Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Az orgona története

Mivel a község lakói közül többen összefogtak, hogy a templom orgonája ismét megszólalhasson, így most annak történetét ismerheti meg a Tisztelt Olvasó. Ehhez a már említett könyvet idézzük. Mivel az említett dolgozatban csak egy kis rész foglalkozik az orgonával, így a történetiség kedvéért a korabeli Presbiteri Jegyzőkönyvek ide vonatkozó szakaszait is felidézzük. Így templomunk orgonája történetét megismerve hátha hamarabb hallhatjuk e csodálatos hangszer hangját.

„1902. március I 5-én a nemzeti ünnep közös megünneplésével egybekötött bált rendeznek, és annak bevételét a templomban létesítendő orgona alapjába fizetik.”
„A rendezők lettek: a pénztárnál id. Vörös Benjámin és Piróth Lajos, a konyhán Bartha József.” /Forrás: Presbiteri Jegyzőkönyv 1902 március 13./
„Id. Vörös Benjámin Úr a bál bevételeinek növelése céljából 124 liter bort ajándékozott az egyháztanácsnak.
Az orgonaalap javára gyűjtést is szerveznek a községben, mely feladattal az akkori tanítót Osztényi Józsefet bízzák meg. Az orgonára a községben befolyt adományokat az adóba beszámítják. Barócs János királyi főmérnök - a község szülötte - 200 koronával járul hozzá a hangszer beszerzéséhez. A hét változatú orgona építési költsége 1300 korona, építője Szalay Gyula. Ünnepélyes keretek között 1902. december 23-án kerül felavatásra.
„Olvasatik az 1902 dec. 26-án Thaisz Lajos zenetanár – orgonaszakértő losonczi állami képzőintézeti tanár és Osztényi József helybeli kántor-tanító által felvett jegyzőkönyv az orgona megvizsgálásáról, mely tudomásul vétetett.” /Presbiteri Jegyzőkönyv 1903. január. 24./

Ez után sokáig nem lehet olvasni az orgonáról, míg elérkezünk1925-höz.
„Lelkész elnök bemutatja Angszter József és fia pécsi orgona gyáros két ajánlatát az orgona kijavítása ill. átalakítására nézve.” /Presbiteri Jegyzőkönyv 1925. május 3./
Ezek szerint a hangszer erre az időre úgy elromlott, hogy már nem lehetett elkerülni a nagy javítást, mely akkor a gyülekezetnek 8.600.000 koronájába került.
Pár hónappal későbbről olvashatjuk a következő jegyzőkönyvben, hogy „A harang és orgona avatási ünnepéllyel kapcsolatban mély köszönetét fejezi ki a presbitérium elsősorban Bocsor László lelkész úrnak /helyettes volt és sajnos kimaradt az áporkán szolgált lelkészek névsorából. A szerk./, ki magasszárnyalású, lélekemelő felavató beszédével az ünnepély sikeréhez elsősorban hozzájárult. Továbbá köszönetét fejezi ki a községi főjegyző úrnak a két tanító feleségének, kik az ünnepély sikerén fáradoztak.”

A következő bejegyzés már sajnos nem ilyen örömteli. Hiszen az 1946 ápr. 11-én készült Presbiteri Jegyzőkönyv /melyen jelen vannak Soós Ferenc elnöklésével: Vásárhelyi Lajos gondnok, Vörös Jenő, Dr. Tompa Andor, Vásárhelyi István, Torma Károly, Proksa János, Csenki István presbiteri jegyző presbiterek/ szerint:
A lelkipásztor ismerteti az orgonajavitás ügyében eddig tett intézkedéseket. Bemutatja Marczell Endre budapesti orgonaépjtő mester márc. 24-én kelt levelét, amelyben leírja, hogy az orgonát használhatóvá tenné két változat teljes kiépítésével /a Mixtura elhagyásával/. A két változatot a meglévő sípokból készítené és saját készletéből is adna hozzá. A levélben részletesen leírja. /Ez a levél sajnos nem maradt meg. A szerk./ Anyag és munkadíj címén a következő természetbeni dolgokat kéri: 6o kg kenyérliszt, 40 kg finomliszt, 7 kg búzadara, 10 kg zsiradék zsír, szalonna, vaj, 2o kg élőhús /tyúk, kacsa, pulyka, liba/, 70 kg árpa, 6 kg sonka, 2 kg vaj, részletekben házhoz szállítva. /hiszen ebben az időben a pénznek már nem volt vásárlóértéke. Remélem, soha nem fogjuk megtudni, hogy milyen nehéz így élni! A szerk./
A tárgyhoz többen hozzászólnak. Csenki István kántor a Mixtura /az eddigi legerősebb változat/ elhagyásával a vállalkozást félmunkának tartja és annak jobb időkre való elhalasztást ajánlja.
Határozat: A Presbitérium tisztában van azzal, hogy a tervezett módon való orgonajavítás nem teljes és nem végleges megoldás. De az eddigi tájékoztatásból tudja, hogy egy csomó új fémsíp pótlása /101/ ma és még talán hosszú ideig felülmúlja anyagi erőnket. A műkedvelő eladásoknak az orgonaalapra juttatott bevétele részben vagy egészben, az eddigi adakozások szinte kötelezik a Presbitériumot, hogy rövid idő alatt megoldást találjon. A viszonyok javulásával az elmaradt hiányt pótolhatjuk. Alapunkat a hívek további remélhető adakozásával annyira felnövelhetjük, hogy az egész vállalkozás megoldódik közadakozásból. Ezért a Presbitérium egyhangúlag kimondja Csenki István ellenvéleményével szemben, hogy a fenti ajánlatot elfogadja, de mivel reméli, hogy még mérsékelhető, felkéri Soós Ferenc lelkipásztort és Dr. Tompa Andor presbitert, hogy az egyházközség nevében személyes tárgyalás alapján kössenek végleges megállapodást az orgonaépítő mesterrel.”
Majd később ez olvasható:
„A lelkipásztor beszámol az orgonajavítással kapcsolatban tett intézkedésekről. Tudott dolgok ezek, de hivatalos gyűlésen még nem szóltunk róla. A lelkipásztor Dr. Tompa Andor presbiterrel együtt személyesen tárgyalt Marczell Endre orgonaépítő mesterrel és a f. év ápr. 11-én készült presbiteri jegyzőkönyvben feltüntetett árajánlatot sikerült mérsékeltetni. Itt jegyezzük fel a végleges megállapodást: 50 kg kenyérliszt, 30 kg finomliszt, 6 kg zsiradék, 5 db élőbaromfi, l00 db tojás, fél kg sonka, 15 l. bor, 70 kg árpa és kukorica /szemes/ együtt vegyesen, 10 1. tej. - Mindez adományból és az orgonaalapra befolyt pénzből, illetve az ezen vásárolt kukorica értékből egybegyűlt és a vállalkozó már nagy részét meg is kapta. - Az orgonaszentelés is megtörtént május 19-én egyszerű, de ünnepi hangulatú istentiszteleten.
Határozat: A Presbitérium örömmel veszi tudomásul a bejelentést, és mindenkinek köszönetet mond, akinek bármilyen adománnyal vagy szolgálattal része van abban, hogy megjavított orgonánk ismét zengheti Isten dicsőségét.” /Presbiteri Jegyzőkönyv 1946. június 17./

S ez után a hangszer valóban évtizedeken keresztül zengett is Isten dicsőségére. Bár a jegyzőkönyvek nem számolnak be róla, időközben a hangszer annyira tönkrement, hogy 1989. szeptember 12-én az akkori lelkipásztor Tankó Zoltánné Bíró Mónika bejelenti, hogy a templomi orgona javítását a nagy költség miatt nem tudják vállalni. Valószínűleg ekkor némult el teljesen az orgona.

De, így karácsony előtt nem lenne szerencsés szomorúan bezárni azt a cikket. Reménykedve nézünk előre, a jövő felé, mert megjelent egy kis reménysugár. Kaptunk egy 2 millió forintos felajánlást, melyért itt is szeretnénk köszönetet mondani a tiszteletdíjukat felajánlott önkormányzati képviselőknek és bizottsági tagoknak. Már van három orgonaépítő cégtől árajánlatunk. Bízom benne, hogy még ebben az évben /szakértők véleményei alapján/ azt is el tudjuk dönteni, hogy ki végezheti el a javítást. Reméljük, hogy az eddig felajánlott összegből és remélhetőleg pályázati pénzből a felújítás is elkészülhet majd.
Bár nincsenek pontos feljegyzések, de az eredeti állapotába szeretnénk visszaállítani az orgonát.
Itt hívom fel a Tisztelt Olvasó figyelmét, hogy a Közalapítvány Áporka Községért számlaszámára „orgona” jeligével /csekket a lelkipásztortól és az Önkormányzaton is lehet kérni/ elhelyezett adományok kizárólag az orgona felújítását szolgálják, így bárki hozzájárulhat, hogy Áporkán ismét szóljon az immár 104 éves orgona.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...