Mit üzen az ecset?

Vajon hogyan fejezi ki a szemmel nem láthatót az, aki éppen a szemnek kedvez minden ecsetvonásával? Van a festményeknek is teológiája? Ennek jártak utána a budapesti teológia hallgatói nemrégiben Egry József képeit tanulmányozva a Bibliamúzeum kiállítótermében.

A budapesti Bibliamúzeum aktuális kiállítását szemügyre véve Egry József művészetével ismerkedhettek meg nemrégiben tanórai keretek között a budapesti teológusok. Bán Boróka művészettörténész elmondta, a múzeum és a teológia összefogásával megvalósult kurzuson arra szerettek volna rávilágítani, hogy a művészet és a hit tudománya hogyan hat egymásra és alkothat összhangot. „Fontos, hogy egy jövendőbeli lelkész ne csak a teológia szűk köréből vagy a hétköznapi életből merítsen ihletet és példákat a prédikációihoz, hanem a művészetből – beleértve a zenét és az irodalmat – is. Amikor egy-egy alkotásról beszélünk, szabadon továbbgondolhatjuk, mi minden rejtezik még benne. Egy igehirdetésben sem kell mindenre azonnal választ kapnunk, jó, ha a hallottakat tovább érlelhetjük magunkban."

Békési Sándor teológiaprofesszor, korábban rajzfilmrendező és grafikus szerint a protestáns ember számára a képek éppúgy hordozhatnak spirituális üzenetet, mint a szavak.
„Minden hordozója lehet a kijelentésnek, ahogy azt Kálvin is megfogalmazta. Isten szól, megmutatja magát a történelemben, a természetben, a lelkiismeretünkben is, csak nem biztos, hogy jól látjuk, halljuk Őt. Rossz a szemünk, a fülünk, ezért is szükséges annyira a Szentírás, a kijelentés végső formája, hordozója. De a kép is hordozó lehet, a festő pedig próféta, csak vizuális nyelven beszélő. Ahogy a költő, aki szavakba önti a nem láthatót."

A képzőművészet formanyelvét, a vizuális nyelvet éppúgy el kell sajátítani, mint a verbalitást ahhoz, hogy értsük üzenetét – magyarázta az oktató. „Sokféle nyelvet meg kell tanulni a gyülekezetbe kikerülve. A teológia fő témája maga a logosz, az Ige, de van más nyelv is. Akik a képzőművészetben, a zenében, az irodalomban a Lélekkel töltekeznek, megannyi különböző nyelven szólnak. A nyelveken szólás számomra a különböző műfajok nyelvét jelenti. Érdemes a vizuális nyelvet megtanulni. Ha egy teológus ezt is érti, akkor felismeri például, hogy amikor a forma szétrobban a festő vásznán, az alkotó a vizualitás nyelvén közvetít valami lelki-szellemi jelentőségűt."
A vizuális nyelvnek pedig sok összetevője van. Árulkodó a kompozíció, a vonalak, a perspektíva, a színek, a fények, az irányok. Minderről bőven hallhattak a műkedvelő teológusok, de a kurzus nemcsak tájékozottságukat kívánta növelni, hanem annak is teret adott, hogy valamennyi hallgató megoszthassa saját véleményét az általuk választott mű kapcsán. Az alábbiakban Horváth Mariann teológus műelemzésének részletét olvashatják Egry József 1929-es Cirkuszi kikiáltó című olajfestményéről, mely az alkotó önarcképe is egyben.

Kompozíció
Az első szembetűnő dolog a kompozíciót illetően a kép közepén végigfutó függőleges, vastag elválasztó vonal, amely majdnem pontosan a művészi alkotás közepén van. Mintha két képet látnánk. Ha képzeletben letakarjuk akár a jobb, akár a bal oldalt, mindkettő önálló alkotásként is megállná a helyét, de az üzenetük merőben eltérő lenne. Egyvalami mégis összeköti a két részt, szinte szó szerint húzza a tekintetet. Nem is igazán az alkotás bal oldala, sokkal inkább valami külső origó felé – mely, ha jobban belegondolunk, maga a néző. Ez pedig az a három vonal, amely a cirkuszi sátrak vastag kötelére emlékeztet, és az a korlát, amely a porondon szereplőket a nézőktől választja el. A kötelet mintha mi húznánk, akik a képet csak múzeumi környezetben szemléljük. Ettől válunk túlzás nélkül a kép részeseivé.

Színek és fények
Kezdjük először a kép bal oldalával! Meleg színek, elmosódott, halvány, napkoronghoz hasonlítható sárga fény a bal felső harmadában. Ezzel tükörképpen a másik oldalon az „akrobata Krisztus" barnás, sötét, mégis meleg színei. Maradjunk továbbra is a képzelt napkorongnál és figyeljünk a kép bal alsó sarkának rideg, szinte gonosz és nagyon súlyos földi színeire. A képzőművészeti alkotásokon általában a bal oldalon használt sötét szín valami földit, nagyon emberit szimbolizál, míg a légies színek a vele ellentétes oldalon mennyeit, Istenit – nincs ez másképp ezen a képen sem.

A világoskék és a halvány fehér fátyolos, bársonyos színei miatt megmozdul: szinte érezzük a szél – vagy talán a Szentlélek – erejét, ahogyan a távozó figurát oltalmazva kíséri a bal oldalon. 
A kikiáltó figurája – maga Egry József –, habár sötét kontúrokkal akár drámainak is mondható, a bohócok öltözékére jellemző fodor hullámzó vonalaival azonban játékosságot kölcsönöz neki. A karok felső részén végigvonuló sárga bolytok rongyszerű jelmezre emlékeztetnek. A napkorongot idéző sárgásfehér és az arc színei szintén beszédesek. Az arc ábrázolása főleg fehér, lisztes, emlékeztet a bohócok sminkjére. Képzeljük el, ha a bal oldali napkorong helyére a majdnem ugyanakkora arcot tennénk képzeletben, akkor oda is illene – és még önálló képként is megállja a helyét.

Üzenet
Talán ezzel a mondattal születne meg a mű, ha a kép bal oldalából indulunk ki: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra." Aztán Isten megteremti a bohócot, ezt a szánandó alakot, aki álarc mögé bújt titok, és mégis annyira olyan, mint én, te és teljesen Egry József. Milyen furcsa! Az a festőművész, akiről köztudott, hogy soha életében nem szeretett beszélni, alig szólt, aki még a feleségével is úgy beszélt, mintha nem is venné emberszámba, ezen a képen megszólal. Egry József kiabál. Ő, aki néma maradt, most kiszól, és nagy „Ó" betűt rajzol a szája. Mi ez a hang? Hova hív? Keresztelő János pusztába kiáltó szava az övé? Mi az a hang, ami szétfeszíti a képet? Aztán ott a másik alak, aki elballag, mert a műsornak vége, de valaki ráüvölt – még visszahívja, még visszahívná.

Ebben a képben feloldódik a festő némasága, aki maga azt vallotta életrajzában: „Festő csak akkor beszéljen, ha a kép maga nem tud mit mondani. És ha nem tud mit mondani a kép maga, akkor jobb, ha a festő meg sem szólal."
A kép első megszemlélésekor Pilinszky János Halak a hálóban című versének egyik részlete idéződött fel bennem:

„Feledd a hűtlenségemet,
legyőzhetetlen kényszerek
vezetnek vissza hozzád;
folyam légy, s rajta én a hab,
fogadd be tékozló fiad,
komor, sötét mennyország."

Legyőzhetetlen kényszerek vezetik vissza a földitől, a bolondságtól egészen hozzá, a Világ akrobatájához. Hozzád, ceruzarajzú akrobata: Krisztus! Legyen bármilyen erős a kötél, s húzna le a földre, még a cirkuszi lárma között is Te vagy a porondon.
A budapesti Bibliamúzeum Egry József festőművész alkotásaiból válogató Dolgaim című kiállítása szeptember 20-ig látogatható a Ráday utca 28. szám alatt.

Képek: Füle Tamás