belépés | regisztráció RSS

Nyomtat Archívum Elküld Hírek

2012. augusztus 14., kedd - Fekete Zsuzsa

A vakmerők

Miközben itthon a fényesen csillogó olimpiai érmeket dédelgetjük, egy maroknyi csapat éppen London felé közeledik tandemeken. Vak, látássérült és ép kerékpárosok szálltak nyeregbe Győrben a múlt héten, hogy kétezer kilométer megtétele után, augusztus 29-én együtt ünnepelhessenek a XIV. Nyári Paralimpiai Játékok megnyitóján az angol fővárosban.

Együtt lélegezni
A hosszú út egyik szervezője Matis Mónika kocabicajosnak titulálja magát, mégis bátran nekivágott a túrának, sőt, a szervezésben is nyakig benne volt. 
– Mindegy, hogy látássérült, vagy egészséges az ember, egy ilyen hosszú úton az a fontos, hogy együtt tudj érezni és lélegezni a másikkal. Túl kell lépnünk a saját magunk által épített gátakon, és elhinni, hogy nem vagyunk mások, mint a többiek. Életünk ugyanúgy a születéssel kezdődik, majd a halállal végződik, azt pedig senki nem tudhatja, hogy közben milyen állomások várnak rá.

Az Alpoktól tartanak
Mónika szerint kis csapatuk már rutint szerzett a túrákon és jól bírják a nomád körülményeket is. Egyedül az Alpoktól tartanak kissé, hiszen 600 kilométert kell tekerniük a hegyek között. A fizikai megpróbáltatás mellett a lelki megterhelés sem lesz egyszerű. 

– Három hétig együtt leszünk a nap minden pillanatában, így biztos, hogy előfordul majd, amikor nem akarok látni senkit. A feszült helyzetek megtaníthatnak arra, hogyan kell átlépni saját magamon, és biztosan bölcsebb emberként térhetek majd haza.

Többet érnek
Az út célja nem a sportteljesítmény; a három gyengénlátó és egy vak sportoló azért szeli át a kontinenst kétüléses kerékpárokon, hogy felhívja a figyelmet a sérült emberek teljesítményére és az összefogás fontosságára. A látássérülteket kíséri Komsa István, aki nemcsak a tekerésben segít be, hanem a kerékpárok karbantartásában is, hazafelé pedig a kísérőkocsit vezeti. István szűkszavú, mikor arról faggatom, hogy látóként miért tartja fontosnak ezt az utazást, bár azt elárulja, hogy barátja látássérült, és ez sokat nyomott a latban. 
– Szívemen viselem a látássérültek sorsát, szeretnék segíteni. Ez részben már sikerült is, hiszen sokan felfigyeltek rájuk. Példamutató a látássérültek kitartása, folyamatosan azt szeretnék bizonyítani, hogy érnek annyit, mint az épek. Szerintem még többet is – teszi hozzá István.

A tizennegyedik
Az első pillanattól egyértelmű volt, hogy a Lions Club támogatja a kerékpárosokat, hiszen a mozgalom éppen a vakok megsegítésére alapult még 1917-ben  – mondta Solymosiné Kiss Ilona az Első Győri Lions Club képviseletében. A klubnak kemény munka volt megszervezni, hogy hat ország tizenhat városában szállást és étkezést kapjanak a tandemesek.
– Talán már több mint húsz éve annak, hogy nyugaton mindig láthattuk a múzeumokban, színházakban a tolószékes embereket, itthon pedig alig lehetett találkozni velük. Ezen (is) szerettünk volna változatni. Bátrak és kitartók, akik a mostani útra vállalkoztak, drukkolunk nekik, hogy végig tudják vinni a tervüket. Ehhez biztos, hogy saját magukat is le kell majd győzniük. Ez a kétezer kilométeres út arra hívja fel a figyelmet, hogy a látássérültek is azonos értékű emberek, részt vesznek a közéletben, sportolnak.

Solymosiné Kiss Ilona egy érdekességre is felhívja a figyelmet:1848-ban Londonban volt az első paralimpiai kezdeményezés. Tizenketten indították a mozgalmat egy íjászversennyel. Akkor éppen a 14. nyári olimpia zajlott, most pedig a 14. paralimpiai játékok kezdődnek augusztus végén. 

Négy éve dédelgetett álom
A győri látássérültek kezdeményezését számos magyar és külföldi civil szervezet, vállalkozás segíti szervezéssel vagy pénzbeli támogatással, köztük a református vakmisszió is. A Református Missziói Központ kisbuszát adták kölcsön a túrára, és üzemanyaggal is segítenek. 
– Az emberi odafigyelésről szól ez az út – mondta az RMK lelkészigazgatója. Magyarné Balog Erzsébet szerint gyönyörű kép, hogy egy látó és egy nem látó együtt kerékpározik Londonig. 
– Itt minden mozdulatot csak együtt lehet végezni. Napjainkban, amikor sok sérült ember él nehéz körülmények között, fontos példával szolgálhatnak a tandemesek, hogyan kell figyelnünk egymásra. Sokak összefogásának köszönhetően valósul meg egy négy éve dédelgetett álom.

Vakmerők

Inkább vakmerők vagyunk, mint bátrak – fogalmazott Mittnacht József ötletgazda, a győri Tandemszem Egyesület elnöke. 
– Remélem, bírni fogjuk a nehézségeket és rendben megérkezünk Angliába. Ismerjük egymást nagyon rég, bár ennyit még egyikünk sem tekert egyfolytában. A sporton keresztül szeretnénk bebizonyítani, hogy képesek vagyunk akár az épek teljesítményére is.

A résztvevők a bátorságot és a kitartást szeretnék megmutatni, valamint azt, hogy amit elhatároztak, meg is teszik.

 

Írta és fényképezte: Fekete Zsuzsa

A csapat útját a Facebook Tandemszem oldalán követhetik. 

2013. június 20., csütörtök,
Rafael napja van.

Füredi úti Református Esték

2013. június 20., csütörtök

A muzsikáló angyal alakja a festészetben és a zenében - Karasszon Dezső orgonaművész  előadása a Debrecen-Füredi úti Református Templomban.


Teremtés

2013. június 21., péntek

Udvardi Erzsébet Kossuth-díjas festőművész képeiből nyílik kiállítás a Biblia Múzeumban június 21-én, pénteken délután 4 órakor. A tárlatot Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök nyitja meg.


Éjszaka a kollégiumban

2013. június 22., szombat

Idén is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája rendezvényhez a Debreceni Református Kollégium Múzeuma és az Egyházkerületi Nagykönyvtár. Június 22-én már délután 4 órától színes programokkal várják majd az érdeklődőket. Kiemelt esemény lesz a Kollégium diákjainak előadásában, az udvaron este 8 órakor kezdődő Lúdas Matyi című vásári komédia, amelyet Fazekas Mihály elbeszélő költeményéből írt Móricz Zsigmond. Az előadást Győri János gimnáziumi tanár rendezte.


Sukorói Zenei Nyár 2013

2013. június 22., szombat

Ismét kezdetét veszi a Sukorói Zenei Nyár hangversenysorozata jeles művészek közreműködésével. A négy alkalmas zenei program első részét június 22-én adják elő a helyi református templomban.


Nyugdíjas akciós hét Galyatetőn

2013. június 24., hétfő

Kedvezményes áron pihenhetnek a nyugdíjasok a Dunemelléki Református Egyházkerület galyatetői üdülőjében június 24 – 30. között.


Lélekfrissítő hét vakoknak és látássérülteknek

2013. július 22., hétfő

Lélekfrissítő hetet tart Tahiban, a Sion Hegye Konferenciaközpontban a református egyház vakmissziója július 22-26. (hétfő-péntek) között vakoknak és látássérülteknek.

 


Sófár Református Dicsőítő Iskola

2013. augusztus 05., hétfő

Idén hatodik alkalommal nyitja meg kapuit a nyári Sófár dicsőítő iskola. Az érdeklődők tizennégy zenei és képzőművészeti kurzus közül választhatnak.


Páratlan hét Vajtán

2013. augusztus 17., szombat

Nyári konferencia fiatal felnőtteknek a csodálatos környezetű vajtai Zichy kastélyban.


naptár

Látogatóink száma a mai napon: 6166
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 15910788

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat