Átmeneti otthont terveznek szabaduló elítélteknek Máriaudvaron

A börtönből frissen szabaduló elítéltek számára szervez úgynevezett átmeneti otthont a váci börtön és a református egyház a városhoz közeli Máriaudvaron, ahol a tervek szerint 30 ember lakhat majd - közölte a Váci Büntetés-végrehajtási Intézet lelkésze pénteken az MTI-vel.

Csuka Tamásné elmondta, hogy az intézmény vezetői és az egyház képviselői megállapodást készítettek elő, amely szerint a börtön egykori sertéstelepének több hektáros, állami tulajdonban lévő területén rendeznék be az otthont. Az elképzelés szerint itt épülne fel a szálláshely azoknak a volt fogvatartottaknak, akiknek a szabadulás után nincs hová menniük és becsületes munkát szeretnének találni a megélhetéshez.
Az átmeneti otthon intézményére azért is fontos feladat hárul, mert a tapasztalat szerint, amelyik elítélt hosszabb időt kénytelen a rács mögött tölteni, annak a kinti kapcsolatrendszere meggyengül, sokszor a család is elfordul tőle, ami megnehezíti az újrakezdést. Megfelelő kapaszkodó nélkül pedig fokozott mértékben fennáll a visszaesés, a bűnözői életmód folytatásának veszélye, ami a társadalom számára is nagy tehertételt jelent - fejtette ki a lelkész.
Közlése szerint a leendő otthont a református egyház működteti majd. Az építéshez szükséges, hozzávetően 100 millió forintot pályázati forrásból kívánják elnyerni. Maguk a leendő lakók, és többen a börtönbüntetésüket töltő elítéltek közül is, önkéntes munkára jelentkeztek, hogy a tereprendezésben, az ólak, melléképületek elbontásában segédkezzenek.
A tervek szerint az átmeneti otthonban a lakók olyan szakmát tanulhatnak, amellyel a munkaerőpiacon esélyük lehet az elhelyezkedésre. Így többek között a szobafestés, a szakácsmesterség és a fólia alatti zöldségtermesztés fogásait sajátíthatják el.