Élő és élhető

Az emlékév végén is nyitva a kérdés: milyen társadalmi hatásai vannak ma Magyarországon a reformációnak? Sashalmon erre bizonyosan érvényes válasz született.

A reformáció napjára elkészült a Reformátorok tere, amelyen  R. Törley Mária szobrászművész reformáció-emlékműve is áll. És számomra itt a hangsúly.
A korábban beépítetlen területen 12 000 négyzetméteres közösségi park, kilátó és kávézó is helyet kapott.

Kedvesnek találom a tér bejáratánál álló, töredékességét vállaló táblát.

A gyönyörű napsütéses őszi időben kisgyerekes családok, fiatal és idősebb párok sétálnak, bicikliznek, játszanak, veszik birtokba a térbútorokat, másznak fel a 17 méter magas kilátóba, ahol a Gellérthegy magasságából csodálhatják meg Budapest panorámáját.


 

És közben ismerkednek a szoborcsoporttal. Luther Márton és Kálvin János reformátor, valamint Bocskai István egész alakos szobra a reformáció üzenetét idézi:

Tartsd meg a hitet, újítsd meg és erősítsd meg a hitet, és akkor ez a hit megtart téged.”


A három szoboralak padot formázó posztamenseken áll, leülhetünk melléjük és ízlelgethetjük a kőbe vésett mondatokat.
A felemelt kezében a 95 tételt jelképező tekerccsel álló Luther lábánál Jézus szavait olvashatjuk:

aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne."
(János evangéliuma 4,14)


Kálvin zsoltárverset idéz:
Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!"
(Zsoltárok könyve 37,4)

A csoport harmadik alakja, a bécsi békét aláíró Bocskai István szobra alatt biztató szavak szólítják meg az utca emberét:
Minden gondotokat hagyjátok az Úrra, mert neki gondja van rátok."
(Péter első levele 5,7)

A szoborcsoport alkotója, R. Törley Mária Magyar Örökség Díjas szobrászművész így vall az emlékműről:

„Békétlenség helyett nyugalmat, gyűlölködés helyett szeretetet, a jövőtől való félelem helyett az Istenbe vetett bizalmat szeretném közvetíteni szobraimmal. Remélem, hogy a Reformátorok tere olyan szakrális hellyé válik, ahol az életünkre rátelepedő világ zaját hátrahagyva kicsit megpihenhetünk, és a minket körülölelő csendben számot vethetünk, megszépülhet a lelkünk.”

Ha a reformáció éve békétlenség helyett nyugalmat, gyűlölködés helyett szeretetet, a jövőtől való félelem helyett Istenbe vetett bizalmat hozott számunkra, és ezt a környezetünk felé is sugározni tudjuk, akkor elérte hatását.
Ha még híjával lennénk ezeknek, akkor lesz dolgunk az ötszázegyedik évben is. Ki tudja, talán az egyik szomszédos telken álló Rákosszentmihály-Sashalmi Református Egyházközség is kaput nyit majd a tér felé.

 

Reformátorok tere - Sashalom