„Nyilvános önképzés”

A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Kommunikáció- és Médiatudományi tanszékének docense minden reggel 4 órakor kezdi el az írást és mire más ember belevág munkájába, ő már egy fél napon túl van.

Saját elmondása szerint neki ez egy cseppet sem megerőltető, hiszen számára az írás egy életforma. Néző Pont című irodalmi és művészeti folyóiratát egyedül írja, szerkeszti és a kiadói munkák terhei is az ő vállát nyomják. Ezek mellett tanít a főiskolán, verseskötetet ad ki (Beszédgyakorlatok), kismonográfiákat ír irodalmi nagyjaink újságírói tevékenységéről (Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Radnóti Miklós, Krúdy Gyula) és különböző nyomtatott sajtóbeli orgánumokban is jelen van.

Első kérdésemre, miszerint hogyan lehet ilyen színvonalon ennyit írni, élet- és munkafilozófiájának kifejtésével válaszolt. Ezek szerint számára az irodalom és a művészetek jelentik a tényleges kikapcsolódás és szórakozás világát. Szerencsés embernek tartja magát, hiszen ami más embernek munka, neki nyolcvan százalékban szórakozás. Őszinte vallomása szerint bár minden írásának vannak hibái, ezekből a hibákból ő tanul a legtöbbet, írói tevékenységét pedig „nyilvános önképzésnek" tartja, melynek segítségével százakat tud tanítani. Munkássága a populáris média-kultúra elleni tiltakozás is egyben, úgy gondolja, hogy nem engedheti meg azt a luxust magának, hogy továbbörökítésre alkalmas élményeit, ne ossza meg a nagyközönséggel. Néző Pont című folyóiratára rátérve megtudtam, hogy az először 2006 decemberében megjelent orgánum témáit Vitéz Ferenc szellemi kalandjai, mindennapjai adják, hiszen bárhol jár, munkanaplót vezet. Ezek a szellemi kirándulások szerencsére egyre több embert érdekelnek, hiszen az előfizetők száma ha lassan is, de nő. Hízelgő ez az eredmény annak tükrében is, hogy a lap kereskedelmi forgalomban nincs jelen. Tényanyagát tekintve szinte mindent magába foglal, ami az irodalom, a kultúra vagy a művészetek körébe besorolható, aktualitását, igényességét, tartalmi sokszínűségét tekintve pedig mindenképpen korunk egyik legkiemelkedőbb folyóiratáról van szó, melynek értékét csak növeli az a tény, hogy írója egyedül végzi a kiadással kapcsolatos teendőket is. Az eleinte otthoni sokszorosítással népszerűsített számok most már kéthavonta hétszáz példányban jelennek meg és megtalálhatók Magyarország szinte összes megyéjének nagyobb múzeumaiban, közintézményeiben, Debrecenen belül pedig az egyetem, a középiskolák, a Református Kollégium könyvtárain kívül a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtárban, de fellapozható a város múzeumaiban, galériáiban is. Mivel a szerzőnek a lap kiadásából semmilyen nyereség nem üti a markát, a támogatók palettája rendkívül széles és sokszínű. A teljesség igénye nélkül állandó mecénásként lehet megemlíteni a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Tudományos és Művészeti Bizottságát és az Onix Nyomda Kft.-t. De Debrecen város kulturális alapja „legalább annyi támogatást ad, amely összeg fedezi a város középiskoláinak szétküldött példányok költségét" - fogalmazott Vitéz Ferenc.

Azt, hogy Vitéz Ferenc mennyire fontosnak tartja a kultúra aktualitásához kötődő témák bemutatását az olvasóközösségnek, jól mutatja, hogy orgánumának legutóbbi száma tematikus kérdéskörhöz kapcsolódik. Címe az Egy humanista értékrend nyomában és Radnóti Miklós születésének századik évfordulójára jelent meg, mégpedig azzal a céllal, hogy Radnóti publicisztikájának értelmezéséhez és újraértelmezéséhez új támpontokat adjon. Asanyarú, ám annál termékenyebb életet élt költő Vitéz Ferenc tíz legkedvesebb alkotója közé tartozik, ám őt elsősorban a poéta publicisztikája, újságírói tevékenysége érdekli. Bár a témát „csupán" egy konferenciára szánt előadásként fejtette volna ki, kedvet kapott a problémakör körüljárásához, vizsgálatához, így több hetes intenzív munka (napi tizenkét óra írás, olvasás) és a szakirodalom kilencven százalékának megismerése után megszületett a Néző Pont különkiadása. A szöveg középpontjában Radnóti identitáskonstrukciójának felépítése áll, aki ugyanis saját személyiségének megalkotásában legalább annyira támaszkodott publicisztikai elveinek érvényességére, mint költői ars poeticájára. Tudatosan alkotta meg önmagát, hiszen amit kritikáiban elvárt másokkal szemben, azt önmagára nézve is érvényesnek tartotta. A kismonográfia maga elé tűzte továbbá azt a célt is, hogy leszámol az előző évtizedekben nagy hangsúllyal jelen lévő, politikai ideológia alapján beskatulyázó Radnóti-recepcióval. A folyóirat írójának elmondása szerint nem az a lényeg, hogy melyik alkotó milyen politikai nézetet vallott, hanem, hogy milyen értéket képviselt korában és milyen kulturális örökséget hagyott az utókorra. Vitéz Ferenc különkiadásával mindenféleképpen újat hozott, hiszen míg más irodalomtörténészek az írók, költők publicisztikai tevékenységeit csak mellékes foglalkozásnak tartják, ő ezt helyezi a fókuszba.

 

Forrás: DEOL