Zakariás levele

2017 nyarán felröppent a hír, találtak egy máig ismeretlen, Jézus korából származó szent iratot. Egy meg nem nevezett izraeli ásatáson került elő a részben töredékes, de jól olvasható szöveg.

Az izraeli és amerikai szakértők szerint a Kr.u. 1. századra datálható az irat. Más kutatóknak az a véleménye, hogy késői, Kr.u. 5-6. századi lehet. Megint mások szerint hamisítvány, és egy mostani, fiatal kutatócsoport tréfája az egész. Csupán archaizálni próbálnak egy általuk írt, teljes fikción alapuló iratot. A Vatikán nem nyilatkozik az ügyben. Neves európai protestáns teológusok érdekes apokrifnek tartják a szöveget. Meglátásuk szerint nincs hatása a fő bibliai szövegekre. A bulvársajtó ismét az egyház összeesküvését és a most előkerült könyv tiszta tanításának elhallgatását rója a klérus rovására.

Az iratot Zakariás levelének nevezték el. Az ismeretlen szerző Zakariásnak, Keresztelő János apjának a nevében ír és fiát, Jánost szólítja meg. Alább részleteket közlünk Zakariás leveléből, melyet az első, nyers angol fordításból ültettünk át magyarra.

„Fiam! Hallgass intésemre, fogadd meg tanácsomat. Te vagy az ígéret gyermeke, a Magasságos által elküldött próféta, aki az Úr útját egyengeti.

Kiválasztott vagy Izrael népéből, akit az Úr angyala jövendölt meg, akin a Mindenható nyugtatja tekintetét.

Nagy leszel, mint Izrael prófétái, életeden ott lesz a Magasságos jele és pecsétje.

Nagy dolgokat viszel véghez, te leszel a Messiás harsonája, mely a Szabadító érkezését jelzi bűnös, szenvedő népének.

Hallgass a bölcsre, aki tanít téged, szavait fontold meg. Szenteld magad az Úrnak! Asszonyt ne ismerj, ne is vesd rá tekinteted! Kerüld a részegítő italt, a bort vesd meg! Mert az Úré vagy te és egész életed az Úrnak tulajdona.

Élj csendes életet, várj a Magasságos szavára. Türelmesen számláld napjaidat, míg a Mindenható előhív téged.”

(...)

„Rajtam van az Úr haragja, utolért büntetése. Könyörögtem hozzá és Ő meghallgatott, esedeztem és felém fordított fülét az Úr.

 Mégsem hittem szavának, szívem megtelt kétségekkel. Gyermeket kértem tőle, könnyek áztatták arcomat fájdalmamban.

Feleségem szégyenkezett magtalansága miatt, bánkódott, hogy az Úr büntetése nehezedik méhére.

Angyal jelent meg az oltárnál, Gábriel szólt hozzám mennydörgő hangon. Örömhírt szólt az Úr gyermekének, áldást hirdetett az átok után.

Én mégis kételkedtem szavában, jelet kértem oktalanságomban.   

Az Úr angyala haragra gerjedt ellenem, fellángolt ellenem az Úr haragja.

Halálra váltam, olyanná lettem, mint aki a sírban fekszik.

Elvette hangomat az Úr angyala, megkötötte nyelvem kötelét.

Szavam bennem szakadt, hangom a torkomra forrt.

Olyanná lettem mint az átkozott, aki csak mutogat és állati hangok törnek fel torkából.

Joggal sújtott az Úr hitetlenségemben, bűnömben is igazságosan bánt velem.”

(…)

„Némaságomban elcsendesültem, ráparancsoltam háborgó lelkemre:

csendesedj el, figyelj az Úrra!

Elmélkedj szavain, forgasd magadban intéseit!

Mert az Úr meglátogatott téged, szegény szolgájához jött dicsőségesen.

Kijelentette akaratát nekem, elmondta jövendöléseit.

Gyermekkel ajándékozott meg, kiért szívem epedett, ki elveszi a gyalázatot öreg fejemről.

Feleségem ujjong öregségében, mert megáldotta az Úr. Ragyogóvá tette arcát, büszkévé derekát.

Bearanyozta napjait, olyanná tette, mint ifjú korában volt.”

(…)

„Örömujjongásom némaságomban is hallatszik.

Magamban az Úrhoz kiáltok, őt dicsőítem szívem szavával.

Dicsőséges vagy te Uram, istenek fölött uralkodó. Öregkoromra megadtad kérésemet, meghallgattad gyarló imámat.

Reményt adtál szívembe, visszaadtad méltóságomat az emberek közt.

Már nem mutogatnak rám, nem súgnak össze hátam mögött:

itt jön az átkozott, kit elkerül az Úr áldása.

Üdvözölnek a kapukban, a vének örvendeznek látásomra.”

(…)

„Örömöm az egész nép öröme lesz, hálaadásom Izrael ujjongása.

Mert gyermekem az Úr választottja, a Szabadító hírnöke.

Az oltárnál nem engem látogatott meg az angyal, Izrael népét szólította a Mindenható.

Prófétát küld az Úr választottaihoz, követét küldi népéhez.

A Szabadító útját készíti, a Messiás ösvényeit egyengeti.

Meghallgatta az Úr népének esedezését, elküldi ígért választottját.”

(…)

„Hallgass szavamra, fiam, figyelmezz intésemre. Nagy terhet ró válladra az Úr, meggörnyed derekad.

Te leszel a kiáltó szó, a magányos hang a pusztában. Életed terhes lesz, utad göröngyökkel teli.

 Asszonyt nem ismersz, gyermeket nem nemzesz. Fiaid Izrael fiai lesznek, kik szavadat követik.

De eltűnik életed, árnyék vetül rád. Nem ismered meg az öregség gyötrelmét, életed hamar véget ér.

Miután elvégezted küldetésed, bevégzed a rád bízottakat. Nehéz rabság vár rád, erőszakkal terhes évek jutnak osztályrészedül.

Asszonyt nem ismersz, de asszony miatt fogsz elveszni, a férfi kívánsága jelenti életed végét.”

(…)

„Figyelj az Úrra, keresd kijelentését! Örömteli és áldott vagy, mert meglátod az Úr Választottját. Öregségemben nem remélek, közel van halálom órája.

De neked megadja az Úr kegyelmét, megajándékoz a Felkent látásával.

Életedben véget ér Izrael gyötrelme, megszűnik az Úr népének sajgó várakozása.

Az Úr szolgájának szolgája leszel, kit megjelentett prófétáinak.

Dávid magvát fogod szolgálni, a Szabadító hírnöke leszel.

Ujjongj és örvendj mert az Úr megajándékozott téged, mikor elhívott, már születésed előtt Lelkével áldott meg.

Kijelented azt, aki békességet hoz, akinek nevére mind az egész föld térdet hajt.

Harsona leszel az Úr kezében. Szavadra meglátják az áldott gyermeket, hangodra az Emberfiához fordulnak.

(…)

Születésed napján elvette az Úr átkát vén fejemről, örömtelivé tette szívemet.

Megoldotta nyelvem bilincsét, visszaadta hangomat.

Örömujjongás tört elő szívemből, hangos szóval magasztaltam az Urat.

Örömmel készülök halálomra, békességgel megyek az árnyak országába.

Mert tudom, hogy az Úr megtartja ígéretét, hűséges szavához.

Halálom után is meglátom Megváltómat, eljön hozzám a Szabadító.”

(...)

Szakács Gergely Attila

Figyelem! Zakariás levele és megtalálásának körülményei teljes egészében a szerző által kreált fikció, melyhez valóságos bibliai idézeteket vett alapul. (Szerkesztőség)

Kép: Michelangelo: Zakariás próféta