Opció

Isteni sakkjátszma

A külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy a sakk – még ha a „küzdősportok" közé számítjuk is – a legbékésebb játékok közül való, nem alkalmas az indulatok szítására, nyugodt, izzadság nélküli, érzelemmentes játék. Kívülről ez látszik: két ember nyugodtan, néha feszülten bámul egy fekete-fehér négyzetekkel teli táblát, melyen bizonyos (néha egész hosszú) idő elteltével különböző figurákat tologatnak ide-oda... Belső átélőként pedig tudjuk: a sakk nagyon is brutális, véres játék, harc, csata, stratégia. Mégiscsak kiirtanak benne egy kisebb hadsereget, gyalogos vitézeket, ide-oda rohangáló hírvivőket, meghalnak a szép huszárok, lerombolódnak erős bástyák, még a királynőt is megölhetik, és végül a királyt is megadásra kényszerítik, bár őt a szabályok szerint nem lehet legyilkolni. A külső nyugodtság ellenére belül tehát iszonyú mennyiségű energia halmozódik fel, mellette a logikus gondolkodásnak, az intelligenciának és az esztétikumnak is van szerepe. Szinte magunk előtt látjuk, hogy az agytekervények csavarodnak-pöndörödnek, idegek cikáznak ide-oda pályájukon, idegölő játék az egész, stratégiák, rég lejátszott partik, állások, irányzatok, iskolák csapnak össze. És egyáltalán nem nyugodt, hanem iszonyú gyárhoz hasonló: működnek a gépezetek, kazánokban lobog a tűz, a győzni akarás lángja, a pokol bugyrai bugyognak, mint megannyi forró gejzír tör föl a forró szenvedély. Nem irodalmi túlzás ez – higgye el mindenki –, tudom a nyerés-vesztés szigorú törvényét és következményét.

Ez a játék, ha összetettségét és bonyolultságát nem vesszük figyelembe, egyetlen dologra épül fel. Mindig a következő lépésre. Egy opció. Egy lépés. Még akkor is, ha fejemben már 2-3-5-10 vagy még sokkal több lehetőséget futtat le az agy kis komputere, nem véletlenül fejlesztenek ki újabb és újabb gépeket és programokat Kempelen Farkas sakkautomatájától kezdve a mai legszuperebb gondolkodó gépekig, a gyorsan futó és fejleszthető játék-szoftverekig.

Több olyan filozófiai és teológiai kérdést vet fel a sakk, amellyel most nem tudunk foglalkozni: legyőzhető-e az ember (akár gépek által), vagy amíg ő kapcsolja be a gépeket (és kapcsolja ki), addig nem kell félnünk? Ki nyer? Fekete és fehér játéka mint a jó és rossz örök küzdelme.

De vissza a fővágányra, most az opcióról írok. Az opció (lat) szabad választást jelent. Bővebben: választást, választékot, választási lehetőséget. Ma gyakran használt, népszerű szó. Könnyű magyar megfelelőt is találni helyére, mégis sokan használják, írják így. Opció. Sokszor használjuk döntési helyzetekben: mit válasszak, melyik lehetőséget, melyik opciót?

Ma kérdésünk tehát ez: mi is a következő lépés? Mit is lépjek? Mit válasszak? Melyik lépést válasszam? Mit fog reagálni a másik? Azt, amit én gondolok? Meglep? Furcsa? Szokványos? Mindig csak egy lépést léphetünk. Milyen tökéletesen képezi le ez az életet. Mindig csak a következő lépést tudom, látom. Még akkor is, ha belém van kódolva: a jobbra a bal következik és balra a jobb. Így lehet jól haladni. Célirányosan és egyenesen.

De mit válasszak?
Mit választhatok?
Milyen opcióim vannak?

Mi lesz a jó?
Csak egy lépésem van.
Mindig csak egy.

Az a lényeg, hogy sok jó lépést választhatnál, de csak egy a jó. Nem vesztesz mindegyikkel, mégis csak egy a jó. Azt a lépést kell megtalálni. Ami a tiéd és a legjobb. A te lépésed. Ami nem lehet az enyém. Nem léphetsz a nyomomba. A te lépésed kell a haladáshoz. Lépj!

A sakkban mérhetetlen sok lehetőség nyűgöz le. Hány hasonló partit játszottak már, mégsem voltak egyformák. A számlálhatatlan sok variációban ugyanakkor szépség is van: esztétikai élményt jelent egy-egy jó kombináció, egy-egy kiváló és működő stratégia felállítása és megvalósítása. Vannak, akik a predesztinációt, Isten eleve végzését is sakkpartihoz hasonlítják. Isten sakkozik az emberrel, mint Bergman filmjében a főhős a halállal (A hetedik pecsét). Aránytalan a küzdelem. Nincsenek egy súlycsoportban. Más az élő pontszámuk. Mégis játszik az ember. Önállóan gondolkodik, önállóan dönt, önállóan lép. Véresen komolynak látszik a parti, de Isten tudja már a játszma végét, amit mi még a közepéig sem tudunk kiszámolni. Biztonságot és alázatot jelent játszani vele.

De ebben a komoly játékban az is benne van, hogy egyetlen rossz lépéssel el lehet rontani az egész partit úgy, hogy már nem lehet helyrehozni. Akár egyetlen gyalog rossz helyre tételével. Nem véletlen az alapszabály: fogott báb lépni tartozik. Nincs visszaút. Ezért gondolkodnak sokat a mesterek egyetlen lépésen, még a jelentéktelennek tűnőn is. Mert sorsdöntő lehet. Egy kicsit ilyen az élet is: elég egyetlen rossz lépést tennünk, és utána minden elromlik. Gyakran úgy, hogy nem lehet helyreállítani. Gyermekkoromban, amikor bátyámmal a szomszéd fiút tanítottuk sakkozni, Gyuszi többször is megkérdezte: egy ilyen kis paraszttal le lehet ütni az értékes bábukat, még a vezért is? Nehezen vette be ezt a szabályt.

Isten világa viszont más. Ott is vannak rossz lépések, nem lehet meg nem történné tenni egy eseményt. De Istennél van bocsánat, van újrakezdés, van újabb esély. Egy újabb lépés. Lehet azt mondani: én már Istennel is elrontottam ügyemet. Alkalmatlanná váltam a küzdelemre. Vagy akkorát vétkeztem, hogy azt Isten se hozhatja helyre. Feladom. Eldöntöm a királyt. De Isten remit (döntetlent) ajánl vagy feláldozza a legértékesebbjét, a Vezérét.

Úgy tűnik, van választásom.
Még sincs.

Úgy tűnik, nincs választásom.
Mégis van.

Úgy tűnik, én döntök.
De már döntöttek felőlem.

Úgy tűnik, nem én döntök.
De én választok.

Úgy tűnik, nem én választok.
Mert engem választottak.

Van választásunk! 

(Bölcsföldi András írása a Közös(s)Ég Magazin 82. számában jelent meg.)