AKKOR ODAMENT HOZZÁ AZ EGYIK ÍRÁSTUDÓ, AKI HALLOTTA A VITÁJUKAT, ÉS TUDTA, HOGY JÓL MEGFELELT NEKIK , ÉS MEGKÉRDEZTE TŐLE : MELYIK A LEGFŐBB AZ ÖSSZES PARANCSOLAT KÖZÜL? JÉZUS PEDIG AZT FELELTE NEKI: AZ ELSŐ EZ: HALLJAD IZRÁEL, AZ ÚR, A MI ISTENÜNK AZ EGYETLEN ÚR. ÉS: SZERESD AZ URAT, A TE ISTENEDET TELJES SZÍVEDBŐL, TELJES LELKEDBŐL, TELJES ELMÉDBŐL ÉS MINDEN ERŐDBŐL. A MÁSODIK EZ: SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT TENMAGADAT. MÁS, EZEKNÉL NAGYOBB PARANCSOLAT NINCS. AKKOR ÍGY SZÓLT NEKI AZ ÍRÁSTUDÓ: JÓL VAN MESTER, IGAZÁN MONDTAD, HOGY EGY ISTEN VAN, ÉS RAJTA KÍVÜL NINCS MÁS. ÉS SZERETNI ŐT TELJES SZÍVBŐL, TELJES ELMÉBŐL, ÉS TELJES ERŐBŐL, ÉS SZERETNI FELEBARÁTUNKAT, MINT MAGUNKAT, TÖBBET ÉR MINDEN ÉGŐ ÉS VÉRES ÁLDOZATNÁL. JÉZUS PEDIG LÁTTA, HOGY ÉRTELMESEN FELELT, ÉS AZT MONDTA NEKI: NEM VAGY MESSZE AZ ISTEN ORSZÁGÁTÓL. AZUTÁN SENKI SEM MERTE ŐT KÉRDEZGETNI.

Két és fél éves lányunokánk hökkentett meg minket pár napja. Újabban úgy büntetik, ha rendetlen, hogy elküldik a szobájába. Persze esze ágában sincs kimenni, s ilyenkor édesanyja azzal erősíti meg, amit mondott: Hallottad amit mondtam? S ha vonakodik, megismétli, még szigorúbban, míg be nem megy a szobájába. Nemrég velük együtt vendégségben voltunk. Legidősebb lányom volt a vendéglátó, de időt szorított arra is, hogy húga másfél éves kislánya mellé leüljön játszani. Aztán, mert szólította a feladat, kiment a konyhába. A kislánynak nem tetszett, hogy ott hagyták, hát utánament, megállt tevékenykedő, háttal álló nagynénje mögött. Először nem is értettem, nem is hallottam a szavát, de később tisztán hallatszott mit mond: Hallottad amit mondtam? Aztán, mivel a lányom meg se fordult (tán nem is hallotta), megismételte: Hallottad amit mondtam?…Vajon mit próbált ki? A szó erejét, hisz azt a mondatot ejtette ki száján ki, mely őt engedni, engedelmeskedni kényszerítette. Játszani akart...

Nemrég meséltem legifjabb unokám keresztelőjéről, ahol dédapja „leimádkozta” érte az eget. Pár hétig itt volt Baján az édesanyjával együtt. Ez az alig négy hónapos apróság komolyan vizsgál, megkülönbözteti azokat, akik rámosolyognak. Jelzi, ha övéit látja, és azt is, ha valaki ismeretlen számára, ilyenkor csak néz, néz, aztán lebiggyed kicsi szája… Ittléte alatt, különös tapasztalattal gazdagított engem, a nagyanyját. Amikor felé fordulva mesélni kezdtem, elhallgatott, s a mese alatt mindvégig figyelmesen nézett rám. Akkor is, ha addig kiabált. Arra az időre elnémult, abbahagyta a sírást… Mit tud átvenni? Mit ért abból, amit mondok, amit neki mesélek? Mi hallgattatja el? Mi fogja meg? Mire figyel? Mit vesz át tőlem, vagy attól, aki épp mesél neki? Mire nyitott, amire nyílik? Újra meg újra. A felé fordított szóra? Négy hónapos. Az értelme nyílik, vagy szíve-lelke? Vagy nála ez még szétválaszthatatlanul egy?

AKKOR ODAMENT HOZZÁ AZ EGYIK ÍRÁSTUDÓ, AKI HALLOTTA A VITÁJUKAT, ÉS TUDTA, HOGY JÓL MEGFELELT NEKIK, ÉS MEGKÉRDEZTE TŐLE: MELYIK A LEGFŐBB AZ ÖSSZES PARANCSOLAT KÖZÜL?
Most is érdemes pontosan és jól látni, ki megy oda Jézushoz. Mi indítja, mi kényszeríti lépni?

HALLOTTA a többi írástudó kérdését, HALLOTTA Jézus válaszát, és TUDTA, HOGY JÓL MEGFELELT NEKIK… A füle volt nyitott a hallásra, vagy szíve volt nyitott arra, amit akkor és ott hallhatott? Benne volt az értés készsége. Nem állt eleve az övéi, az írástudók oldalára, igazukat, és indulataikat igazolni. Megérthetett mást, többet, mint amit addig értett.

Vajon mi, nyitottak vagyunk arra, ami másfelől szól, netán azon keresztül, akivel bajunk van? Halljuk ki, mit, hogyan mond, vagy csak azt tudjuk, ki mondja, s mi az, amit mi tudunk róla?
Azért volt számomra megható unokám odaadó figyelme – mikor neki meséltem -, mert ő akkor a neki kimondott szóra figyelt. Nem annak értelmére, hanem a szóra, ami neki szólt.
Ha előtte sírt, mikor elhallgattam, abbahagytam, újra csak az édesanyja kellett neki… Vajon van róla fogalmunk, hogy miféle lehetőség, ajándék a szó, s miért egyedül az ember kapta?

„Minden szó valóságos tartalmához hozzátartozik a hogyan: a hangsúly, a szándék, az indulat, amely kíséri, a teljes pillanat, amelyben kiejtjük – egyszóval az ember, aki kimondja. A szó tartalma nem formális, nem független a kimondótól…Nem úgy igaz, hogy az igazságot fejezi ki, hanem úgy, hogy az igazság felé tör. Ezért a nyelv csupa nyugtalanság, csupa sok-értelműség, csupa nyitott lehetőség. Éppen ebben a nyugtalanságban rejlik értéke: teremtőereje, vagyis istenkereső ereje…” Tábor Béla – A zsidó vallás

Mit tett bele a szerző a következő versbe, a szóba? Mi fog meg? Miért lehetek vele egy? S aki nem vevő ugyanerre, miért nem az? Mi választ el, és mi köt össze minket a másikkal?

VIDOR MIKLÓS - PÜNKÖSD

Hangot ha hallasz
meg se fordulj
én vagyok mindig én vagyok
arcom többé nem láthatod
Belém temetkeztél
suhogok körülötted
szél leszek vad szél
hiába rejteznél
menedékedben megkötözlek
lángnyelvekkel lebéklyózlak
soha már el nem oldozlak
Hangot ha hallasz
meg se fordulj
én vagyok mindig én vagyok
szemed ha üregébe apadt már
arcom a lángban fölragyog

Az írástudó kilép a többi közül-mögül, és kérdez. Ő egyedül, személyesen Jézus Krisztustól. Mert valami érintette abból, amit törtért, amit ott látott és hallott. Vajon miért épp ezt kérdezi? MELYIK A LEGFŐBB AZ ÖSSZES PARANCSOLAT KÖZÜL? A legfontosabbat akarja tudni. Ő nem lényegtelen kérdésekkel kerülgeti, kerítgeti, nem vizsgáztatja, mert nem csak hallotta, megértette milyen pontosan és jól felelt a hitelteleníteni akaró írástudók és sadduceusok keresztkérdéseire. Talán ráébredt, érdemes lényegest kérdezni Jézustól. Mi ráébredtünk már?

JÉZUS PEDIG AZT FELELTE NEKI: AZ ELSŐ EZ: HALLJAD IZRÁEL, AZ ÚR, A MI ISTENÜNK AZ EGYETLEN ÚR. ÉS: SZERESD AZ URAT, A TE ISTENEDET TELJES SZÍVEDBŐL, TELJES LELKEDBŐL, TELJES ELMÉDBŐL ÉS MINDEN ERŐDBŐL. A MÁSODIK EZ: SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT TENMAGADAT. MÁS, EZEKNÉL NAGYOBB PARANCSOLAT NINCS.
Jézus az írás szavait idézve felel. Mózes V. könyvéből az első parancsolat magyarázó részből (6:4-5). Fontosnak gondolom – a jobb értés érdekében - ezzel kicsit foglalkozni.

„HALLJAD … A héber szó egyszersmind azt is jelenti: értsd meg! Hallani mindig annyit jelent, mint megérteni… A hallás szellemi értelme a megértés… Meg kellene értenünk,
mit jelent ez: megérteni…

…A zsidó vallás centrumában az az élmény áll, hogy az isteni név kimondhatatlan, amíg a véges ember története tart… A héber nyelv, amely a zsidó vallás szerves eleme, az isteni név megjelölésére egy kiejthetetlen szót használ. Négy betű jelöli ezt a szót: Jád, Hé, Váv, Hé. Akik Jahve-nek, vagy Jehovának ejtik, már nem ezt a szót ejtették ki…Aki nem akar hazudni, csak jelzi a nevet… a vallásos zsidó így ejti ki ezt a négy betűt: a Név…Ezzel azt is kifejezi, minden más név, vagy minden más szó (a kettő kapcsolata a héberben különösen szoros), ennek az egynek sugara… Az isteni Név azért kimondhatatlan számunkra, mert nem érezzük magunkat elég erősnek ahhoz, hogy hazugság nélkül kimondjuk…Az emberi szó a Név (az isteni szó) sugara: az emberi szó tehát élő szó legyen és ne holt szó. Mert mind a két fajta létezik, és mind a kettő hatalom. De az élő szó az élet hatalma, mely legyőzi a halált, a holt szó pedig a halál hatalma, amely legyőzi az életet. Az élő szót minden pillanatban magunkból kell teremtenünk. A holt szót mások kimondták és mi alkalmazzuk. Alkalmazzuk = megvárjuk, míg kihűlt, megmerevedett, aztán másolatokat készítünk róla. Minden alkalmazott szó halotti maszkja csupán egy régen élt szónak… Az élő és holt szó különbsége nem a beszélt és írott szó formai különbsége; az írott szó is lehet élő szó, és a beszélt szó is holt szó… A zsidó vallás lényege a szó iránti felelősség… a felelősség a befogadott parancs… azonosítás és kockázat, érzékenység, személyesség… A felelősség különben is a legyőzött közömbösség… felelősséget csak az érez, aki megszólítva érzi magát… Halljad…értsd meg …A személyiség a teljes azonosság minden más egyénnek és ugyanakkor függetlenség, különbözőség minden más egyéntől…Ha egy csapat katona a parancsot kapja, a hallott parancs minden egyes katonából kiváltja: hogy ugyanazért a parancsért mindenki más is felelős és ugyanakkor mégis csak ő felelős érte…” Tábor Béla – A zsidó vallás

Nagyobbik kislány unokám szava miért volt mosolya indító? Mert saját kívánsága teljesítésére próbálta alkalmazni azt a szót, azt a parancsot, ami rá előbb kényszerítőleg hatott…Vajon hányszor próbálkozunk mi is így elérni, így kényszeríteni Istent, s másokat – az eszünkkel…

A Jézus által idézett két legfontosabb parancs ismeretében értelmezendő az a párbeszéd, ami Jézus és kérdezője között folyik. Arra az isteni alapra helyezkednek, ahol az egység lehetséges: SZERESD AZ URAT, A TE ISTENEDET TELJES SZÍVEDBŐL, TELJES LELKEDBŐL, TELJES ELMÉDBŐL ÉS MINDEN ERŐDBŐL… s ha te egészen, TELJESEN Felé (befelé) fordulsz, akkor Ő úgy nyit ki téged mások felé, hogy Ő lesz benned jelen, s egyek lehettek, mert EGY az aki bennetek van.

„A zsidó etikai parancs tehát minden zsidó számára azt írja elő, , hogy valamennyi embertársával azonosítsa magát, és minden lépésüket személyes kockázatnak érezze. De ez nem más, mint az élő szeretet teljes tartalma: azonosítás, aggodalom, remény... A Szentírás ezt foglalja a Szavakba…SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT MAGADAT…(III. Mózes 19:18.)

NAGYOBB PARANCSOLAT NINCS – mondja a kérdezőnek Jézus -, teljes szívvel szeretni Istent, embertársainkat pedig úgy, mint magunkat… Ez a másik emberrel való azonosság, együttérzés Isten teljes szívvel való szeretete nélkül nem megy. Ám ha Istent egész szívvel szereted, annak az a jele az, hogy felelős lettél (és vagy) a másikért…

A héten történt velem, hogy oda vitt a lábam, amerre nem gondoltam, hogy aznap menni fogok. Mert semmi okom nem volt rá, hogy oda akarjak menni, ahol bántottak. Nem volt bennem harc, nem volt bennem semminemű küszködés, nem akadályozott, amit tudtam, ami ellene szólhatott volna. Arra csodálkoztam rá, teszem, amit teszek. Mentem, és nem csak
mentem, előbb kezem cseresznyét is szedett a fáról, hogy oda vigyem… Nem mert akartam,
nem mert úgy éreztem, hogy szükség van rá, nem, nem, nem…Nincs más magyarázat, mint hogy arra mozdítottak, oda indítottak… Tudtam legbelül, így van rendjén, ahogy történik…

AKKOR ÍGY SZÓLT NEKI AZ ÍRÁSTUDÓ: JÓL VAN MESTER, IGAZÁN MONDTAD, HOGY
EGY ISTEN VAN, ÉS RAJTA KÍVÜL NINCS MÁS. ÉS SZERETNI ŐT TELJES SZÍVBŐL,
TELJES ELMÉBŐL, ÉS TELJES ERŐBŐL, ÉS SZERETNI FELEBARÁTUNKAT, MINT MAGUNKAT, TÖBBET ÉR MINDEN ÉGŐ ÉS VÉRES ÁLDOZATNÁL…

És csodák csodája, az írástudó hallja és érti is, mit s miért idéz Jézus. Bólint rá, kiderül, ő is azt a parancsot tartja legfontosabbnak… Jézus által megtörténik az azonosítás, és mert a másik felelős, kockáztat, reménység ébred, és működik a felebaráti szeretet…

Valaki, aki nem tud szeretni engem, aki harcban áll velem, aki fél tőlem… nemrégiben rám-olvasta, mintegy bizonyításképpen, szeretetének általam tapasztalható, látható jeleit… Mit nevez szeretetnek? Nem tud azonosulni velem, és ezekkel a jelekkel zár ki saját életéből …
SZERETNI…TÖBBET ÉR MINDEN ÉGŐ ÉS VÉRES ÁLDOZATNÁL… Nem csupán a szó lehet holt avagy eleven, a cselekedet (áldozathozatal) is az, mely csupán neve annak amit jelez, ami lehetne, de ami nincs benne, ami nincs mögötte... Benne kéne lenni a szóban, s helyén kéne kimondani, de mi nem érezzük az időt és a helyet, kimaradunk saját szavunkból, s így hagyjuk kimaradni a másikat is, abból, amibe beleölelhetnénk Istennel…

közeledve is távol maradsz
csak távolságod jön közel
nem érkezel meg (A.Á.)

„Magányosak lettünk, mert nem tudunk magányosak lenni… Az ember, ki a külsőségeket, a kinti ingereket hajszolta, eltompult, s elvesztette belső fogékonyságát, hallását a csendre, képességét az elmélyülésre. Elfelejtett befelé fordulni. S ezzel egyidejűleg vesztette el másik
képességét is, nyitottságát a világ, a többi ember felé. A magányos ember fordítottja a szent: tökéletes befordultságával az Isten, és tökéletes nyitottságával az emberek felé… Rajta keresztül a Szentlélek szabadon fújdogál a világba a magányos fa lehetne a jelképe, ahogy gyökereivel a földben áll, s leveleivel kibe lélegzi a világot…”

Pilinszky János

Találó kép, a fáról, mely belegyökerezik a földbe, mely tartja, élteti. Teljesítheti eredeti rendeltetését, míg oda van begyökerezve. Ha nincs többé odakötődve, elpusztul. A levelei látszanak, nem gyökerei, de a levelek állapota elárulja, mi van, mi rejtőzik a föld mélyén…

JÉZUS PEDIG LÁTTA, HOGY ÉRTELMESEN FELELT, ÉS AZT MONDTA NEKI : NEM VAGY MESSZE AZ ISTEN ORSZÁGÁTÓL…

Vajon mit jelent az, amit Jézus mond? NEM VAGY MESSZE AZ ISTEN ORSZÁGÁTÓL… Ez az írástudó nemcsak hallotta, meg is értette Jézus szavát. ÉRTELMESEN FELELT… Tudta, amit tudhatott, arra felelt, amit hallott, egyetértett Jézussal a legfontosabb dolgokra nézve… Van ennél több?

Mi vajon hol vagyunk? Közel? Távol? Jelen vagyunk, hallunk, értünk? Vajon élők és éltetők szavaink és tetteink? Nyitva a szívünk, egészen? TELJESSÉGÉRT fordulunk Isten felé?
Kizárva lenni keserves, a távolság gyötrő, csak szólítva lenni, érteni, közel lenni jó, de még ennél is jobb élni, belemozdulni, benne lenni, belefeledkezni Isten végtelen szeretetébe.

Jézus szavának súlya volt, tartalma volt. Azt kellett érezni a kérdezőknek, hogy amit tőle kérdeznek, arra ad választ. Nem üres szóval felel, jó szót, megfelelő választ ad. AZUTÁN SENKI SEM MERTE ŐT KÉRDEZGETNI… Tőle csak kérdezni érdemes, és választ várni.
Arra fog felelni, ami a szívünkben van, értünk felel arra, ami a legfontosabb.