És várok a megállóban, a peronon lassú léptekkel ácsingóznak a télikabátok, miközben az állomás órájának mutatója kínosan csúszik tova a számlap fölött. A vonat még sehol – késik.

Ugyanaz a történet. Ugyanaz az én. Melyik hát az igaz?

Tudom, hogy ha megszólítanám kedves barátaimat és a járókelőket, akik udvariasságból vagy gazdag kultúrháttérükből adódan arra a kérdésre, hogy mit jelent advent, valószínűleg ezt válaszolnák: várni.

Ha őszinte lehetnék, nem elégednék meg a válasszal, amelyet mosolyogva és tényleg jó szándékúan adunk erre a kérdésre, mert ez az ünnep gyönyörű. Ez az egész több, mint egy hónap. Bárcsak feltenné a kérdést valaki, hogy várni – az mindig egyformán jó dolog-e? És könnyű-e?

Úgy írnék valami szépet, valami melengetőt és valami ünnepit! Emlékszem életem legnehezebb karácsonyára. Várakozás volt? Igen, minden kétség nélkül az volt – tele kétséggel. Ahhoz már elég idős voltam, hogy tudjam: igen, most várok valamire. Nem türelmetlenkedtem és toporzékoltam, csak vártam a megállóban és csüggedt nyugalommal néztem, ahogyan az állomás órájának mutatója elcsúszik a számlap fölött.

Mi lesz, ha késik? Ha ez már túl sok várakozás? És a szív mélyén, a dolgok legalján ott fészkelhet a gyanú: mi lesz, ha nem is jön…

Ismered?

Ezen az említett karácsonyon nehéz volt találkozni a gyertyákkal.

Úgy értem, fellobbant az első láng, a hit gyertyája. „Hiszel?” – kérdezte a gyertya. „Nem tudok” – feleltem. Egy kedves barátom megosztotta velem hasonló élményét. Elmondta Istennek, hogy ne haragudjon, ő most nem tud benne vagy bármilyen ígéretében hinni. Szenvedett ettől.

A második héten fellobbant a második láng, a remény gyertyája. „És a remény?” – kérdezte a gyertya. „Nem tudok” – feleltem. Ez különösen fájó volt. A világirodalom és mindenki, akinek van szíve, azt mondja, legyen reményed, mert ha az nincs …

A harmadik héten fellobbant a szeretet lángja. Azt hittem, nem is meri már megkérdezni. De aztán rájöttem, hogy itt nincs kimondott kérdés. Csendben zajlik a dolog.
Talán Pál azért mondta, hogy e három közül a legnagyobb a szeretet, mert az akkor is meg fog tartani, amikor ez a kettő sérül.

Olyan, mintha azt kérdezné a hit: hiszed, hogy jövök, hogy nem hiába vársz?
Hogyan tudnám, hiszen olyan régóta várok a peronon …
Aztán azt kérdezi a remény: legalább reméled azt, hogy megérkezem?
Hogyan remélhetném, ha már ennyi ideje késel és várok rád a peronon?

És kérdezi a Szeretet: szeretsz engem?
Jézus is ezt kérdezi Pétertől, aki háromszor elárulta a kakasszó előtt. Ez a lényeg, ez a mag, ahonnan építkezni lehet. És kérdezi a szeretet: te ott, a peronon, ázva-fázva, mondd, mi hozott ide? Miért jöttél ki elém?

Tudsz még hibázni? Azt hiszem, bele van kalkulálva. Mert ha erre a kérdésre sem tudsz igent válaszolni, akkor Isten azt mondja: én szeretlek.

Neki is fontos ez a kapcsolat. Nekem van olyan sejtésem, hogy Jézus a kereszten átment ezeken az érzelmi lépcsőkön. Én azt hiszem, ami megmaradt neki, az az Atyjának szeretete volt. Hitt benne, vagy nem, remélte-e még, vagy már nem. Annyira mélyen volt, hogy ott valóságosan az Atya szeretete működött. Egyszerűen az irányította a valóságot. Nem tudott másként lenni.

Szeretetből lehet építkezni. Ha feltesszük a kérdést: hogyan szeret engem az Isten? A hiten és a reményen – ilyen nagy, absztrakt fogalmakon túl … Itt ki kell kapcsolni a nagy gondolatokat, a hatalmas üzeneteket és gondolati iskolákat. Csak ennyit tégy fel: hogyan szeret engem az Isten? És hogyan szeretett eddig az Isten?

Hálát adni annyi, mint azt mondani Istennek: igen, ott voltál. Igen, azért, hogy tanulhattam, azért, hogy ott kirándulhattam, azért, hogy megúsztam, azért, hogy akkor az a valaki ott volt velem … Ezen a talajon meg fog születni a reményed és a hited, valós alapon. Kősziklán. És a hála valós dolog. Nem tudsz olyanért valódi hálát adni, amit nem tapasztaltál meg. Írd össze. Meg fogsz lepődni. Meg fogsz lepődni, mennyi minden jót és életrevivőt tapasztalhattál! És meg fogsz lepődni, hogy milyen szépen megérkezett hozzád ez a sok minden. Akkor a késés várakozássá szelídül és érteni fogod, hogy Isten sosem késik.