A DRE Lelkésztovábbképző Intézete 2006 őszétől szervezi a legkülönfélébb továbbképzéseket a lelkipásztorok számára. Szabó Gabriella, az egyházkerület tanulmányi titkára azt mondja, hogy a lelkészek motivációját, illetve az előadók felkészültségét és hitbéli elkötelezettségét tartja a legfontosabbnak. A tanulmányi titkárt az elmúlt tíz év tapasztalatairól kérdeztük.

2006-tól szervez továbbképzéseket az egyházkerület, és 2010-ben vezette be a kötelező kreditrendszert a zsinat, de a saját tapasztalatom az, hogy a kötelező dolgok ritkán motiválnak. Mi a lelkészek motivációja a továbbképzésben?  

Ezt a tapasztalatot én is megerősíthetem, vagyis a kötelező dolgokat általában nem szeretjük. Az egyházkerület szervezett továbbképzései eredetileg nem voltak kötelezőek, inkább abból a gondolatból táplálkoztak, hogy „a jó pap holtig tanul”. A lelkészek belső motivációjára számítottunk, nem arra kezdtünk építkezni a kezdetekkor, hogy mi a kötelező.

Viszont azt kérhetik számon. Mit kell kötelezően teljesíteniük a lelkészeknek?

2011. január 1. és 2016. december 31. között 90 kreditet kell teljesíteniük. Egy kredit hatvanpercnyi tanulás, tehát összesen 90 órányi továbbképzésen kell részt venni hat év alatt a kollégáinknak.

Mire elég ez a kilencven óra?

A kilencven óra nagyjából tizenegy nap továbbképzést jelent. Ez arra elég, hogy egy lelkipásztor az általa legfontosabbnak tartott szolgálati területen elmélyedjen az aktuális információkban, mélyebb ismereteket szerezzen, és nem utolsósorban információt cseréljen a kollégáival. Ezért is terveztük továbbképzéseink túlnyomó részét többnaposra. Ilyenkor elvonulunk a világ elől a galyatetői vagy mátraházi konferencia-központunkba és semmi nem zavarja meg a tanulást.

Milyen pluszt ad a többnapos elvonulás?

A lelkészek többsége túlterheltnek érzi magát. A kollégák a néhány napos képzéseken kiszakadhatnak a hétköznapi taposómalomból, és lehetőségük nyílik arra, hogy esténként továbbgondolják a napközben elhangzottakat. Ilyenkor nagy beszélgetések is kialakulhatnak, amire a mindennapos hajszában nem sok esély adódik.

Mi alapján döntik el, hogy milyen képzéseket kínálnak?

2006 és 2009 között felmértük a lelkipásztorok igényeit. Megkérdeztük tőlük, hogy miben szeretnének továbbfejlődni. Több mint kétszáz kérés érkezett be az intézethez, amelyeket teológiai diszciplínák szerint osztottunk fel.

Mire van kereslet, vagyis miben képeznék tovább magukat szívesen a lelkészek?

A gyakorlati teológia témaköre töretlenül népszerű. A misszióval kapcsolatos információk mindig foglalkoztatják a lelkészeket. A legtöbben azt szeretnék megtanulni, hogyan lehet minél többeket a gyülekezetbe vonzani. A másik fontos kérdés a gyülekezetépítés, valamint a gyülekezeti csoportok témaköre. Hogyan lehet kiválasztani és kiképezni azokat a csoportvezetőket, akik segítik a lelkészek munkáját. Az utóbbi évek tendenciája, hogy a továbbképzési kurzusokon rendszeresen felvetődik, hogyan lehet a személyes konfliktusokat kezelni a gyülekezetben vagy akár a hétköznapi életben. Folyamatosan napirenden van a lelkészek lelkigondozása is, hiszen ők sem mentesek a gondoktól, hordozzák ugyanazokat a terheket, mint az átlagemberek.

Mi az, amit szívesen tanulnak ezen kívül?

Nagy népszerűségnek örvend az egyháztörténeti kurzusunk, amelyet Kiss László lelkipásztor vezet évek óta. Most értünk el a képzés során kronológiailag haladva ahhoz az időszakhoz, ami az 1956-ig tartó időszakot foglalja magában. Ezt a hanganyagot ki is adja majd Lelkésztovábbképző Intézet, hogy minél szélesebb körben megismerhessék.

Miért ennyire fontos éppen ez az időszak?

A két világháború körül feszülő indulatok számos családban lecsapódnak még ma is, sokan érintettek vagyunk ebben. A negyvenes-ötvenes korosztály az egyház történelmének erről a szakaszáról nem tanulhatott a teológián. Olyan könyvekből tanultunk akkoriban, amelyeket a pártállam cenzúrázott. Sokan a lelkésztovábbképző kurzuson kapnak újabb és újabb szempontokat erről az időszakról, itt ismernek fel fontos összefüggéseket. Hihetetlenül nagy tanulság a mai, kényelmes korban élőknek, hogy a régiek hogyan tudták megtartani hitüket, emberségüket, keresztyénségüket rettenetesen nehéz körülmények között, nagy nyomás alatt. Ők ugyanis küzdöttek az evangélium szabadságáért, ami egyben a nemzetért való küzdelmet is jelentette.

Terveznek-e változást a lelkésztovábbképzés kínálatában?

A struktúra mindenképpen átalakításra szorul, mert a lelkészek igényeit össze kell hangolni az illetékes zsinati bizottság elvárásaival, ez néhány esetben azt is jelenti, hogy amiben a lelkészek szívesen képeznék magukat, örömmel fejlődnének, azért nem feltétlenül jár kreditpont. Ennek egyik következménye, hogy sokan elmennek máshová képzésre, a különböző egyetemeken tanulnak tovább mentálhigiénét, lelkigondozást, pasztorálpszichológiát. A visszajelzésekből úgy tudom, hogy az egyetemeken megszerzett tapasztalataikat jól tudják kamatoztatni a gyülekezeti munkában és a saját életükben is.

Ha már a kreditekről esett szó: az egyházkerület legutóbbi közgyűlésén megütötte a fülemet, amikor tanulmányi jelentésében arról beszélt, hogy a zsinat által előírt kötelező krediteket a lelkipásztoroknak csak a negyven százaléka teljesítette. Ahhoz képest, hogy kötelező, ez a szám elég kicsinek tűnik…

Igaza van, ez valóban nem magas arány. Vannak, akiknek belső igényességéből fakad, hogy továbbképezzék magukat. Nem azért kellene tanulni senkinek, mert kötelező, hanem azért, mert hasznos. A személyes tapasztalatom az, hogy akik járnak a képzésekre, mindig kooperatívak, szívesen gondolkodnak együtt a többiekkel, és odaszánják az idejüket, figyelmüket. Igyekszünk segíteni azoknak is, akik elfoglaltságaik miatt nem tudnak több napra elutazni. Rájuk gondolva szervezünk egynapos kurzusokat, illetve kisgyerekes lelkésznőknek olyan képzéseket, ahol vigyáznak gyermekeikre, míg ők tanulnak. Most elindult egy újabb hatéves ciklus, ami alatt ismét meg kell szerezni a 90 kreditpontot.

Mi történik azokkal a lelkészekkel, akik nem szerezték meg az előírt krediteket?

Erről az országos továbbképzési koordinációs tanács dönt a zsinaton.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás