Balog Zoltán: A válság gyökere a pénz szerelme

A gazdasági és pénzügyi válság gyökere a pénz szerelme és az ezzel kapcsolatos csalás - mondta Balog Zoltán, református lelkész, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnöke.

 

Nem szabad azt gondolni, hogy egy kormányváltással önmagában megoldódnak majd a problémák, mert lelki fordulat nélkül nem lesz változás - jelentette ki a Van kiút... - Összefogás egy élhetőbb Magyarországért című konferencián. 

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) főrabbija a konferencián azt mondta: az előítéletekkel szemben leginkább a párbeszéddel lehet tenni. 
Darvas István VIII. kerületi rabbi arról beszélt, hogy a vallások között "a legkisebb közös többszöröst kell megtalálni, és az Isten, mert az ő létében minden vallás képviselői megegyeznek". Meg kell ismerni azonban mások vallását is, "még ha azt nem is fogadjuk el". Ezzel együtt senkinek sincs joga, hogy ítéletet mondjon a másik felett.

Tempfli József nyugalmazott római katolikus püspök előadásában egyebek mellett a munka jelentőségét hangsúlyozta. "Hogy merre megy a világ, az határozza meg, hogy kik mutatnak példát az embereknek" - tette hozzá. 

Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke kijelentette: "beteg a nemzet lelke, a legpesszimistább nép lettünk". Az utóbbi hét évben 160 ezerrel csökkent az ország lakossága, és minden második házasság felbomlik. Naponta 7 öngyilkosságot követnek el az országban, az abortuszok miatt pedig az utóbbi 50 évben 6 millió gyermek nem született meg. A válság kezelésében "az egyház sincs a helyzet magaslatán", Jézus evangéliumát nem fogadja el a társadalom nagy része - közölte. 

Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház missziói központjának vezetője negatívumként említette, hogy az Országgyűlésben törvényesítették a bejegyzett élettársi kapcsolatot. "Életellenes halálkultúrában élünk", az utolsó stádiumban, "gyermekeinket pedig a pusztulásba viszik", ami ellen tiltakozni kell - mondta. 

Forrás: MTI