Inkább színházi színész, de felkérésre szívesen mond verset – árulta el Mihályi Győző, a Karinthy színház Jászai Mari-díjas színésze, Érdemes Művész a költészet napján tartott esten. Az előadóművész személyes szállal is kötődik a budapesti református teológiához, felesége ugyanis a Hittudományi Kar hallgatója. Bár, mint mondta, az épületben tanuló diákok vélhetően többet tudnának a hitről elmondani, mint ő, néhány általa választott vers tolmácsolásával az istenkapcsolat különböző aspektusait tárta a hallgatóság elé. Az esten József Attila, Ady Endre, Radnóti Miklós, Pilinszky János és Nemes Nagy Ágnes művei is előkerültek. Mihályi Győző azt mondta: e költőóriások érzékenysége olyan emberi felismerésekhez vezetett, amelyek utat mutathatnak olvasóiknak. Valami ilyesmi történik a színházban is – tette hozzá. „Azért is játszunk színházat, hogy megoldásokat kínáljunk különböző élethelyzetekre, és a katarzisban megtisztulást élhessünk át mindannyian."


Meggyőződés, nem akarat
Miközben megszólaltatta a verseket, bepillantást engedett abba, hogyan készül föl egy színész az előadásra, miként ízlelgeti a szöveg egyes részleteit. A születésnapos költő, József Attila verseivel kezdte. A költői alapvetést körvonalazó Ars poetica után a híres-hírhedt Lázadó Krisztus, majd az Isten című mű következett. Mihályi Győző beszélt arról is, hogyan próbálta meg a szocializmus kisajátítani József Attila költészetét, istenes verseit is hosszú időn át kihagyva a kötetekből.

Ezután kedvenc költője, Ady Endre néhány versét szólaltatta meg a színész. Az Istenhez hanyatló árnyékban megfogalmazódó istenkeresésről úgy fogalmazott: „A hit nem akarás, hanem meggyőződés. Ajándékba kapott képesség, amely belülről, a lelkünk legmélyéről fakad."

Isten, szerelem
A Köszönöm, köszönöm, köszönöm című Ady-vers előzményeiről így mesélt: „Állítólag a költő leült egy barátjával, boroztak természetesen, és ez a barát, egy pap, elkezdett arról beszélni, hogy miért nem hisz, pedig milyen jó lenne. Azon az éjszakán Ady valamit megértett. Azután írta ezt a verset, amely akár szerelmes versként is olvasható.” Mihályi Győző egy másik példát is hozott az istenes és a szerelmi költészet közti rokonságra: a Quimby együttes Most múlik pontosan című dalát, melyet sokan –élve a befogadói szabadsággal – szerelmes dalként értelmeznek, bár a dalszerző a drogrehabilitáción átélt szabadulását énekelte meg.

Habzó éggel a tetején

Arra a kérdésre, vajon mit táplálnak benne a versek, a színész portálunknak azt mondta: „Az emberekbe vetett hitet, és azt, hogy érdemes önfeláldozóan, tevékenyen, jól élni az életet. József Attila sorait én is magaménak érzem: hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Arra törekszem, hogy teljes életet éljek, amelyben a színház és a családi élet kiegészítik egymást. Nem habzsolom az életet, de szeretek élni. A Két hexameter ugyancsak eligazítást nyújt ebben: Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!/ Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis. Ez választás kérdése. Én megpróbálom úgy élni az életet, hogy ne kelljen a tükörben szégyellnem magam, és az utódaimnak se kelljen szégyellnie engem."A megkerülhetetlen
A színész hozzátette: az irodalom a hitet is táplálja, erre az est során előkerült istenes versek is kitűnő példák.
„Nem lehet, hogy ennyi jó képességű, sőt, zseniális ember tévedjen abban, hogy léteznie kell valaminek a láthatón túl is." Mint mondta, ő maga a szocializmus éveiben nőtt fel, amikor csak falun élő nagyszülei vitték magukkal időnként a templomba, és bár nem lett vallásos ember, egy-egy mise vagy temetési szertartás hatása alól nem tudta kivonni magát. Később egyre nagyobb szükségét kezdte érezni valamiféle kapaszkodónak, valaminek, amiről a költők is beszélnek – árulta el. „Lehet, hogy voltak köztük, akik istentelen, önző életet éltek, de mindannyian eljutottak oda, hogy egyszer mégis csak megváltozott bennük valami. A csillagászok, a fizikusok – egyszóval: azok a tudósok, akik úgy indulnak el, hogy az anyagban hisznek –, amikor kezdik megsejteni, hogy mit is jelent az univerzum – hogy ez az anyagi világ végtelen –, megkerülhetetlenné válik számukra az istenhit. Egyszer alámondtam egy ilyen adatot, hogy ha a Föld keletkezése és a földi élet vége között eltelt időt egy évbe sűrítenénk, akkor a mai nap az utolsó nap utolsó órájának a legutolsó tíz percébe tartozna bele. A hátam is borsózik ettől. Annyira nagynak hisszük magunkat, pedig picik és törékenyek vagyunk."

Ismerős helyzetek
Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni – tartja a mondás. De vajon szükséges-e ez a színészi pályán? „Azt szokták mondani, hogy mire egy használható arcot összeiszik magának egy színész, addigra nem lesz agya, hogy megtanulja a szöveget. Ezt nem is tartom követendőnek, az azonban tény, hogy minél több tapasztalatra teszek szert, annál könnyebb játszanom, mert a színpadra vitt helyzetek ismerősek lesznek, és mert mintákat vehetek az életből a játékhoz."

Ugyanarra gondolnak
Arra a kérdésre, hogy a vers és a drámai szöveg különbözik-e előadóművészi szempontból, Mihályi Győző azt mondta: „A legfontosabb a gondolat – hogy tudsz-e olyat mögé tenni, amivel közvetítheted azt, amit a szavak kifejeznek. Ha sikerül arra gondolnom a szöveg mondása közben, ami azokban a sorokban benne van, akkor a néző is arra fog gondolni – akár több százan is egyszerre ugyanarra."

Mintha ott születne
Latinovits Zoltán, Gábor Miklós, Bessenyei Ferenc, Őze Lajos – sorolja a legendás versmondó színészeket. „Latinovits úgy mondott verset, mintha ott jutna eszébe minden szó. Ez a legnehezebb, és nagy merészség is. Úgy volt jelent, mintha ő lenne a költő, és a vers ott, abban a pillanatban születne meg. Egyszer egy kritikus azt írta róla, hogy úgy mondott verset, mintha nem jutna eszébe a szöveg. Latinovits erre úgy reagált, hogy nem is tudja, hogy ezzel a legnagyobb dicséretet mondta."

Érlelni kell
A vers érési folyamat – jelentette ki az előadóművész. „Sokszor csak részeket tudok, de az egészet nem. Ám amikor egy verset tanulok, nemcsak a szöveget sajátítom el, hanem az előadásmódot is. Ez kicsit olyan, mint annak a ténye, hogy a tanítást is tanulni kell" – magyarázta. A színházi darabokra hat-nyolc hetes próbafolyamat alatt készülnek fel a színészek. „Ha főszerepet játszik valaki, akkor neki csak a szöveggel napi két-három órát kell foglalkoznia, ezen kívül még elemezni, memorizálni és érlelni kell a jeleneteket, a figurákat. Egy darab színpadra állítása óriási elemző munka. Sok olvasás, szavankénti, betűnkénti megállás előzi meg."

Mihályi Győző elárulta, szereti a felkészülési időszakot, a szövegtanulást kevésbé. Mégis azt mondja, a színésznek – így neki is – álmából fölkeltve kell tudnia a szöveget, de nemcsak a szavakat, hanem a mögöttes tartalmakat is. „Csupán azt, hogy valaki belép a színpadra, és annyit mond, hogy Jó napot!, sokféleképpen elő lehet adni. A kérdés mindig az, mi van ebben a köszönésben. Komolyan mondom? Élcelődve? Csak épp beszólok, hogy megjöttem? A szöveg mögé fel kell építeni egy másik, nem szavakból épülő darabot, amit a néző az interaktivitás hatására ért meg, sejt meg valahogy."

A Ráday Kollégium otthonóráinak célja, hogy az intézményben lakó egyetemisták lelki-szellemi táplálékhoz jussanak, közben pedig közösséggé formálódjanak. Ennek érdekében heti rendszerességgel bibliaórákat, előadóesteket, ismeretterjesztő programokat szerveznek nekik.

Képek: Bölcsföldi András