Kitüntették Cseri Kálmánt és Varga Lászlót

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Cseri Kálmán és Varga László nyugalmazott református lelkész. Az állami kitüntetéseket nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából adták át.

Az állami kitüntetéseket Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára adta át. 
Cseri Kálmán református lelkipásztor életútja

Cseri Kálmán református lelkipásztornak már házépítő mester dédapját is úgy hívták Abonyban a helyiek, hogy a „bibliás Cseri Samu bácsi”. Nevét onnan kapta, hogy amikor dolgozni ment a legényekkel, a kenyér és a szalonna tetejére odatette a Bibliát, és minden étkezés előtt felolvasott egy fejezetet a Szentírásból.

Cseri Kálmán azt mondja, istenhívő, imádkozó ősei voltak, amiért mindig hálás lesz. Édesapja eredetileg kereskedő volt, de államosították az üzletét, ezután gazdálkodásba fogott Kecskeméten. Négyszáz almafájuk volt, sokat és szorgalmasan dolgoztak. Cseri Kálmán szívesen emlékszik édesapja erkölcsformáló gondolataira, például arra, hogy amikor kiadott egy-egy munkát a kezéből, így szólt: „Semmi sem lehet tökéletes, de a tőlem telhető legjobbat adom.”  A lelkipásztor azt mondja, észrevétlenül is sok dolgot átvett édesapjától, aki mindig türelmesen várta a munkája eredményét, soha nem rendezkedett be azonnali sikerre. Gyermekként még nem tudta, hogy a Bibliában is benne van: „más a vető és más az arató”.

Cseri Kálmán Kecskeméten érettségizett 1957-ben, majd a Budapesti Református Teológián – a mai Károli Gáspár Református Egyetemen – tanult, ahol 1962-ben szerzett diplomát. Feleségével – Uray Enikő zenetanárral – 1968 óta élnek boldog házasságban. Három évig Cecén, majd hat évig Budahegyvidéken szolgált segédlelkészként.  1971-ben hívta meg a pasaréti gyülekezet lelkipásztorának, miután Joó Sándor, a gyülekezet alapító lelkésze hirtelen meghalt agyvérzésben. Bár az Állami Egyházügyi Hivatal más jelöltet támogatott, a pasarétiek ragaszkodtak Cseri Kálmánhoz. A lelkész végül 39 éven át, egészen nyugdíjba vonulásáig, 2010-ig szolgált Budapest egyik legnépesebb református gyülekezetében.

Cseri Kálmánban mindig nagy volt a tiltakozás a megkülönböztetések ellen. Nem szerette, hogy a parasztasszonyoknak csak „egy jó napot” járt, míg a városi asszonyoknak „kezit csókolom”. A pasaréti gyülekezetben nem találkozott megkülönböztetéssel: a 30 tagú presbitériumban ott volt Palló Imre bácsi, az Operaház egykori igazgatója, és Törzsök Pista bácsi villamoskalauz, akik magától értetődően tegezték egymást, együtt beszélték meg a gyülekezet dolgait. „Ha Palló Imre bácsi azt mondja a villamoskalauznak, hogy szervusz, Pistám, ő meg azt válaszolja, hogy szervusz, Imre, akkor Pasarét jó hely” – fejtegette megválasztásakor.

Pasaréten nagyon sok lelkigondozói beszélgetés folyt, ezt szokta meg a gyülekezet Joó Sándor idejében – mondta Cseri Kálmán a vele készült életútinterjúban, amelyben így fogalmazott a pasaréti kezdetekről: „Eleinte meg voltam rémülve a lelkigondozói beszélgetésektől, mert amikor idekerültem, 32 éves voltam. Amikor Joó Sándor meghalt, hatvanéves volt, és vele egészen másként beszélhette meg valaki az aktuális problémáit, mint velem, aki szinte gyereke lehettem volna azoknak, akik tanácsért, eligazításért fordultak hozzám. Ez messze meghaladta akkor a tapasztalataimat és a képzettségemet. Az első években ez tanított meg sokkal komolyabban imádkozni. Hallgattam valakinek a problémáját, láttam, ahogy ott ül az élete romjai fölött, és úgy éreztem, fogalmam sincs, hogy most mit kellene tennie. Könyörögtem Istenhez, hogy adjon valami jó gondolatot, hogy mégiscsak tudjak segíteni, hiszen nem mondhatom, hogy rossz helyre tetszett jönni, mert én még fiatal vagyok. Uram, adj nekem gondolatokat, mert szolgálni szeretnék, de nincs a kezemben az, amivel segíthetnék – könyörülj rajtam, és könyörülj rajta! És emlékszem arra, ahogy Isten kegyelmesen válaszolt az imádságaimra, és néha olyan gondolatok vagy olyan igék jutottak eszembe, ami nekem is új volt, és csodálkoztam, hogy honnan veszem én ezt. És akkor eszembe jutott – hát nem most kértem? (…) Nagyon szép és fontos munka a lelkigondozás, és ezek a lelki beszélgetések növelték igazán a gyülekezetet. Mert aki egy ilyen beszélgetés végén Istentől megoldást kapott, az kötődött a gyülekezethez. Nem hozzám – erre nagyon ügyeltem is a későbbiekben, hogy ne én legyek a fontos –, hiszen én csak bábáskodtam az újjászületésnél.”

Ez a néhány idézett mondat is pontosan mutatja Cseri Kálmán hitéből fakadó szerénységét, és azt, hogy minden gyakorlati kérdésben Isten igéje szerint igyekszik dönteni és cselekedni. Természetes kedvesség árad belőle, barátságos, de sosem nyájaskodó, tiszteli a másik embert. Jó a közelében lenni – mondják róla ismerősei. Az igehirdetést mindig egyben irodalmi műfajnak is tekintette, melynek lényege ugyan a mondanivaló, de az Ige iránti tisztelet miatt is gondosan kidolgozza és megtanulja.

Rajkai Zoltán színművész így fogalmazott a Cseri Kálmánnal való első találkozásáról, arról, amikor belépett a templomba. „Hallgattam egy lelkészt, aki úgy beszélt, hogy ahhoz foghatót soha nem hallottam, sem színészt, sem mást. Mindenféle retorikai fogás nélkül úgy beszélt, hogy az tökéletesen a helyén volt. Ott álltam a zsúfolásig megtelt templomban, a közös imádságnál mindenki elhallgatott, és nekem otthon-érzésem lett. Megérkeztem egy helyre, amiről korábban nem tudtam, hogy létezik, de amit régóta kerestem a szívem mélyén, és felfogtam, hogy itt a helyem. Szinte elhangzott a fejemben, hogy „itthon vagyok”. 

Az elmúlt évtizedekben ezrek élhettek át hasonló érzést Cseri Kálmán igehirdetésekor. Bármerre jár az országban, a mai napig is zsúfolásig megtelnek a templomok, hogy tőle hallhassák a Biblia tanításait. A lelkipásztor egész életét Isten igéje hirdetésének szentelte, nem vágyott pozíciókra, doktori címre – azt mondja, Isten mással bízta meg. A gyülekezeti szolgálat mellett a református lelkipásztori irodalom kiemelkedő művelője, akit nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is széles körben ismernek. Több mint húsz önálló, számos kiadást megért kötete, cikke és publikációja jelent meg. Lelkipásztorként nemcsak a megtérés, az Isten felé vezető utat szeretné megmutatni, hanem különösen nagy figyelmet szentel az aktív református lelkipásztorok továbbképzésének, lelkigondozásának – nyugdíjasként is.

A most 76 éves lelkipásztor mindig sokat olvasott, képezte magát, és nagyon vigyázott arra, hogy friss és erős maradjon az Istennel való közössége. Küldetésének vallja, hogy a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot a posztmodern ember számára is érthetően hirdesse igényes, szép magyar nyelven.

2006-ban Károli Gáspár-díjban részesült. 2010-ben a II. kerület Kerületért Emlékéremmel köszönte meg szolgálatát.

 

Varga Lászlónyugalmazott református lelkipásztor és püspökhelyettes, volt országgyűlési képviselő, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány kuratóriumi elnöke kiterjedt munkássága kapcsán többször nyilatkozott portálunknak.
Egyszer azt mondta: számos csodát megélt lelkipásztori szolgálata alatt, de ha „rangsorolni" lehetne őket, a kecskeméti reformátusok missziós háza, a nyárlőrinci Emmaus-ház megépítése élete legnagyobb csodája. Erről Engedély nélkül című írásunkban olvashatnak.

Tizenkét éves volt, amikor megkezdődött a kuláküldözés. Erről így szólt egy interjúban: „Minket, reformátusokat különösen is érint az ő szenvedésük, hiszen amikor ezeket a gazdákat meghurcolták, az egyház gerincét törték meg. A falvakban, a mezővárosokban ők alkották a presbitériumot, a faluban felnéztek rájuk, mert vitték valamire." Mint mondta, fontos, hogy az iskolákban is megemlékezzenek a magyar gazdák meghurcolásáról, hiszen a fiatalok az ő példájukból megtanulhatják, mit jelent keményen dolgozni. Írásunkat Akiktől senki sem kért bocsánatot címmel itt olvashatják.

A Kecskeméti Református Gimnázium korábbi főigazgatója portálunk érdeklődésére mesélt a több mint négyszáz ötven éves intézmény megalakulásáról, és arról is, hogyan élte át a berlini fal leomlását. Az oktatás, valamint a méltányos és igazságos történelmi emlékezet iránt elkötelezett lelkipásztor-politikus budapesti teológushallgató volt az 1956-os forradalom és szabadságharc idején. Egy alkalommal portálunk kérésére felidézte a megrázó eseményeket.

Varga László egész életében szervezett, épített: óvodákat, iskolákat, öregotthonokat, konferencia-központokat hozott létre. Számtalan szolgálatot, megbízást teljesítetett: lelkipásztor, püspökhelyettes, főigazgató és parlamenti képviselő is volt. Az Építs, rombolj, plántálj címmel olvasható beszélgetésben azt mondta, már születése előtt megkaptam az elhívást, de csak tizennégy évesen tudatosult benne. Most, életem utolsó esztendei felé közeledve azt tudom mondani, hogy nem volt egyetlenegy perce sem az életemnek, amikor megbántam volna, hogy lelkipásztor lettem" – fogalmazott.

 

 

Kép: Füle Tamás