2012. május
47. szám
Nézhetjük úgy, hogy Göcsejből származom, Pesten voltam egyetemista, most pedig Győrben vagyok felnőtt.
Nézhetjük úgy is, hogy hol billentyűzettel, hol fényképezőgéppel válaszolgatok arra, ami körülöttem zajlik.
Az is igaz, hogy gyermek vagyok, meg testvér, barát, beosztott és igehirdető.
Ez mind benne van abban, amiket itt olvastok tőlem, ahogy a legutolsó csésze kávém, a furcsa zenék, amiket hallgatok, meg az ismerőseim, az ismeretleneim, mindaz, amit most tanulok, és amikről
azt hittem, hogy elfelejtettem már. Többek közt.
Maradjunk annyiban, hogy zarándok vagyok. Az pont elég.
Adamek Norbert
Perfekcionizmus
Az istenné válás keserű késztetése?
Bölcsföldi András
Fehér lelkész
Hányan nézünk szembe saját síremlékeinkkel?
Pete Violetta
Hibakereső profiknak
Idegesítő volt, kifejezetten viszketett tőle a munkatársak tenyere
Dobóczky László
Kiköpött ugyanaz
A nagyi pitéje, az enyém, és az alázat
Tóth Sára
Egy fogyatkozásod van
Taigetosz versus Bárka
Dull Krisztina
Kollokvium a tökéletes világról
Képzelt riport
Miklya Zsolt
Ne légy szeles…
József Attila érett lírájáról
Miklya Luzsányi Mónika
„…és mindörökre nő…”
Idomok és évek: merre halad az idol?
Péter-Szarka Katalin
Az elég jó anya
Kísérni, támogatni – szorongás nélkül
Miklya Luzsányi Mónika
A perfekt gyerek
Eminens, de vajon boldog?
Koczor Tamás
Tökéletesek, mint Isten
Felnőttek etikájára tanít a hegyi beszéd?
Péter-Szarka Katalin
Nem kell tökéletesnek lennem
Teljesítménykényszerünk szelídítgetése
Réz-Nagy Zoltán
Szerethető-e a tökéletes?
Mit üzen a japán teáscsésze?
Bradák Soma
A mélypont ünnepélye
Áldozatok és ábrázolások ecsetre alkalmazva
B. Tóth Klára
Pecséthordozók
Ami még Leonardónak is négy évébe telt
Hancsók Barnabás
A tökéletes trükk
Áldozatok az illúzió oltárán
Kojsza Péter
„Tökéletes sosem lesz!”
Kereste, de nem találta
Szoták Orsolya
Láthatatlanok
Fogyatékos a családban: válaszút az intézet és a mélyszegénység között?
Szakács Gergely
Tökéletes vallásosság
Skatulyáink és a krisztusi igazság
Szerkesztő
Miben sántikálnak a Közös(s)Égesek?
Színes táblázatok, titkos gyűlés, szíverősítő
Szerkesztő
Születésnapi album
Egy éve indultunk el a „Közös(s)Ég alatt, társakat hívva, keresve...
Pete Violetta
AsztalKözös(s)Ég
Február 19-én délután összegyűltek a Közös(s)Ég magazin írói. A találkozónak a Dunamelléki Székház adott otthont, ahol tizenhat alkotó értékelte a magazin eddigi munkáját és tervezte meg a jövőt.
Szerkesztő
Közös(s)Ég az Európa Rádióval
Társműsorunkat itt is meghallgathatod!
Szerkesztő
Közös(s)Ég az Örömhírben
Magazinunkat bemutatta az MTV
Látogatóink száma a mai napon: 5275
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 11138484
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.