Elhunyt Pálhegyi Ferenc pszichológus

Elhunyt Pálhegyi Ferenc gyógypedagógus, pszichológus, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat vezetője. 81 éves volt. „Nagyon fontos az élő hit. Az is élő hit, ha kimondja az ember, hogy Isten jó, amikor a betegség nagyon rossz" – mondta nem sokkal a halála előtt egy beszélgetésben.

Pálhegyi Ferenc öt hónappal ezelőtt „Csakzértis házasság!" című könyvének bemutatóján szólt súlyos betegségéről is.

„Először is hálás vagyok Istennek, hogy elmúltam nyolcvanéves. Az alapbetegségem csontvelő eredetű leukémia. 2014 novemberében a hematológus orvos azt mondta, hogy rossz irányba fordult a betegségem és még három-négy hónapot prognosztizált az életemből. Mivel tudtam, hogy nincs sok időm, azt gondoltam, hogy megírom még ami bennem van és fontos. Így született a Kalauz a bibliai lelkigodozáshoz című könyvem, de miután elkészült, és még mindig életben voltam, összegyűjtöttem néhány előadásom anyagát, azt kiegészítve született a Csakazértis házasság! című könyvem. (...) Azt gondoltam, ha Isten azt akarja, hogy még itt legyek a földön, akkor ezt megtudja adni nekem. Isten megtapasztaltatta velem, amit eddig is tudtam, hogy ami a Bibliában van, az igaz. Úgy vagyok vele, hogy a mennyországot nem lehet lekésni. Előbb-utóbb találkozom majd olyan emberekkel, akik talán éppen most várják, hogy befejezzék a földi életet. Nem sietek, de ha Isten szólít, megyek. Nem gondolom, hogy a mennyország csupa láblógatás lesz. Az Úr Jézus egyik példázatában azt mondja a király a szolgának: jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be a te urad ünnepi lakomájára.
Úgy képzelem a mennyországot, hogy először lesz egy nagy ünnepi lakoma, aztán valamilyen szolgálat következik. Engem Isten egy időre meggyógyított, aztán egy napon azt mondja, gyere hozzám, mert most már itt van dolgod."

Pálhegyi Ferencet 2016 húsvéthétfőjén hívta magához Teremtője.

 

Életrajz

Pálhegyi Ferenc 1935. április 14-én született Sepsiszentgyörgyön. Szülei egyszerű emberek voltak, édesapja szabómesterként dolgozott, édesanyja irodai alkalmazott volt. Húga tíz évvel később született. Gyermekéveit Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Besztercén töltötte. Édesapját a II. világháború utolsó éveiben katonai szolgálatra hívták be, családja hamarosan követte őt Erdélyből Magyarországra és rövid kitérő után Budapesten telepedtek le. 1954-ben érettségizett a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol 1958-ban diplomázott. A Vakok Intézetének tanára lett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pszichológiai doktorátust szerzett. 1971-től 2001-ig tanított a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola pszichológia tanszékén, közben három évig a Budapesti Református Teológiai Akadémia professzora volt. 1976-tól a pszichológiatudományok kandidátusa. 1997 és 2000 között felekezetközi bibliaiskolát vezetett Pécelen. A Biblia Szövetség alelnöke. A pasaréti református gyülekezet presbitere. A Bibliai Házassággondozó Szolgálat vezetője, a Biblia és Család című lap főszerkesztője. 1999-ben Apáczai Csere János-díjjal tüntették ki.