A Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének nyilatkozata

Hét ország 14 protestáns gyülekezetének képviselői voltak jelen Balatonszárszón, a szövetség közgyűlésén, akik a nyugat-európai magyar protestáns diaszpóra 21. századi helyzetét és kihívásait tárgyalták, meghívott hazai állami és egyházi előadók közreműködésével. 

A NYEMPGYSZ 2017. szeptember 1-3. között Balatonszárszón, a Soli Deo Gloria Konferencia Központban tartotta évi találkozóját és közgyűlését. Hét ország 14 protestáns gyülekezetének 52 képviselője volt jelen, akik a nyugat-európai magyar protestáns diaszpóra 21. századi helyzetét és kihívásait tárgyalták, meghívott hazai állami és egyházi előadók közreműködésével.  A Magyarországi Református Egyház képviseletében Gér András zsinati tanácsos, a Magyarországi Evangélikus Egyház részéről pedig Lackner Pál püspök, az Evangélikus Püspöki Kar titkára tartott előadást a hazai egyházak és a diaszpóra kapcsolatáról. A magyar állam diaszpórát támogató programjának legújabb intézkedéseit Fedor Tibor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője ismertette.  A találkozón részt vett a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat elnöksége is. A Reformáció 500 Emlékbizottság kormánybiztosa, Hafenscher Károly mutatott rá a reformáció jelentőségére és mai üzenetére nemzetünk életében, amiről a jubileumi évben több mint 2000 programmal emlékeznek meg.

A NYEMPGYSZ közgyűlése a reformáció 500. évfordulóján az alábbi nyilatkozatot fogadta el:

Hálát adunk Istennek, hogy mi, Nyugat-Európában élő és szolgáló evangélikusok és reformátusok, az egyetemes keresztyén egyház megreformált részéhez tartozhatunk. Örömmel valljuk magunkat a reformáció örököseinek. Örökségünket, a Szentírás, Krisztus, a kegyelem és a hit egyedülálló fontosságát gazdag kincsnek és iránymutatásnak tartjuk. Ez az evangéliumi örökség felszabadít a nyugati világban való elkötelezett keresztyén életre és szolgálatra. Elkötelezzük magunkat, hogy a reformáció szellemében a Szentíráshoz ragaszkodjunk, Isten kegyelméből éljünk és hitünket bátran megvalljuk. Kérjük az egyház Urát, hogy egyéni életünket, gyülekezeteinket Igéje és Szentlelke által folyamatosan tisztítsa, újítsa, hogy erőtlenségünkben is betölthessük hivatásunkat a nyugat-európai magyar protestáns szórványban. Isten megújító és megtartó hatalmában bízva egyházaink és nemzetünk megújulását is imádságban hordozzuk.

„Mert más alapot senki nem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.”  (1 Kor. 3,11)

 

A közgyűlés nevében:

Molnár-Veress Pál elnök

Karvansky Mónika társelnök

Jaskó Irén titkár

 

Balatonszárszó, 2017. szeptember 3.