Kálvin kertje - interaktív vándorkiállítás és program a Kálvin-évben

2009-ben, a Kálvin-évben kiállítást és hozzá kapcsolódó programot szerveznek a budapesti teológia spirituálisa, Bölcsföldi András vezetésével teológusok. A kiállítás ismertetője, valamint pogramja az egyik helyszínen, a Csillagponton, itt olvasható.

 

 

Kálvin kertje

Interaktív vándorkiállítás és program a Kálvin-évben

2009-ben, a Kálvin-évben kiállítást és hozzá kapcsolódó programot szervezünk, amely a nagy reformátor életével és munkájával kapcsolatos. Egyrészt szeretnénk Kálvin János életútját, tevékenységét megismertetni a látogatókkal, másrészt a tanításait, munkáját, társadalmi kérdésekben elfoglalt álláspontját közelebb hozni a ma emberéhez; mi is a lényege, esszenciája mindannak, amit az ő nevéhez kapcsolunk. Sokan így emlékeztek rá: a „modern ember", az „európai emberkép" megálmodója. Szeretnénk a hagyomány és a modernség találkozásának egészséges konszenzusát meglátni a 21. sz. elején.

 

A programunknak két nagyobb része van:

A kiállítás rész

A kiállítás részben a genfi reformációi emlékmű stilizált másával mutatjuk be Kálvin életének fontosabb eseményeit. Ez egy hatalmas fal, melyen jó néhány idézetet, életrajzi vonatkozás, írástöredéket is helyet kap, valamint szerepet kap néhány olyan irodalmi alkotás is, amelyek szorosan kapcsolódnak reformátorunk személyéhez. A falon szerephez jutnak a modern technikai eszközök is (hallgatható, nézhető anyagok). A kert többi részében olyan fotókat állítunk ki, melyek Kálvin vonatkozású illetve elnevezésű helyeket (terek, utcák, intézmények) jelölnek meg. Ezen kívül szeretnénk megmutatni a reformáció európai elterjedésének útját, melyen jól láthatóak a lutheri és kálvini reformáció elterjedésének területi különbségei, egy speciális térképen pedig a reformáció hazai elterjedését mutatjuk be. Ezekben nagy szerepet kapnak a játékos megközelítések. És lesz Kálvin-fotózás is.

A program  rész

A kiállításunk program részében a részvevők nem csupán passzív részvevői az eseményeknek, hanem aktív részesei. Sőt csak velük működik az egész.

A programban lesz beszélgetés, melynek címe Dátumbeszélgetések. Ez a naptári év egy meghatározott dátumaihoz kapcsolódó beszélgetésből áll, amelyre az adott témában jártasabb, népszerű embert hívunk meg. Jelen esetben a témánk: „Református magyar vagyok!" - címmel: reformátusságunkról, magyarságunkról esik szó. Ezt egy koordinátor vezeti és a beszélgetésbe egy idő után a közönség is bekapcsolódik.

A program másik része vetélkedő jellegű játék, melynek neve Kálvin-kvíz. Ez a reformátor életének és tevékenységeinek főbb helyszíneit, munkájának lényegét és műveit tartalmazó interaktív játék, amely több részből áll.

Filmes és meditációs rész. Ebben olyan rövidfilmeket és dokumentumfilmeket mutatunk be, amelyek a vizuális művészetek segítségével engednek átláthatóvá tenni egy-egy olyan témát, ami Kálvin korában is fontos volt és ma is az (protestáns etika, erkölcs, kultúra, európaiság, emberkép). A filmeket és a meditációt beszélgetés formájában dolgozzuk fel.

A kiállítás budapesti teológiai hallgatók, vallástanárok, egyetemisták és ifisek ötleteiből, segítségével és munkájával valósul meg, hasonlóan a korábbi kiállításokhoz.

Bölcsföldi András

 

A Kálvin kertje programja a CSILLAGPONT találkozón

Fadd - Domboriban 2009. július 21 -25.

A program alcíme: Református magyar vagyok!

 

Állandó programok:

Reggelenként 7.30 - 8.00 reggeli áhítat a kertben

A kiállítás nyitva minden nap 13.00 - 19.00

Délutántól késő estig várjuk a látogatókat a Kálvin kertje nyújtotta élmények átélésére, a programokban való részvételre.

 

Napi programok:

Július 22. szerda

A nap témája: református

15.00 - 16.30 Dátumbeszélgetés (október 31.)

Beszélgetős verselemzés a Kálvin fal tövében

Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt c. versének boncolgatása

16.30 - 18.00 Kálvin-kvíz (téma - református vagyok)

Egyénileg és kis csapatokban is lehet jelentkezni a játékban való részvételre.

20.00 - Bátorságforrások - versek és megzenésített versek a Szemek együttes előadásában

Az együttes a Szemerei család tagjaiból áll. Gábor, a családfő a faszobrászat mellett verseket is farag, amelyeket Györgyi, a feleség zenésít meg, a gyerekek pedig közreműködnek az előadásban szóval, énekkel, hangszerekkel, életük gazdag érzés-élményeiből adnak elő.

21.00 - Esti zsoltáréneklés a FEKETE énekeskönyvből.

22.00 - Kálvin meditáció

Sötétség - képek - zene - szöveg - Kálvin

 

Július 23. csütörtök

A nap témája: magyar

15.00 - 16.30 Dátumbeszélgetés (május 22.)

Virtuális és valóságos beszélgetés Visky András erdélyi író-dramaturggal

A „Mint aki látja a hangot" c. könyv alapján

16.30 - 18.00 Kálvin-kvíz (téma - magyar vagyok)

Egyénileg és kis csapatokban is lehet jelentkezni a játékban való részvételre.

20.00 - Az elfelejtett asszony: Kálvin felesége

Olyan asszony, aki bátor volt arra, hogy ne rá emlékezzenek, hanem a férjére.

Fodorné Ablonczy Margit diaporámás vetítése és előadása

21.00 - Rövidfilmek a magyarság sorskérdéseiről

Dychma, Édentől keletre, Én népem c. filmek

Utána beszélgetés

23.00 - Kálvin meditáció

Sötétség - képek - zene - szöveg - Kálvin

 

Július 24. péntek

A nap témája: vagyok

13.00 - 18.00 A Kálvin kertje látogatható, zárás

15.00 - 16.30 Dátumbeszélgetés (július 10.)

Beszélgetés Tőkéczki László főgondnokkal

16.30 - 18.00 Kálvin-kvíz (téma: vagyok)

Egyénileg és kis csapatokban is lehet jelentkezni a játékban való részvételre.

 

A konkrét programokon kívül a Kálvin kertje gazdag kínálatot nyújt játékra (mini sakksétatér, logikai és társas játékok). A kertben látható kiállítás Kálvin életéről, a reformáció, s ezen belül a kálvinizmus európai elterjedéséről szól, játékos, interaktív formában. A valóságos kert lehetőséget kínál - mint a nyugalom szigete - az elcsendesedésre, a pihenésre a zsúfoltság között. És még Kálvin fotózás is lesz!