A THÉMA Egyesület kezdeményezése

Az elmúlt hetek megnyilvánulásai és kezdeményezései az ún. ügynök kérdés egyházi vonatkozásaival kapcsolatban megerősített bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy helyes és fontos kezdeményezés volt Egyesületünk részéről a vita elindítása. Már így is súlyos károkat okozott egyházunknak a szembesülés majd húsz éves halogatása. A hozzánk érkezett reakciók ugyanakkor azt is jelzik, milyen nehéz még az ítélkezés látszatának is az elkerülése, szándékaink egyértelmű képviselete.


Egyesületünk vezetősége az önvizsgálat készségével követ meg mindenkit, akit szándéka ellenére eddigi tevékenységével igaztalanul megbántott. A szembesülés mindannyiunknak fájdalmas, de elkerülhetetlen, hiszen az egyház közösségében valamilyen módon mindenki érintett, még ha a különbségeket nem is moshatjuk el. Azt is látjuk, hogy általános ítéleteket nem mondhatunk, hiszen minden személyes történetet saját összefüggéseinek és körülményeinek alapos vizsgálatával lehet megérteni és értékelni.

Továbbra is szükségesnek látjuk tehát egyházunk 1948-tól 1990-ig tartó nehéz korszakának megismerését és értékelését, s ezen belül a kommunista diktatúra állambiztonsági szervei egyházunk tagjai között végzett munkájának feltárását, ebben lelkipásztorok és nem-lelkészi tisztségviselők szerepének vizsgálatát.


Ezért javasoljuk az általános tisztújítás után felálló Zsinatnak, hogy hozzon létre egy történészi, teológiai és etikai bizottságot, melynek feladata:

- a tényfeltárás, az iratok számbavétele, feldolgozása,

- a teológiai, etikai értékelés, ill. ezek szempontjainak meghatározása,

- amennyiben szükségesnek látják az "érintettekkel" folytatott testvéri megbeszélés.
(Érintetteken itt elsősorban azokat értjük, akiknek neve az iratokban akár megfigyeltként, akár megfigyelőként, akár más minőségben előfordul.)


A felállítandó bizottságba bizalommal ajánljuk Egyesületünk elnökét, vagy bármelyik tagunkat, s ezen túl is kinyilvánítjuk együttműködési szándékunkat. Javasoljuk, hogy a Zsinat szabjon megfelelő határidőt a bizottság munkájának elvégzésére.

A szembesülés, az elvégzendő munka célját és értelmét abban látjuk, hogy egyházunk közösségében és tagjaiban eljusson a bűn megvallásáig és a bűnbocsánatig, a kiengesztelődésig Istennel és egymással. Tartozunk ezzel az egyház Urának, egymásnak, s különösen is az utánunk jövő nemzedékeknek, akik 1990 után kezdték meg szolgálatukat.


Budapest, 2009. január 11.
Nagy Péter
a Théma Egyesület Elnöksége nevében