, aki otthonosan mozgott a görög, a római és a zsidó kultúrában is, így tudta, hogyan beszéljen Jézusról különböző embereknek.
Ahogyan maga fogalmaz: „mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket"
(Korinthusbeliekhez írt első levél, 9. rész, 22. vers).

Isten szeretetének jó híre kultúrafüggetlen – akár egy mobiltelefon-készülék. Mielőtt odaajándékozzuk barátunknak, célszerű kivenni belőle a SIM-kártyánkat, hogy ő is tudja használni a sajátjával.

Szabó Viktor

Vitorlabontó
Sziasztok! Sok szeretettel köszöntelek Benneteket a Fülöp-szigetekről! Nemrég a parokia.hu egyik munkatársa megkérdezte, küldenék-e időnként beszámolót arról, hogy mi történik velem. A kérésnek örömmel teszek eleget – szívesen osztom meg veletek mindazt az áldást, amelyben részem van.

Istennel a fedélzeten
Malajzia, Szingapúr és a Fülöp-szigetek kikötői várják a keresztyén magyar fiatalokat.  

Vízre, magyar!
Két év egy hajón - Isten szolgálatában